Izzadni teljesen természetes – a kellemetlen szag viszont már kevésbé az. Mégis előfordul, hogy két ember ugyanúgy megizzad, az egyiknél semmi nem érezhető, a másiknál viszont gyorsan megjelenik az erős testszag.
A hóhelyzet immáron másfél hete óriási fejtörést okoz az egész országnak. Akik csak tehetik, hólapátot ragadnak, és szorgalmasan hányni kezdik a havat, de mi a helyzet azokkal, akik életkoruknál, egészségi állapotuknál fogva nem képesek az egyszerűnek tűnő műveletre?
Az impulzusvásárlás észrevétlenül tudja megcsapolni a bankszámládat. Az alábbi szakértői tippek segítenek abban, hogy a vásárlás tudatos döntés legyen, ne automatikus reflex.
A versailles-i kastély ma a francia elegancia egyik legfényesebb szimbóluma: aranyozott termek, gondosan tervezett kertek és kifogástalan rend jut eszünkbe róla. A 17-18. században azonban egészen más élményt nyújtott, hiszen a bűz, a kosz és az állandó egészségügyi kockázat a mindennapok része volt.
Az autó szélvédőjére fagyott jég sokaknak okoz kellemetlen perceket a mostani ítéletidőben, a Nasa korábbi mérnöke azonban nemrég ismertetett egy módszert, mellyel pillanatok alatt áthidalható a bosszantó probléma.
A MOL Campus 28. emeletén működő Michelin-ajánlott Virtu Restaurant új gasztronómiai koncepciót indított útjára 2026-ban. Lendvai Levente Narratív séfajánlata egy olyan időszakos menüsor, amely nem csupán ízeket, hanem történeteket is mesél. A koncepció hónapról hónapra változó tematika mentén halad, a természet ritmusához, az évszakokhoz és az ünn
A C-vitamin az egyik legismertebb mikrotápanyag, mégis sokan alábecsülik a hiányának következményeit. Bár súlyos hiányállapot ma már ritka, az elégtelen bevitel meglepően gyakran fordul elő, és számos, elsőre nem egyértelmű tünetet okozhat.
Alig egy hónappal azután, hogy Quentin Tarantino éles, sokakat felháborító kijelentéseket tett Paul Dano, Owen Wilson és Matthew Lillard színészi képességeiről, Clooney is megszólalt az üggyel kapcsolatban.
Sokan próbáljuk nagy elhatározásokkal megváltoztatni az életünket: új rutinokkal, szigorú szabályokkal, látványos célokkal. A kezdeti lendület azonban gyakran gyorsan elfogy, és visszatérünk a megszokott működéshez. A japán szemlélet ezzel szemben nem az akaraterőre épít, hanem apró, fenntartható szokásokra – olyan mindennapi döntésekre, amelyek ne
Tavasztól új korszak nyílik a Magyarországról Ázsiába utazók számára: április 3-tól közvetlen Asiana Airlines járat köti össze Budapestet és Szöult, kényelmes menetrenddel és magas szintű fedélzeti szolgáltatásokkal. Ez az útvonal nemcsak gyorsabbá teszi az utazást, de egyben megkönnyíti Dél-Korea és Ázsia további részeinek elérését is.
Mi történik akkor, amikor egy házaspár nemcsak az életét, hanem a munkáját is megosztja egymással? A közös vállalkozás egyszerre lehet erőforrás és próbatétel: mélyebb bizalmat, intenzívebb együttműködést, ugyanakkor nagyobb érzelmi terhelést is jelent. Van, ahol ez konfliktusokat szül, máshol épp ellenkezőleg – erősebb fókuszt és letisztultabb dön
A megfelelő vízkezelés elengedhetetlen, és mondjuk ki, nem éppen szórakoztató része a jakuzzi tulajdonosi létnek. A vízminőségmérő tesztek, a különféle kemikáliák és azok beszerzése, tárolása, majd jókor a jó mennyiség használata olykor idegölő, olykor frusztráló, de mindig hosszadalmas folyamat. Nem kell ennek így lennie!
Az életünk időnként átrendeződik körülöttünk, és a numerológia segít megérteni, milyen energiák kerülnek előtérbe. Fedezd fel, mit tartogat számodra 2026, ha 5-ös az alapenergiád.
Az eset még hétfő éjszaka történt: a hölgy hirtelen, álmából ébredve arra figyelt fel, hogy egy nehéz súly nyomja a mellkasát. Először azt hitte, a kutyájáról van szó, ám amikor szemügyre vette a reá telepedő élőlényt, hirtelen hatalmasat dobbant a szíve.
Ha létezik ország, amely egyszerre lenyűgöző és ijesztően bonyolult egy első utazónak, az egyértelműen Kína. A távolságok, a technológiai fejlettség és a teljesen eltérő mindennapok könnyen sokkolhatják azt, aki Európából érkezik. Ebben segít eligazodni Yan, tapasztalt utazó és az egyik legismertebb kínai vlogger, aki kifejezetten külföldieknek kés
A közelmúltban ismét romlott a levegő minősége az országban - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) által nemrégiben közölt adatokból.
Továbbra is meghatározó szerepet játszik a belföldi turizmusban a SZÉP-kártya, amelynek használata 2025 novemberében is emelkedett – tudta meg a Spabook.net az MTI beszámolójából. A Nemzetgazdasági Minisztérium friss adatai szerint…
Tavaly debütált az HBO Maxon a Vészhelyzet Pittsburghben című sorozat, ami pillanatok alatt belopta magát a nézők szívébe. A sorozat valós időben mutatja be egy 15 órás műszak történéseit egy pittsburghi kórház sürgősségi osztályán, Noah Wyle főszereplésével. A feszes, izgalmas történetvezetés és a kórházi élet hiteles ábrázolása tette a sorozatot
A Tisza Párt jelöltje Szimon Renáta újságíróra támadt Vácon pár napja. Ezt a malőrt úgy próbálták elfedni Magyar Péter, hogy egy kamu sztorival álltak elő, hogy Rád településen megtámadták szegény Szimon Renátát, fojtogatták, bántották. Ezután hamar kiderült, hogy ebből semmi nem igaz, a helyi szemtanúkat megkérdezték, és egyöntetűen azt mondták,..
Szerdán és csütörtökön rendezték a női kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőit. A Sopron Basket görögországi mérkőzéséről és Kiss Virág csapatának szerepléséről beszámoltunk. Most következzen a teljes eredménylista. Eredmények Mb Zaglebie Sosnowiec – Panathinaikos A.C 49-76 Movistar Estudiantes – Olympaicos S.F.P 85-86 Lointek Gernika Bizkaia – Ville
Mint ahogyan arról a Szeged365-ön korábban már beszámoltunk, az innovatív SiP paneles technológiát kapcsán itthon úttörőnek számító deszki vállalkozás, a KöltözzMA tavaly Guinness-rekordot jelentő, 3 óra 41 perc alatt egy komplett, könnyűszerkezetes családi házat. A SiP Weekend Show névre keresztelt tavaly augusztusi nyílt napjuk telt házzal ment,
A rendőrök január 15-én, 8 óra 26 perckor egy magyar honosságú személygépkocsit akartak ellenőrzés alá vonni az M5-ös autópályán, de a sofőr megpróbált meglépni. Nem véletlen, hiszen kiderült, hogy migránsokat szállított a kocsiban. Mint a rendőrség friss összefoglalójából kiderült, a gépkocsi vezetője először megpróbált elmenekülni a rendőrök elől
Napok óta találgatják a közösségi médiában, kivel és miről beszélgetett ennyire lelkesen Leonardo DiCaprio a Golden Globe-gálán egy vírusként terjedő videóban. Most maga Teyana Taylor tette helyre a sztorit – és a válasz egyszerűbb (és sokkal cukibb), mint gondolnánk.
A Playboy egyik legismertebb playmate-je néhány év alatt jutott el egy kanadai gyorsétterem pultja mögül Hollywood élvonalába. Pályafutása során azonban komoly magánéleti válsággal küzdött, amely végzetes tragédiához vezetett.
Kevés dolog tud ma olyan gyorsan szétfeszíteni egy családi ebédet, mint egy rosszkor elejtett mondat a "valódi háttérhatalomról". De mit tegyünk, ha a szeretteink terjesztik a fake newst?