Drasztikus adócsökkentés, a bürokrácia és a korrupció radikális visszaszorítása, valamint kisebb parlament és kisebb létszámú államigazgatás alkotja azt a csomagot, amelyet a Fidesz válaszként...
Egy fantasztikus étel következik ma, az afrikai harcsa mustármártással és paszternákpürével, mely lehet egyszerű vagy ünnepi fogás is. Aki nem szereti a harcsát, próbálja ki lazaccal vagy fogassal!
Két amerikai tudósnak, Roger Tsiennek és Martin Chalfie-nak, valamint egy japán kutatónak, Simomura Oszamunak ítélték oda szerdán a kémiai Nobel-díjat a fehérjék kutatásában végzett munkásságukért,...
A Nagy Feró nevével egybeforrt Beatrice mítosza a magyar rockzenének. A botrányzenekarként indult banda történetét ellentmondások, bukások, sikerek, stílusváltások jellemzik. Az eredeti hangzású hírhedt csapat idén ünnepli 30. születésnapját. A születésnapi koncerten október 18-án a Petőfi Csarnokban három évtized dalai szólalnak meg a zenekar jelenlegi és régi tagjainak előadásában. Nagy Feróval…
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar hatóságok nem sértették meg az emberi jogok európai egyezségokmányának a gyülekezés szabadságát biztosító cikkelyét, amikor 2002-ben feloszlatták a...
A Tisztelet Társasága nem működik együtt tovább az MDF-fel, ezért felszólítja Vas János képviselőt, hogy lépjen ki az MDF-frakcióból és függetlenként képviselje tovább a szépkorúakat - közölte...
Határérték feletti melamin-szennyezettségű sajtos mogyorót találtak Balmazújvárosban szeptember 30-án egy szúrópróba-szerű ellenőrzéskor a Blue East Impex Kft. telephelyén - mondta Süth Miklós...
Megdőlt az egyhuzamú filmnézés rekordja: egy férfi és egy nő 57 filmet nézett meg egymás után "egy ültében" 123 óra alatt. A pár nemzetközi összetételű: a nő német, a férfi kanadai....
Józansági elektronikus levélszűrő tesztet vezet be a Google: csak akkor továbbítja egy küldő e-mailjét, ha az illető előbb megold öt egyszerű számtanpéldát. A program esténként és hétvégenként...
Megszűnik a Bázis Holding Zrt., amelyet 2005 végén hozott létre az Alapítvány a Modern Baloldalért (Amőba) – értesült a HVG. A Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz közel álló szervezet...
Az MSZP megítélése szerint a kormány döntései nyugalmat és stabilitást eredményeznek az idén 8-9 milliárd forint veszteséggel rendelkező Volán-társaságok, több millió utasuk és érdekvédelmi...
Továbbra is lélegeztetőgép segíti életben tartani a Monorierdőnél történt vonatbaleset német sérültjét; állapota stabil, de még hetekig maradhat kórházban - közölte Pácserné Bozi Judit, az Állami...
Igazságtalannak tartja az idei fizikai Nobel-díj odaítéléséről szóló döntést több olasz tudós, szerintük honfitársuk, Nicola Cabibbo is megérdemelte volna a rangos tudományos elismerést szerdai...
Központi adattárházat alakít ki az adóhatóság, a program 2009 végére lesz kész - mondta az APEH központi hivatalának ellenőrzési főosztályvezetője. Sibinger Márta hozzátette: minden az APEH-nél és magyar, valamint uniós társhatóságoknál meglévő adatot összegyűjtenek, és ezek segítségével választják ki az ellenőrzésre az adózókat. A programot már most is használják, a főosztályvezető szerint az…
Az amerikai haderő által lefolytatott újabb vizsgálat szerint augusztusban 33 polgári személy halt meg amerikai légicsapásokban egy afganisztáni faluban.
Teljes káosz lesz a városban a NATO-csúcs idején. Erősen korlátozzák Ferihegy forgalmát, és szinte az egész Duna partot lezárják a Parlament környékén. Jelentsen beteget, vagy költözzön be a munkahelyére
A Berlin Alexanderplatz teljes moziváltozatának levetítésével veszi kezdetét a hétvégén az október 19-ig tartó Fassbinder Fesztivál. A Rainer Werner Fassbinder német rendező életmuvéből válogató vetítéssorozatot az Uránia Filmszínházban, a Kinóban és a Cirko-Gejzírben tekinthetik meg az érdeklődők.
Észak-Korea tíznél több rakétát telepített nyugati partvidékére, amelyekkel feltehetően rövidesen kíséretet hajt végre - írta csütörtökön egy dél-koreai napilap.
Romlott Magyarország helyezése a Világgazdasági Fórum által közzétett legújabb versenyképességi rangsorban: a tavalyihoz képest 15 helyezést rontva, jelenleg a 62-dik, és az Európai Unió tagállamai közül csupán Görögországot, Romániát és Bulgáriát előzi meg.
Közel 10700 csecsemőt és gyermeket ápoltak továbbra is kórházban Kínában szerdán, akik a melamin nevű vegyi anyaggal mérgezett tejből és tejkészítményekből fogyasztottak - közölte az egészségügyi minisztérium.
A NATO-tanácskozásra csütörtök reggel és délelőtt érkezik a delegációk többsége, ezért több útszakaszt és utcát teljesen lezárnak az autósok elől, sok helyen pedig korlátozás lép életbe.
Bár a fogyasztók fizetőképességük mérséklődése miatt az olcsóbb árukat és alacsonyabb árakat kínáló üzleteket keresik, a szupermarket csatorna az első félévben mégis erőteljes növekedésnek indult - hosszabb távon azért a hipermarketek lehetnek a nyerők
A pénzintézetek vonakodnak, az önkormányzat nem akar nagyobb hitelt, a kormányzatból pedig távozott a kulcsember - így a BKV most kisebb kölcsönökből él
A pénzügyi válság ismét takarékoskodásra kényszeríti az amerikaiakat - egyre többen termesztenek kertjükben zöldséget, gyűjtögetik az akciós engedményeket az üzletekben, vagy vásárolnak használt ruhát
A Népszabadság információi szerint jelen állás szerint januártól 10 százalék alatti lakossági gázáremelés várható. A többi, hatósági árat fizető fogyasztó számára az ár valamivel e felett lesz. Annak ellenére, hogy a nemzetközi olajárak az utóbbi hónapokban jelentős mértékben estek, ez most nem "gyűrűzik be" a magyar gázárakba.
Észak-Korea tíznél több rakétát telepített nyugati partvidékére, amelyekkel feltehetően rövidesen kíséretet hajt végre - írta csütörtökön egy dél-koreai napilap.
Viktor Juscsenko elnök szerdán feloszlatta az ukrán parlamentet, egyben előre hozott választások kiírásáról döntött. Juscsenko az ukrán néphez intézett tévébeszédben hozta nyilvánosságra döntését. ...
Az ENSZ Közgyűlése szerdán támogatta Szerbia azon kérését, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság foglaljon állást Koszovó függetlenségének törvényessége ügyében. A szavazáson a legtöbb EU-tagállamhoz hasonl...