Volt idő, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia elegáns társasága gyógyulni, pihenni, feltöltődni érkezett az Adria egyik legkülönlegesebb városába. Opatija – vagy ahogy egykor nevezték, Abbázia – már több mint 135 éve…
A világon minden 10. percben gyilkosság áldozatává válik egy nő, családtagja vagy partnere keze által. A partnergyilkosságért börtönben ülő férfiak válaszai alapján készült el a lista arról a hét tényezőről, ami közös volt az elkövetők párkapcsolataiban.
Vajon a látszat néha csal, vagy az első megérzésed azonnal megmutatja az igazságot? Ez a különleges szerelmi teszt nemcsak a képen látható férfiak titkos szándékait fedi fel, hanem a te rejtett vágyaidat is. Tudd meg, mit árul el a döntésed a kapcsolati elvárásaidról és a személyiségedről!
Miközben a Mars felszínéről részletes térképeink vannak, a Földön továbbra is akadnak olyan területek, amelyek megismerése komoly kihívást jelent a kutatók számára. Ezek közé tartozik a Kongó-medence belseje is, ahol a sűrű növényzet, a mocsaras talaj és a nehezen járható folyók együtt teszik rendkívül nehézzé a felfedezést. A térség megközelíthete
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun megyében azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely mostani megjelenésével nemcsak hazánkban, de az egész Európai Unió területén is az első igazolt előfordulású karanténkártevőnek számít
Ha orchideára gondolunk, legtöbben egy tavaszi vagy nyári virágzást képzelünk magunk elé: üde réteket, napsütötte erdőszéleket, kosborokat, bangókat, madársisakokat. Az őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis) azonban mintha szándékosan kivárná, amíg mindenki más befejezi…
Különleges adottságú, közel másfél hektáros parkban, néhány percre a Gyulai Várfürdőtől valósulhat meg a Visual Street Art Park Gyula – értesült róla a Spabook.net. A projekt célja Közép-Európa első olyan…
A divatrajongók tudják: néha elég egyetlen pillanat, hogy valóra váljon egy régóta dédelgetett álom. Egy fiatal nő számára egy egyszerű használtcikk-bolti látogatás hozta el ezt az euforikus élményt.
Ahogy a fák levelei lassan vörös, sárga és barna árnyalatokat öltenek, a természet motívumai az otthonunkban és akár az öltözködésünkben is visszaköszönhetnek. Az évszakváltáshoz alkalmazkodva leveles tárgyakat gyűjtöttünk össze, amelyekkel könnyedén őszi hangulatba kerülhetünk.
Erről az abúzusról kevés szó esik, pedig meglepően gyakori: amikor a szülő a saját szenvedéstörténetét a gyermekére terheli, az komoly érzelmi bántalmazásnak számít. Olvasóink vallomásai megdöbbentően ismerősek lehetnek.
Az algériai függetlenségi háború egyik legsúlyosabb időszaka 1957-ben, az algíri csata alatt kezdődött. A francia hadsereg ekkor széles körben alkalmazott kínzást és bírósági ítélet nélküli kivégzéseket az algériai függetlenségi mozgalom felszámolására. Egyes foglyok lábát betonba öntötték, majd helikopterről a Földközi-tengerbe dobták őket.
Egy férfi munkája miatt három hónapra külföldre kényszerült, és bár sejtette, hogy hűséges négylábúja nagyon fogja hiányolni, arra, ami a hazatéréskor történt, ő sem számított.
Hiába kényelmes az ágy és tiszta a szoba, egyetlen dolog könnyen tönkreteheti az egész éjszakát: a zaj. A vendégek a tisztaság mellett erre panaszkodnak a leggyakrabban, a szállodák azonban sok esetben csak korlátozottan tudják megszüntetni a problémát.
Megnyugtató érzés azt látni a leleten, hogy minden érték a referencia-tartományban van. A máj esetében azonban a normális laboreredmény nem mindig árulja el, mi történik a szerv belsejében.
A Galerius fürdő egyelőre nem hozza a felújítás után újranyitott a hozzá fűzött üzleti reményeket, a jelenlegi számítások szerint ugyanis 100 millió forintot meghaladó veszteséggel zárhatja az évet a siófoki létesítmény. A Galerius felújítása mintegy 1,8 milliárd forintba került. A beruházás során többek között a vízgépészetet és a légtechnikát kor
A 36 évesen elhunyt amerikai színésznőt a magyar közönség olyan filmekből és tévésorozatokból ismerhette, mint a Hősök, a Sikoly, vagy épp az Emlékezz a Titánokra! Az egész filmszakmát váratlanul érte Hayden Panettiere amerikai színésznő halála. A hírességet – aki 36 esztendősen távozott az élők sorából – a hazai közönség olyan nagyjátékfilmekből é
Mi történik akkor, amikor egy nő rájön, hogy nem kell minden szerepben tökéletesnek lennie? Mikor lesz fontosabb a saját elvárása, mint az, hogy mások mit gondolnak róla? És vajon tényleg könnyebb lesz-e az élet, ahogy telnek az évek? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a WMN Fesztivál A nő 6x című beszélgetéssorozata, amelyben különböző életkorú
Az utazás többnyire olyan pluszt ad az ember életéhez, amit a hétköznapokban nincs lehetősége megtapasztalni. Ha nem tudod, mi lenne számodra a legideálisabb úti cél, olvasd el részletes utazási horoszkópunkat!
"Az életünkkel játszanak" – ezzel és ehhez hasonló kijelentésekkel borzolják a kedélyeket a világ vezető mesterséges intelligencia-fejlesztői, kutatói. De hogyan lehetne lassítani, ha a nemzetközi és a belső verseny is a feljesztés pörgetése felé terel?
Van olyan szakasz, ahol három évig csak azon ment a vita, hogy a nyomvonalat a dunai ártéren vagy a 6-os út mellett vezessék inkább. 2028-ban várhatóan megkezdik több szakasz építését.
Már tart a jelentkezés a Kéktúrázás Napjára. A programot október 10-én rendezi a Magyar Természetjáró Szövetség. Farkas Péter, a szervezet kommunikációs és informatikai igazgatója az InfoRádióban elmondta, hogy a szakaszokon egyénileg is lehet már indulni, és kihívás is várja a túrázókat az Alföldi Kéktúrán a jubileumi születésnap alkalmából.
Hiába van több száz új film és sorozat, Ön mégis azt az epizódot indítja el, amelynek már a poénjait is kívülről tudja? Az ismerős történetekhez való visszatérés mögött a puszta megszokásnál több is állhat.
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik leggyakoribb tévhitről.