Ayrton Senna sárga sisakja a Formula–1 egyik legismertebb jelképe. A Lego most 931 építőkockából alkotta újra, és egy apró, de különleges részlettel a brazil legenda személyes öröksége előtt is tiszteleg.
Az emlő ultrahang vizsgálata mellett számos érv szól, ugyanis biztonságos, sugárterheléssel és fájdalommal nem járó, fontos képalkotó vizsgálat, amely mind a szűrésben, mind a diagnosztizálásban alapvető szerepű.
A second-hand vásárlás izgalmas, pénztárcabarát és fenntartható módja annak, hogy különleges darabokat találj, de a lelkesedés könnyen elhomályosíthatja a józan mérlegelést.
80 éves korában meghalt Dolly Parton. A countryzene legendája már évekkel korábban elmondta családjának, milyen különleges kívánsága van a temetésével kapcsolatban.
A svéd húsgolyó világszerte ismert fogás, amelyet sokan leginkább az Ikea éttermeiből ismernek, de néhány apró technikával egészen más szintre emelhetjük: a receptet egy két Michelin-csillagos skandináv étterem fogásai inspirálták, így a húsgolyó kívül pirult, belül pedig szinte krémesen puha lesz.
A gyerekek hajlamosak az érzelmi túlfűtöttségre, emiatt könnyen lehet, hogy az első szerelmi élményeiket is jóval intenzívebbnek élik meg, mint amilyenek azok valójában. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a szülőknek alá kellene becsülnie őket. Cikkünkből kiderül, miért meghatározó, hogyan reagálunk ezekre az első megélésekre.
A világ legveszélyesebb növénye természetesen Ausztráliában található, egy nő pedig nemrég rázuhant. A perspektíva kedvéért: 1866-ban a növény mérge két óra alatt végzett egy lóval.
A világ leggazdagabb milliárdosai megosztják sikereik és jóllétük titkait: tippek a minőségi alvásról, tanulásról, egészségről és az okos befektetésekről.
Elle Woods visszatér! A Prime Video tinisorozatának második évada új szereplőkkel és egy izgalmas rivalizálással folytatja a legendás Doktor Szöszi előzménysorozatát.
A mentális erő rugalmasabbá tesz minket, javítja a lelki egészségünket és önbizalmat ad. Segít abban is, hogy határokat szabjunk és kiálljunk magunkért.
Victoria Beckham és 15 éves lánya, Harper közös fotóval mutatta meg, milyen szoros a kapcsolatuk – de az egykori Spice Girl ruhája is vonzza a tekintetet.
Freddie Mercury a müncheni Musicland Studios Yamaha C3 zongoráján dolgozott a Queen egyik legsikeresebb korszakában. Az ikonikus hangszerért akár 400 ezer fontot is fizethetnek.
Drámai perceket rögzített a rendőrség kamerája a Margit hídon: a Xiii. kerületi egyenruhások és a mentők fél órás beszélgetés után húzták vissza a fiatal férfit.
A várakozás képessége nem elsősorban fegyelem kérdése, hanem a biztonságos kötődésé és a bizalomé. A gyerek akkor tud várni, ha biztos benne, hogy az ígéret teljesül, és tudja, hogy a várakozás alatti nehéz érzéseivel nincs egyedül.
Augusztus végén Mohács főterén kel életre a magyar történelem egyik legdrámaibb fejezete: a mohácsi csata 500. évfordulójára született Mindig itt leszünk… Mohács 500 rockmusical ősbemutatója után szeptemberben Budapestre érkezik, és az Operettszínház Nagyszínpadán is látható lesz.
A Tesla rejtett, elektronikus kilincsei régóta vitákat váltanak ki. Kínában most közel hárommillió autót érintő visszahívást rendeltek el miattuk, miközben 2027-től be is tiltják ezt a megoldást.
Vicki és Robert de Hoxar liverpooli keresztény házaspár "Élet az Atya Szeretetében" címmel tart szemináriumot szeptember 10-e és 15-e között Budapesten, a Boldog Özséb Plébánián. A szervezők szerint a program segíthet a családi kapcsolatok, a házasságok és az önértékelés helyreállításában.
Ki is hordja valójában azt a bizonyos nadrágot a házasságban? Egy anya őszintén meséli el, milyen az, amikor a "családfő" cím és a valóság között szakadéknyi különbség tátong.
A közösségi médiában ma már szinte mindennek nyoma van: nyaralásoknak, évfordulóknak, romantikus pillanatoknak. Éppen ezért sokakban felmerül a kérdés: ha egy pár nem posztol közös képeket, vajon baj van a kapcsolatukkal?
A tetanusz valódi veszélye a Clostridium tetani baktérium spóráiban rejlik, amelyek egy seben keresztül a szervezetbe jutva megfelelő körülmények között kicsírázhatnak, a baktériumok pedig olyan idegmérget termelhetnek, amely felborítja az izmok normális szabályozását. Súlyos esetben az egész testre kiterjedő görcsök, légzési nehézség és akár életv
Nyugodtan tegye félre ezt az írást, ha úgy érzi,nincs itt az ideje erről olvasni. El is mentheti az információt, hogy később, amikor készen áll rá, átfussa. És semmi baj nincs azzal sem, ha egyáltalán nem akarja elolvasni.
Legalább 31 ember meghalt, közel 400-an pedig eltűntek a Nepál és Tibet határvidékét sújtó villámárvízben, mely a turisták és túrázók körében is népszerű himalájai térségben falvakat, utakat és hidakat pusztított el.