Nincs áram, fényképezni tilos, és még szappant vagy fogkrémet sem használhatnak a látogatók. Az indonéziai Baduy Dalam közösség tagjai szigorú szabályok szerint élnek, hogy megőrizzék őseik hagyományait és a környező természetet. A falvakat turisták is felkereshetik, a látogatás során azonban szigorúan be kell tartaniuk a helyi szokásokat.
A bőr nemcsak az, amit kívülről látunk, hanem sokszor jelzés arról, mi történik bennünk. Amikor valami megváltozik az arcunkon, az első gondolatunk általában az: mit kenjek rá? Új krém, szérum, kezelés, étrend-kiegészítő – bármi, ami visszahozhatja azt a bőrt, amit megszoktunk. De mi van akkor, ha a bőrünk nem egyszerűen „rosszul működik”, hanem va
Egy mutatós növény pillanatok alatt feldobhatja az udvart, ezért érthető, hogy sokan szeretnének látványos, gyorsan növő fajokat a ház köré. Csakhogy ami elsőre jó ötletnek tűnik, néhány év alatt kellemetlen meglepetéseket okozhat, ha nem megfelelő helyre kerül.
A parade.com által összegyűjtött kérdésekből külön-külön egyik sem tűnik igazán nehéznek, de akinek sikerül mind a tízre helyesen válaszolnia, az már joggal lehet büszke a műveltségére. Vágjunk is bele.
Lehet, hogy máshol augusztusban véget ér a nyár, de Miskolcon biztosan nem. A következő hetekben egymást követik azok a programok, amelyek miatt érdemes meghosszabbítani a nyári pihenést – tudta meg…
Dua Lipa szerint varázslatos volt Callum Turnerrel közös esküvőjük, és most azt is elárulta, melyik két tanács segített neki igazán megélni a nagy napot.
Mely emberi beavatkozások súlyosbítják hazánkban a vízválságot? Milyen elemi sorrendeket kellene végiggondolni állami, vállalati, illetve egyéni szinteken? Miért baj, ha olcsó a víz? Milyen érdekellentétek jelennek meg azonnal, ha hozzá akarunk nyúlni a folyóinkhoz? Miért lenne a vállalatok érdeke is, hogy kiszámolják, hogyan hat rájuk a klímaválto
Éppen egy fontos határidő előtt állsz, amikor megjelenik egy pattanás – ismerős? A stressz és a bőr állapota közötti kapcsolat egyáltalán nem véletlen, és egy friss kutatás most egy konkrét idegi útvonalat is azonosított, amely összeköti a pszichés stresszt a bőr gyulladásos folyamataival.
A Szijjártó Péter vezette minisztérium a járványra hivatkozva, közbeszerzési eljárás nélkül, mintegy 300 milliárd forint értékben szerzett be egészségügyi eszközöket – mondta Orbán Anita.
Van egy mondat, amit szinte soha nem hallani hangosan kimondva, legfeljebb suttogva, egy pszichológus rendelőjében vagy egy anonim internetes fórumon: bántam, hogy szülő lettem.
A valódi szám ennél is jóval magasabb lehet, az eddigi adatok ugyanis Európának csak nagyjából a felét fedik le, és sok országban az augusztusi halálozási statisztikák még nem készültek el.
Új, nyilvános statisztikai oldalt indított az Országos Mentőszolgálat, amelyen ezentúl követhető, mennyi idő alatt érnek ki a mentők az egyes sürgősségi kategóriákba sorolt esetekhez.
Ha a petúniád nyár közepére megnyúlt, ritkás és fáradt lett, még nem kell lemondanod róla. Egy kis visszavágás, megfelelő öntözés, elegendő napfény és tápanyag új életet lehelhet belé, és jó eséllyel az első fagyokig virágozhat.
Hamarosan kezdődik az iskola: ennyi alvásra van szükségük a gyerekeknek, hogy bírják a napokat. Már most érdemes hozzászoktatni őket az időben történő lefekvéshez.
A D-vitamin az egyik legnépszerűbb táplálékkiegészítő. Hatékonyságát azonban számos tényező befolyásolhatja, többek között a bevétel időpontja vagy az alkalmazott napi adag.
Nem mindenkit érint egyformán ez a váltás, de vannak csillagjegyek, akiknek a teste és a lelke is jelzi: vége a könnyű, szabad hónapoknak, és kezdődik valami sűrűbb, komolyabb időszak.
Az Országos Mentőszolgálat mostantól bárki számára láthatóvá teszi, mennyi idő alatt érnek ki a mentők az egyes esetekhez. Az új statisztikai felületen országos, budapesti és regionális adatok is böngészhetők, ráadásul sürgősségi kategóriák szerint is összehasonlíthatók az eredmények.
Több helyet mentettél el, mint ahová valaha eljutottál és több szetted van screenshoton, mint a gardróbodban? Ideje, hogy a saved mappád végre kilépjen a valóságba!
A szerdai nap az őszinte mondatoknak és a tiszta helyzeteknek kedvez. Most nem a hangos viták, hanem a higgadt, egyenes kommunikáció hozhat valódi megkönnyebbülést. Különösen a Rák, a Mérleg és a Bak érezheti úgy, hogy ideje végre nevén nevezni azt, ami már régóta foglalkoztatja.
Nyaralni és feltöltődni nem csak a nyári hónapokban lehet. Amikor nálunk már bőven az ősz és a tél uralkodik, a Zöld-foki szigeteken akkor is hamisítatlan, 30 fok körüli trópusi meleg várja az utazókat.