Valahol az erős modellfrissítés és a teljes újjáépítés kategóriája között egyensúlyoz a Ferrari Roma utódjának tekinthető Amalfi. Bár a neve alapján akár Olaszország festői partvidékén is vezethettük volna az új sportautót, a szervezők mégis inkább Portugália útjai mellett döntöttek. És milyen jól tették.
A kávé nem csupán egy ízletes ital vagy a megszokott rutin része, hanem tudományosan bebizonyították azt is, hogy hozzájárul az egészség hosszú távú megőrzéséhez – ehhez azonban az is fontos, hogy a nap melyik részében isszuk.
Tudatos, fenntartható konyhai megoldások – ingyen. Bózsó Gyula erdész – ahogy sokan ismerik: erdei ételcserkész – évek óta azon dolgozik, hogy a vadon ehető, iható és gyógyító növényeiről szóló tudás ne
Az ember ritkán gyanakszik akkor, amikor nappal, normális időben csöngetnek. Nem kapucnis alak áll az ajtóban, nincs siettetés, nincs fenyegető fellépés. Sőt, sokszor még kedvesek is. Bemutatkoznak, papírokat lobogtatnak, hivatalos hangon beszélnek, és pontosan tudják, hogyan kell bizalmat kelteni. Ilyenkor az első reakció legtöbbször nem a félelem
A Valentin-nap egy olyan külföldről átvett ünnep, amit sokan szeretnek utálni. Vannak, akik azonban egy jó lehetőséget látnak benne, hogy minőségi időt tölthessenek párjukkal. Egy nap, ami arról szól, hogy randizzanak, beszélgessenek, és esetleg meglepjék egymást szívhez szóló ajándékokkal. Ha idén elkerülnéd a sablonos megoldásokat, vagy éppen a k
A tökéletes krumplileves elkészítése egyszerűbb, mint gondolnánk. Ahány ház, annyi krumplileves. Nem is áll szándékunkban senkit eltéríteni a jól bevált családi recepttel, pusztán egy lehetőséget villantunk fel, tovább tökéletesíthető a
Az olasz Ac-kihívó Luna Rossa és az Olasz Vitorlás Szövetség (Fiv) partnerségének célja a 2028-as Los Angeles-i olimpiai játékokra vezető út segítése. A megállapodás vonatkozik Olaszország olimpiai, ifjúsági és paravitorlás csapatára egyaránt, a Fiv hivatalos szponzoraként és technikai partnereként a Luna Rossa ruházza fel a szövetség sportolóit, l
A rezsiszámlák környékén minden apró döntésnek súlya van, mégis hajlamosak vagyunk pont azokat az eszközöket figyelmen kívül hagyni, amelyek folyamatosan dolgoznak a háttérben. A bojler tipikusan ilyen. Nem látványos, nem csipog, nem kér figyelmet, csak csendben termeli a meleg vizet, nap mint nap. És közben szépen fogyaszt.
Japán hatóságai idén nem rendezik meg a Fudzsi-hegy közelében tartott, népszerű cseresznyevirágzás-fesztivált, miután a helyiek szerint az esemény az elmúlt években kezelhetetlen tömegeket és egyre súlyosabb problémákat hozott magával. A döntést a forgalmi káosz, a lakosság mindennapjainak megzavarása és a turisták egy részének vállalhatatlan visel
Amikor a máj jelezni kezd, gyakran már nem friss, hanem előrehaladott problémáról van szó. A figyelmeztető jelek ráadásul sokszor nem egyértelműek, és könnyű őket más betegségeknek tulajdonítani.
Sokan nem látják, hogy a boldogtalan kapcsolatokból való kilépés nem csak egy döntés kérdése. A pszichológiai és érzelmi tényezők mélyebben gyökereznek, mint gondolnánk.
A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta a nők elleni erőszak ügye Magyarországon újra és újra rendszertesztté vált – és szinte minden alkalommal megbukott. Jogszabályok születtek, munkacsoportok alakultak, ígéretek hangzottak el, majd elült a figyelem. A tragédiák viszont maradtak.
Megduplázódott az ingyenes készpénzfelvétel összege! Mutatjuk a 3 legfontosabb szabályt, amivel havonta 300 ezer forintot vehetsz fel díjmentesen bármelyik ATM-ből.
A piaci lakáshiteleknél alig változtak a kedvezmények, miközben az Otthon Start iránt hatalmas az érdeklődés: az utóbbi hónapokban a lakáshitelek 80 százaléka támogatott konstrukció volt.
Nem egy újabb elektromos autót készül bemutatni a Ferrari, hanem azt a modellt, amivel a maranellói márka végleg átlép a jövőbe, és ennek megtervezéséhez az Apple egykori látnokát hívták segítségül.
Az öregedés elkerülhetetlen, de bizonyos szokások gyakorlásával hosszú és örömteli élménnyé teheted ezt az időszakot. Fedezd fel, hogyan növelheted a várható élettartamodat a terület vezető szakértői szerint.
Újabb feszültség borzolja a kedélyeket a brit királyi családban: bennfentes források szerint III. Károly király és fia, Vilmos herceg jelenleg egyáltalán nem állnak szóba egymással.
Sokan talán fel sem mérik, mennyire veszélyes az alvási apnoé jól ismert jelensége. A tudósok nemrégiben felfedeztek egy úttörő módszert, mely segíthet leküzdeni a problémát.
Újabb feszültségek borzolják a brit királyi család mindennapjait: források szerint III. Károly király és fia, Vilmos herceg jelenleg egyáltalán nem kommunikál egymással. A bennfentesek szerint a viszony rosszabb, mint az elmúlt években bármikor.
A fürdőszoba felújítása elsőre egyszerűbbnek tűnhet, mint egy konyháé. Azonban minden döntésnek súlya van, különösen, ha az ingatlan jövőbeni értékét is szem előtt tartjuk.
A tűzhely tisztítása az egyik legnehezebb háztartási feladat, amit sokan feleslegesen bonyolítanak túl erős vegyszerekkel és időigényes súrolással. Pedig létezik egy sokkal egyszerűbb megoldás, amely gyors, hatékony és kíméletesebb is.
Utolsó frissítés: 2026-02-10 A Mohácsi busójárás minden év februárjában több tízezer embert vonz, és nem véletlenül. Ez Magyarország egyik legősibb, leglátványosabb és legvadabb télűző hagyománya. A maszkos alakok, a máglyák, a dobok és a füst mögött azonban rengeteg olyan érdekesség rejtőzik, amit még a rendszeres látogatók sem ismernek. Összegyűj
Télen rengeteg lakás visszatérő problémája a megnövekedett páratartalom, ami sajnos sok esetben penészesedéshez vezet. Mielőtt azonban a lehető legdrágább megoldást választanád, figyelmedbe ajánlunk egy pénztárcabarát, de kiugróan hatékony alternatívát.
Újabb izgalmas jel utal arra, hogy a Naprendszer egyik legígéretesebb égitestjén megvannak az élethez szükséges kémiai feltételek. A kutatók ugyanis ammónia nyomaira bukkantak a Europa, a Jupiter egyik jeges holdjának felszínén, ami komoly jelentőséggel bír az asztrobiológiai kutatások szempontjából.
A rohanós reggeleken gyakran nincs időnk vagy energiánk hosszan foglalkozni a reggelivel. Ez az egyszerű zabkása-megoldás abban segít, hogy előre elkészített alapokkal pár perc alatt meleg, tápláló étel kerüljön az asztalra. Nem kell méricskélni vagy gondolkodni – csak elővenni, felönteni, és már kész is.
Tél végére a szervezet gyakran kimerül, így ilyenkor különösen fontos, hogy milyen alapanyagok kerülnek a tányérra. A dietetikusok szerint vannak olyan zöldségek, amelyek természetes módon segíthetnek a gyulladásos folyamatok csökkentésében, éppen ezért februárban mindenképpen érdemes belőlük fogyasztani.
Katalin hercegné és Vilmos herceg eddig következetesen kerülték a nyilvános megszólalást a Jeffrey Epstein-ügy kapcsán, most azonban kivételt tettek. A walesi hercegi pár egy ritka, hivatalos nyilatkozatban reagált a botrány újabb fejleményeire, hangsúlyozva, hogy figyelmük elsősorban az áldozatokra irányul.