Januárban a Crew–11 teljes legénységét, összesen négy embert evakuáltak nem részletezett egészségügyi okok miatt – de mivel a féléves küldetésük végéhez közeledtek, így a Nasa-nak csak meg kellett kicsit sürgetnie a Crew–12 személyzetének a felküldését.
Mindenkinek legyen esélye szavazni, még akkor is, ha egészségügyi állapota, egyéb elfoglaltsága miatt nem tud megjelenni a számára eredetileg kijelölt helyen.
A közelmúltban felfedezett legrégebbi kutya-DNS új fényt vet arra, mennyire régre nyúlik vissza valójában a kutyák és az emberek kapcsolata. Az eredmények szerint négylábú kedvenceink már 15-16 ezer éve az életünk részei lehettek, vagyis évezredekkel korábban szegődtek mellénk, mint eddig gondoltuk.
Magasan a Monte Baldo sziklái között, a hegyek ölelésében rejtőzik egy különleges templom, amely egyszerre zarándokhely és lélegzetelállító látványosság. A Madonna della Corona több évszázados történelme, szakrális hangulata és különleges elhelyezkedése miatt minden utazó bakancslistáján ott kell, hogy legyen.
Több olyan lehetőség is van, ami segítséget jelenthet az időseknek: elérhető az otthonfelújítási program, igényelhető rezsitámogatás, kérhető segítség a gyógyszerköltségekhez.
Vasárnap pörgős és mégis bensőséges energiák keverednek. Ma könnyebb lezárni, ami a héten nyitva maradt, és olyan beszélgetések is összeállhatnak, amik régóta várnak a sorukra. Apró döntések sokat számítanak.
A tavasz mindig a megújulásról szól, és ez idén a hajtrendeken is egyértelműen látszik. A szakértők szerint 2026-ban a túlzottan formázott, "túldolgozott" frizurák helyett a természetes hatás, az egészséges fény és a könnyed mozgás kerül a középpontba. Íme, a legmenőbb frizurák idén tavasszal.
Bár a háziasszonyi aranyszabály szerint a lejárt program után azonnal teregetni kell, a mikrobiológusok szerint jóval több haladékunk van, mint hinnénk: akár 12–24 órát is kibírnak a vizes ruhák a gépben anélkül, hogy egészségügyi kockázatot jelentenének, így egy ottfelejtett adag miatt még nem kell pánikszerűen újrmosást indítani.
A luxusutazás új korszakába lép a Four Seasons, és vízre bocsátja első jachtját. A Four Seasons I névre keresztelt hajó exkluzivitásával és személyre szabott élményeivel a prémium tengeri utazások új etalonja lehet. A 95 lakosztállyal felszerelt jacht nyáron a Földközi-tenger térségében hajózik majd, többek között a görög szigetek, a horvát- és mon
Azt hiszed, jól csinálod: egészségesen eszel, figyelsz magadra, mégsem mozdul a mérleg? Lehet, hogy pont azok az ételek tesznek keresztbe, amikről azt gondolod, hogy segítenek.
Európa legnépszerűbb úti céljai egyre nagyobb nyomás alá kerülnek a turizmus miatt. Egy friss rangsor szerint több olyan város is van, ahol a látogatók száma már a helyi lakosokét is jelentősen meghaladja – az első helyezett ráadásul a magyar utazók egyik nagy kedvence.
103 éves korában elhunyt dr. Körmendi István háziorvos, az I. kerület díszpolgára, akit az ország legidősebb praktizáló háziorvosaként tartottak számon.
Sok szeretettel köszöntjük a ma 60 éves előadóművészt, műsorvezetőt, életszemléleti tanácsadót, spirituális tanítót és SzuperWMN-t, Spitzer Gyöngyi Somát.
A fürdőszoba felújítása akár élvezetes is lehet akkor, ha türelemmel állunk neki. Ha azonban nem gondolkodunk előre, könnyen káoszba fulladhat az egész, és talán már azt is megbánjuk, hogy belekezdtünk.Most eláruljuk, hogy mik azok a hibák, amiket mindenképpen kerülj el! A költségvetés (túlzott) megszorítása sokszor csak hátráltat A felújítás elő
Hivatalosan is megkezdődött a nyári időszámítás, éjjel ugyanis kettőről háromra kellett átállítani az órát. Ezt többek között azt is jelenti, hogy mostantól egy órával kevesebbet alszunk, ezt pedig jól kalibrált szervezetünk is megérezheti.
A macskaeledelek bőséges kínálatában a magas ár nem mindig garancia a minőségre, ezért a szakértők az összetevők tudatos ellenőrzésére szólítják fel a gazdikat a cicák hosszú távú egészsége érdekében.
Olyan kvízzel valószínűleg már találkoztál, ahol adott országok legnépesebb városát kellett megnevezni. Napi kvízünkben is a népesség lesz a középpontban, de csavarunk egyet a sztorin.
A Disney által készített Star Wars-folytatástrilógia (2015–2019) megosztó fogadtatása ellenére szakértők és stábtagok szerint hasonló utat járhat be, mint George Lucas korábban sokat bántott előzménytrilógiája.
Írsz valakinek, és csak várod a választ… ami nem jön. Közben mások perceken belül visszaírnak ugyanannak az embernek. A különbség sokszor nem a személy, hanem az üzenet.
A rendszeres séta önmagában már nem elegendő az időskori fizikai állapot megőrzéséhez; 70 év felett célzott erőnléti edzésre és az idegrendszert is stimuláló gyakorlatokra van szükség az önálló életvitel fenntartásához – mutatnak rá friss kutatások.
Egy repedező betonkupola a Csendes-óceán közepén, alatta radioaktív hulladékkal, és egyre közelebb a tengerszinthez. A Kaktusz-kupola története azt mutatja meg, hogyan válhat egy ideiglenes megoldásból globális kockázat.
A Magyar Alvás Szövetség már évekkel ezelőtt is a téli időszámítás bevezetését javasolta, ugyanakkor a legtöbb európai országban – a magyarországi polgárok körében is – a nyári időszámítás a népszerűbb, és több romániai szakértő is a végleges nyári időszámítás bevezetését támogatja.
Április végéhez közeledve az égi energiák különösen kedvezőek azoknak, akik szeretnék új szintre emelni kapcsolataikat. A hónap első felében a Kos jegyébe érkező bolygók hatására a figyelem a szerelemre és a romantikára irányul. Mutatjuk, mely csillagjegyek számára hoznak szerencsét.
Úgy tűnik, a marsi kolóniákról szőtt álmaink megvalósítása előtt meg kell oldanunk egy újabb problémát, ami az utódnemzéssel kapcsolatos – a spermiumok ugyanis nem épp úgy viselkednek az űrben, mint a Földön.