2008. október 11. szombat

okt. 11
5:51
Kubica volt a leggyorsabb a vizes pályán Japánban (F1világ)
A BMW Sauber pilótája, Robert Kubica végzett az élen a Japán Nagydíj utolsó szabadedzésén, ahol vizes, ám száradó pálya fogadta a mezőnyt. A második Timo Glock lett a hazai pályán versenyző Toyotával, akit a Renault brazilja, Nelsinho Piquet követett.
okt. 11
6:57
Alonso elégedett a Renault fejlődésével (F1világ)
Az egykori világbajnok, Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a Renault végre olyan pozícióba került, ahol a szezon elején is lennie kellett volna, hiszen a Ferrari és a McLaren mögött a mezőny harmadik legerősebb csapata.
okt. 11
8:36
Hamilton-Raikkönen első sor Japánban (F1világ)
A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton fantasztikus időt futva, megszerezte a pole pozíciót az időmérő edzésen, így ő vághat majd neki az első helyről a Japán Nagydíjnak. A második a címvédő, Kimi Raikkönen lett, akit Kovalainen és Alonso követett a vb-esélyes Massa előtt.
okt. 11
9:09
Hamilton nem foglalkozik az őt kritizálókkal (F1világ)
A McLaren bajnoki éllovasa, Lewis Hamilton kijelentette, annak ellenére is higgadtan készül a szezon utolsó versenyeire, hogy Robert Kubica kritikus szavakkal illette őt agresszív vezetési stílusa miatt.
okt. 11
9:11
Raikkönen örül, hogy visszatért az első sorba (F1világ)
Kimi Raikkönen boldog volt, hogy hosszú idő után először, ismét sikerült az első sorba kvalifikálnia magát az időmérő edzésen, és Lewis Hamilton mellől, a második pozícióból vághat majd neki a vasárnapi Japán Nagydíjnak.
okt. 11
9:42
Hamilton magabiztos, miután legyőzte a Ferrarikat (F1világ)
Lewis Hamilton elégedettségének adott hangot, miután mindkét Ferrarit maga mögé utasítva, megszerezte a pole pozíciót a Japán Nagydíjon, ahol mindent megtesz majd azért, hogy tovább növelje előnyét a bajnokságban.
okt. 11
10:15
Heidfeld a gumiválasztást okolja a buktáért (F1világ)
Nick Heidfeld a rossz gumiválasztást okolja borzalmasan gyenge szerepléséért a Japán Nagydíj időmérő edzésén, ahol már az első etapban búcsúzott és csak a tizenhatodik helyről várhatja a holnapi futam rajtját.
okt. 11
10:48
Kovalainen: A McLaren minden pályán ütőképes (F1világ)
Heikki Kovalainen úgy gondolja, hogy a harmadik hely volt a maximum, amit elérhetett a szombat délutáni időmérő edzésen Japánban, ahol véleménye szerint minden esélyük megvan a győzelemre.
okt. 11
11:21
Alonso az első ötbe várja magát Japánban (F1világ)
A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elmondta, hogy az első ötben szeretne végezni a vasárnapi Japán Nagydíjon, miután kiválóan teljesített a szombati időmérő edzésen.
okt. 11
11:54
Massa megismételné hungaroringi manőverét (F1világ)
Felipe Massa tisztában van azzal, hogy nem lesz egyszerű számára a Japán Nagydíj, miután csak az ötödik helyet sikerült megszereznie az időmérő edzésen, miközben legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton bezsebelte a pole pozíciót.
okt. 11
13:33
A Honda továbbra is Alonso döntésére vár (F1világ)
A Honda Racing vélhetően csak a szezon vége után dönt jövő évi versenyzői felállásáról, ugyanis a japán nagyvállalat a továbbiakban is fenn szeretné tartani azt a lehetőséget, hogy elcsábítsa Fernando Alonsót a Renault-tól.
okt. 11
14:06
Massa még lát esélyt a bajnoki cím megszerzésére (F1világ)
Annak ellenére, hogy csak az ötödik helyről vághat neki a Japán Nagydíjnak, Felipe Massa továbbra úgy gondolja, hogy minden esélye megvan a bajnoki cím megszerzésére az idei évben, jóllehet egyre nehezebb a helyzete.
okt. 11
14:36
Ecclestone ismét szereti Mosley-t (F1világ)
Bár a szexbotrány kirobbanását követően ő volt a legjobban oda azért, hogy az FIA elnöke, Max Mosley márpedig mondjon le, a sport kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone úgy tűnik, ismét régi barátjára lelt, és ott nyal neki – érdekből – ahol csak lehet.
okt. 11
15:09
A McLaren nem félti versenyzőit Raikkönentől (F1világ)
A Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug biztos abban, hogy Kimi Raikkönen nem fog sportszerűtlen eszközökhöz nyúlni a Japán Nagydíjon, ahol mindent megtesz majd azért, hogy segítse csapattársát, Felipe Massát.

Keresés