Az idei választások kapcsán fontos beszélgetések indultak el köztem és a lányom között. Anyaként egyre világosabb számomra, hogy nem az a kérdés, beszéljünk-e a politikáról, hanem az, hogy milyen mintát hagyjunk magunk után.
A hajóutak sokak számára az egyik legpihentetőbb nyaralási formát jelentik: a vendégek egyik napsütötte kikötőből a másikba hajóznak, miközben szállodai kényelem, éttermek és programok várják őket a fedélzeten. Kevesen tudják azonban, hogy a háttérben dolgozó személyzet gyakran saját „titkos nyelvet” használ, hogy egymás között kommunikáljanak, sok
A legnagyobb probléma az, hogy Magyarország csak a GDP 6,4 százalékát fordítja nyugdíjakra, miközben az uniós átlag 10,2 százalék. Az átlagbér és az átlagnyugdíj közötti szakadék folyamatosan nő: míg 2008-ban az átlagnyugdíj az átlagkereset 69 százaléka volt, mára 48 százalék alá esett. És nemcsak ez a baj, hanem az is, hogy ami jut, az igazságtala
Idén is 25 millió forinttal támogatja az E.ON Föld bajnokai pályázata a legjobb intézményi zöldprojekteket, a felhívásra április 11-ig lehet jelentkezni.
Az Adriai-tenger partja évről évre a magyar utazók egyik kedvenc nyári célpontja. A kristálytiszta víz, a mediterrán hangulatú kisvárosok és a hangulatos tengerparti sétányok olyan élményt kínálnak, amelyet nehéz mással összehasonlítani.
A politika beköltözött a mindennapjainkba: az iskolaválasztástól a munkahelyeken át az egészségügyig és a kátyúkig. A buborék története, amely egyszer csak eltűnt.
Igaz, hogy az időjárás még csalóka, és az igazi tavaszi meleg még várat magára, ez azonban aligha veheti el a kedvünk attól, hogy készítsünk egy finom, az évszakhoz illő süteményt. Ha pedig egy olyan finomságot keresel, ami könnyen elkészül, de mégis különleges, akkor próbáld ki a kesudiós répatortát. Garantáltan mindenkit lenyűgözhetsz vele, közbe
A világ óceánjai és tengerei több százezer szigetet rejtenek. Vannak köztük kopár, barátságtalan sziklaképződmények, mások azonban buja növényzetükkel és homokos partjaikkal igazi turistaparadicsomnak tűnnek. A látszat azonban csalóka lehet – néhány festői szépségű sziget múltja valójában elképesztően sötét. Ezek közül mutatunk hatot, aminek történ
A LEGO Csoport a lányok és kedvenc állataik – akár valódiak, akár játékfigurák – között kialakuló különleges köteléket vizsgálta. A felmérés megállapította, hogy ezek a kapcsolatok segítenek a lányoknak felfedezni a baráti kapcsolódás erejét, erősítik önbizalmukat és teret adnak a kreativitásuk kibontakozásának. A LEGO Csoport célja, hogy lerombolj
Még napjainkban is rengeteg olyan megmozdulás létezik, amelyeknek az a célja, hogy a világ minden részén egyenjogúan kezeljék a férfiakat és a nőket. Igaz, hogy még most is bőven lehetne min javítani, de nagyjából 100 évvel ezelőtt sokkal rosszabb volt a helyzet. Azok, akik akkor éltek, sok, manapság teljesen természetesnek számító dologból kimarad
Napjainkban is megszokott, hogy a gyerekek sok édességet kapnak húsvétkor, és kerülnek az asztalra különféle finom, gyakran kalóriadús és cukorban bővelkedő ételek és italok. Ez pedig a legjobb szándékkal is számos kelletlenséghez vezethet; hasfájást okozhat, nem tesz jót a fogaiknak, sőt még hangulatingadozáshoz is vezethet. Szerencsére azonban so
A mesterséges intelligencia nem feltétlenül elvesz tőlünk valamit – megfelelően használva éppen abban segíthet, hogy tudatosabban dolgozzunk, tanuljunk és hozzunk döntéseket.
Nincs veszélyben a monogámia, csak folyamatosan átalakul. Most éppen az angolszász popkultúrában is visszatérő téma a nyitott házasság, bár nem éppen a legsikeresebb fajtából.
Csupán két olcsó összetevőre lesz szükséged ahhiz, hogy örökre eltűnjön az összes gaz és gyom a térkövek réseiből, valamint a járda melletti területről.
A cukorbetegség sokáig rejtve maradhat a szervezetben, miközben lassan károsítja a szerveket. Meglepő módon azonban néha egészen apró, szokatlan jelek is figyelmeztethetnek arra, hogy valami nincs rendben.
Liu Ce-hszin is remekül összefoglalja a nagysikerű sci-fijében, A háromtest-problémában: "Az emberiségnek százezer évnél is több kellett, hogy a vadászó-gyűjtögető kortól a mezőgazdasági korig fejlődjenek. A mezőgazdasági kortól az ipari korig pár ezer földi év. Viszont az ipari kortól az atomkorig csupán kétszáz földi év. Utána pár évtized alatt b
A fejfájás sokféle formában jelentkezhet: van, aki a halántékán vagy a homlokán érzi a fájdalmat, másoknál viszont a fej tetején jelentkezik a kellemetlen nyomás vagy lüktetés. A fejtetőn érzett fájdalom mögött több különböző ok is állhat, az egyik ilyen az agyfagyás.
2026-os tavaszi óraátállítás- Mutatjuk a pontos dátumot, mit jelent ez a gyakorlatban, és adunk néhány trükköt is, hogy könnyebb legyen átvészelni az egy órával rövidebb éjszakát.
A légkondicionálókat sok lakásban és irodában főként nyáron használják, ezért a készülékek a téli hónapokban gyakran hosszabb ideig állnak. Tavasszal érdemes egy rövid ellenőrzést és karbantartást végezni rajtuk, mert a por, a nedvesség és a környezeti szennyeződések idővel felhalmozódhatnak a rendszerben.
Ez alatt az idő alatt egészen március 31-ig a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek szabadon felmondhatják vagy módosíthatják meglévő szerződésüket, illetve újat köthetnek.
Alig tud ébren maradni, napközben is álmos, és úgy érzi, le van lassulva? A tavaszi fáradtság sokakat érint, de nem kell, hogy átvegye az irányítást a napjaink felett.
Így titkosítják, mennyit fizet hazánk a védőoltásokért a "Big Pharma" részére. Arra sem válaszoltak, milyen költség-hatékonysági és egészségpolitikai elemzések szolgálnak alapul új oltások bevezetéséhez. Ezért közérdekű adatigénylést nyújtok be a korrupciógyanús ügyben - írja Facebook-oldalán Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője.
Ahhoz, hogy otthon is autentikus, olasz stílusú kotyogós kávét tudjunk készíteni, gondos előkészületekre és odafigyelésre lesz szükség. A végeredményhez az adott kávéfőző, a kávé minősége és a tálalás is hozzájárul. Íme hat tipp, amellyel pont olyan feketekávét készíthetünk, mint amilyet egy olasz vendégségben kapnánk.
Bár a fekete, a sötétkék és a szürke időtálló alapszínek a divatban, a bőröndök esetében nem a legjobb választások. Egy feltűnőbb színű darabbal vagy jelölésekkel akár egy esetleges lopást is meggátolhatunk és maga az utazás is sokkal nyugodtabb körülmények között telik majd.
Magyarország sokszor egészen hétköznapi részleteiben válik különlegessé – legalábbis a külföldiek szemében. Ami nekünk természetes, az másoknak meglepő, sőt néha zavarba ejtő is lehet. Az alábbi 6 szokás is azt bizonyítja, mennyire sokszínű és érdekes nép vagyunk.