A Balatonon telelő vízimadarak a Tihany–Szántód között közlekedő komp útvonalán zsúfolódtak össze, ahol találtak még jégmentes felületet a tavon. Nagyjából tízezer példányban lehet gyönyörködni addig, amíg teljesen be nem fagy a tó.
Pénzbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék azt a nagykanizsai férfit, aki annak ellenére, hogy a vezetéstől egészségi ok miatt eltiltották, autóba ült, majd epilepsziarohamot kapott, és ezzel súlyos balesetet okozott
A méz és a fokhagyma külön-külön is régóta a természetes egészségmegőrzés alappillérei, együtt azonban olyan párost alkotnak, amely egyszerre támogatja az immunrendszert, a szív működését, és csökkenti a szervezet gyulladásos folyamatait.
Mivel a női ciklus során mindössze néhány nap áll rendelkezésre a fogantatáshoz, elkészítettük az ovulációs kalkulátort, ami segít meghatározni azt az időintervallumot, amikor a legnagyobb az esély a sikerre.
Egy új kutatás szerint egy vitamin lassíthatja a szervezet öregedését, miközben csökkenti a gyulladást és támogatja a sejtek egészségét. Az 50 felettiek számára rendkívül hasznos lehet, hiszen az a megfelelő kiegészítéssel akár évekkel is lassíthatja a biológiai öregedést.
Bár a talaj a mindennapokban szilárdnak és mozdíthatatlannak tűnik a lábunk alatt, a valóságban a Föld felszíne évmilliárdok óta folyamatos mozgásban van.
Olvasói beszámolóra hivatkozva a 444 megkérdezte az üzemeltetőt, nem jelent-e gondot, hogy poros helyszínen végzik a terhesgondozást. Az intézmény szerint a felújítást kifejezetten úgy szervezték, hogy a betegellátás folyamatos lehessen.
Finom, sokoldalúan felhasználható és rendkívül egészséges. A magvak egyik legnagyobb előnye, hogy kis mennyiségben is rendkívül tápanyagdúsak. Rosttartalmuk segíti a bélrendszer megfelelő működését, egészséges zsírsavaik támogatják az idegrendszert és a
Árulkodó jel, amiből azonnal leszűrhetjük, hogy milyen étteremmel van dolgunk. Egy jól sikerült nyaralás élményét sokszor a helyi gasztronómia koronázza meg – épp ezért különösen bosszantó, ha végül egy túlárazott,
Izgalmas története van a magyarok kedvenc farsangi finomságának. Kevés édesség van, amely egyszerre annyire univerzális és annyire sokféle, mint a fánk. Egy azonban biztos: ahol ez az édesség sül, ott
A mottó: Ősi gyökerektől a tavaszi megújulásig. A Mol Campus 28. emeletén működő Michelin-ajánlott Virtu Restaurant új gasztronómiai koncepciót indított útjára 2026-ban. Lendvai Levente Narratív séfajánlata egy olyan időszakos menüsor,
Kutatók nagy felfedezést tettek. A klímaváltozás elleni küzdelem egyik kulcsa a kibocsátott szén-dioxid mennyiségének csökkentése. Éppen ezért az Arab Emírségekben található Sharjah Egyetem kutatói egy új eljárást fejlesztettek ki, amely
Új atipikus játékbabát dobott a piacra a Mattel: bemutatták az autista Barbie-t. A játékboltokban ezentúl már nem csak cukorbeteg, Down-szindrómás, kerekesszékes, látás- és hallássérült játékbaba, hanem mostantól autista Barbie is felhívja a figyelmet a sokszínűségre.
Ha a testúlycsökkenés lehetetlen kihívásnak tűnik, könnyen lehet, hogy nem az akaraterőddel van a fő probléma. Valószínű, hogy egy kevésbé ismert biológiai mechanizmus dolgozik ellened: ez a set point súly, vagyis az a testsúlytartomány, amelyet a szervezet biológiailag igyekszik fenntartani.
Életet mentett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) január 1-jén elindított videóalapú stroke-távdiagnosztikai (OMSZ TeleStroke) rendszerének egyik első éles alkalmazása.
Egy illat, ami egyszerre megnyugtatja a lelked és felfrissíti a tested, és még a bőröd is hálás lesz érte? Bizony, van ilyen, ez nem más, mint a citromfűolaj. Nyugtat, felfrissít, regenerál és ápol, egy szóval külsőleg és belsőleg is egyaránt számíthatsz rá. Mutatjuk, mi mindenre használhatod!
Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az edzőnek, amiért eredetileg leigazolták.
Az év végéig megépítik Bosznia-Hercegovinában a Szarajevó és az északi horvát határ között még hiányzó autópálya-szakaszokat. Ha tartják a tervet, akkor Budapesttől egészen Szarajevóig, pontosabban a várost elkerülve valamivel annál is tovább egybefüggő autópálya jönne létre, és így ebben az irányban a jelenleginél jóval gyorsabban el lehetne jutni
A megfelelő színválasztás szó szerint átformálhatja a tereket – a lakberendezők szerint bizonyos árnyalatokkal még a legapróbb helyiségek is nagyobbnak és hívogatóbbnak tűnhetnek.
Az Összeolvadva című alkotásban egy alkoholfüggő anya magára hagyott lánya próbálja erőn felül megakadályozni, hogy a történelem megismételje magát. Vajon sikerül neki? A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál – amelyet január 24. és február 1. között rendeznek – egy különösen szívszorító darabját ajánljuk figyelmedbe.
Évente több mint 1 milliárd tonna étel kerül a szemétbe világszerte. Egy apró, mindennap bevezethető szokás, mint a saját doboz magaddal vitele, jelentősen csökkentheti a pazarlást.
Amikor nők együtt mozognak és megnyílnak egymásnak, különleges erő születik. A női jógaközösség nemcsak testet, hanem lelket is gyógyít. Megtart, inspirál és emlékeztet arra, hogy nem vagy egyedül. Van valami különleges abban, amikor nők együtt lélegeznek és mozdulnak. Amikor a jógaszőnyegek egymás mellé kerülnek, és a tér megtelik puha erővel. N
A havasi gyopár művészeti alkotások százait ihlette, közösségek tucatjai választották jelképüknek, és az őt körbelengő legendák még ma is képesek hitet és erőt adni az embereknek.
Több apa vállal elsődleges gondoskodói szerepet, mint valaha. Identitás, pénz, intimitás – mit kezdünk az új egyensúllyal, és hogyan maradunk jól közben?
Szívünk a testünk motorja, amely naponta körülbelül százezerszer ver, hogy életben tartson bennünket. Mégis sokan hajlamosak vagyunk természetesnek venni működését. A kardiológusok szerint a szívbetegségek gyakran a hétköznapi, elsőre ártalmatlannak tűnő szokások hatására alakulnak ki. Szerencsére soha nem késő változtatni, és már néhány kis lépéss
Szakértők szerint a legjobb stratégia januárban nem a legolcsóbb ajánlat hajszolása, hanem az átlátható feltételek és a friss vendégvélemények keresése.