A köztársasági elnök szerint jelenleg hiányoznak az oktatásban azok a háttérintézmények, amelyek a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetben lévő gyerekek gyorsabb felzárkóztatását segítenék...
Egy hosszú távra építkező országban nem lehet kérdés a kisiskolák fenntartása - jelentette ki Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP parlamenti frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője pénteken...
A NATO vezetése alatt működő nemzetközi biztonsági erő (ISAF) az afgán kormány kérésére fellép a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozók és a droggyártás bázisai ellen - jelentette be James...
Az amerikai John McEnroe legyőzte a svéd Björn Borgot a Legendák csatája elnevezésű szenior tenisztorna pénteki összecsapásán, a Papp László Sportarénában.
Gyurcsány Ferenc szerint ma sokkal jobbak a tárgyalás és a megegyezés feltételei és lehetősége az SZDSZ-szel, mint pár héttel ezelőtt. Az MSZP elnöke pártja kongresszusa előtt a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta, a korábbinál nagyobb esélyt lát arra, hogy a költségvetéshez megszerezzék a liberálisok támogatását.
A NATO védelmi miniszterei informális budapesti tanácskozásukon egyetértésre jutottak abban, hogy felhatalmazzák az afganisztáni nemzetközi stabilizációs erőt a fellépésre azok ellen a drogtermelők és létesítmények ellen, amelyek hozzájárulnak a lázadók pénzeléséhez. Az ISAF-misszióban részt vevő államok ugyanakkor maguk dönthetik el, csatlakoznak-e ilyen akciókhoz. A magyar kontingens várhatóan a…
Vas János tegnap kilépett az MDF parlamenti frakciójából és a továbbiakban függetlenként dolgozik tovább. A képviselő döntéséről tájékoztatta Szili Katalin házelnököt és Herényi Károly frakcióvezetőt. A házelnök tudomásul vette a bejelentést, így délután az Országgyűlés honlapján az MDF képviselői között már nem is szerepelt Vas neve, a sportbizottságban pedig, ahol alelnök, függetlenként…
Várhatóan nagy többséggel támogatja majd az MSZP mai soron kívüli kongresszusa azt az állásfoglalást, amely meghatározza a kisebbségi kormányzás kereteit és a miniszterelnök által felvázolt, 2020-ig szóló, nemzeti minimumnak szánt célokat. Ugyanakkor a kongresszusi dokumentumból nem derül ki, hogyan biztosítják majd a 2009-es költségvetés elfogadását s hogy mennyiben írja át az MSZP mozgásterét a…
Autóbalesetben meghalt Jörg Haider karintiai tartományfőnök, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt vezetője. A hírt az APA osztrák hírügynökség a klagenfurti rendőrségre hivatkozva közölte.
Az Egyesült Államok és India pénteken Washingtonban aláírta azt a békés célú atomenergetikai együttműködési szerződést, amely engedélyezi amerikai cégek számára nukleáris fűtőanyag, berendezések és reaktorok India részére történő szállítását.
108 perc Dukay Barnabásnak címmel rendez koncertet az UMZE Kamaraegyüttes és a Ránki Dezső - Klukon Edit zongoraművész házaspár a zeneszerző műveiből szombat este a Millenáris Teátrumban. A hangversenyt a Budapesti Őszi Fesztivál keretében rendezik meg.
Sarah Palin republikánus alelnökjelölt alaszkai kormányzóként hivatali hatalommal való visszaélést követett el egy parlamenti etikai vizsgálat szerint, a republikánus kampánystáb viszont hangsúlyozta: a kormányzó jogszerűen járt el.
Az energiatakarékos izzók ultraibolya sugarakat bocsátanak ki, ezzel hozzájárulnak a bőrbetegségek kialakulásához - állapította meg egy, a brit kormány által végzett egészségügyi kutatás.
Autóbalesetben meghalt szombat hajnalban Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt elnöke. A klagenfurti rendőrség közleménye szerint az elöljáró...
Életveszélyes állapotban vittek kórházba egy nőt, aki gázrobbanásban sérült meg Fóton szombat hajnalban - közölte a Pest Megyei Tűzoltóság. A baleset a Pest megyei város egyik családi háza mellett...
Roszik Gábor evangélikus lelkész, az MDF volt országgyűlési képviselője visszalépett a pártba, amelytől 1995-ben vált meg más irányú elfoglaltsága, valamint amiatt, hogy nem értett egyet a...
Az ukrán miniszterelnök alkotmányellenesnek nevezte pénteken az államfő rendeletét az előre hozott választás megtartásáról, Julija Timosenko meggyőződését fejezte ki, hogy Ukrajnában nem lesz idő...
A G7-csoport pénzügyi vezetői pénteken Washingtonban összehangolt választ ígértek a nemzetközi hitelválságra. A konkrét teendők tekintetében azonban különböztek az álláspontok és a széles körű...
Cáfolta pénteken egy londoni székhelyű befektető azokat a róla Magyarországon elterjedt híreket, hogy része volt az OTP Bank részvényével folytatott tőzsdei spekulációnak. Greg Coffey egy nagy...
Lekvárt főzni jó, chutney-t pedig még érdekes is! Bemutatjuk, hogyan készül az ázsiai lekvár, amelyet ecettel és izgalmas fűszerekkel tesznek sósétel-kompatibilissá.
Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter bejelentette: a Bush-kormányzat a 700 milliárd dolláros segélycsomag egy részéből pénzintézeti részvények vásárlását tervezi, amire az 1929-es válság óta nem vo...
Terroristának, bűnözőnek és hazudozónak nevezik a republikánus kampánygyűléseken a demokraták elnökjelöltjét, Barack Obamát. Az Egyesült Államok elnökségéért folyó harcban jelenleg mégis ő vezet. Obama szerint riválisa, McCain azért nem személyeskedett az elnökjelölti vitán, mert nem volt mersze szemtől-szemben előhozakodni a vádakkal.
Acélhálót feszítenek ki San Franciscóban a világhírű Golden Gate alatt, hogy ne legyen kedvük az öngyilkosoknak a hídról a mélybe ugrani. A hatóság igazgatótanácsában - miután több lehetőséget is...
Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter bejelentette: a Bush-kormányzat a 700 milliárd dolláros segélycsomag egy részéből pénzintézeti részvények vásárlását tervezi, amire az 1929-es válság óta nem volt példa az Egyesült Államokban.
Gyurcsány Ferenc szerint ma sokkal jobbak a tárgyalás és a megegyezés feltételei és lehetősége az SZDSZ-szel, mint pár héttel ezelőtt. Az MSZP elnöke pártja kongresszusa előtt a Népszabadságnak...
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egy-egy munkatársa érintett az UD Zrt.-ügyben - tudta meg a Népszabadság. A gyanú szerint ők azok, akiknek a személyes rendőrségi...
Csaknem 268 millió forintot nyert a kormánnyal vállaltan lojális Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) az európai uniós forrásokat felhasználó 2007-2013 Társadalmi megújulás operatív...
Autóbalesetben meghalt szombat hajnalban Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt elnöke. A politikus 90 éves anyját látogatta volna meg
Nicolas Sarkozy jelenlegi francia államfőnek viszonya volt a mostani kabinet egyik tagjával, Jacques Chirac egykori elnök pedig ráncfelvarrásra utazott Kanadába - többek között ezek a pikáns részletek is napvilágra kerültek azokból a jegyzetekből, amelyeket a francia titkosszolgálat korábbi vezetője készített.
Pártot alapítanának a közeljövőben a segélyezési politika átalakítását szorgalmazó kistelepülési polgármesterek - közölte a Magyar Hírlappal Mali Zoltán Drávapiski önkormányzati vezetője. A Baranya...
Csaknem 268 millió forintot nyert a kormánnyal vállaltan lojális Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) az európai uniós forrásokat felhasználó 2007–2013 Társadalmi megújulás operat...
Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter bejelentette: a Bush-kormányzat a 700 milliárd dolláros segélycsomag egy részéből pénzintézeti részvények vásárlását tervezi, amire az 1929-es válság óta nem...