Az amerikai különleges erők megkezdték egy pakisztáni félkatonai egység kiképzését a tálib szélsőségesek, illetve az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet elleni harcra az Afganisztánnal közös...
Papírokat töltöttek ki, üzeneteket küldtek, könyveltek, leszámítoltak, „pénzpiaci termékeket” adtak-vettek –, azután lezárták, realizálták az ügyletet –, azaz reálisan létező dolgokra változtatták át a papíron tenyészett számokat; – így lett nekik monacói villa, Bentley, jacht, mázsa arany, friss feleség az öregecskedő helyett.
Több mint öt kilométer kolbászt készítenek azok a csapatok, akik beneveztek az idei, immár 12. alkalommal megrendezésre került Békéscsabai Kolbászfesztiválra. A szombaton kezdődött kolbászkészítő...
Személygépkocsi gázolt halálra egy helyi lakost Kisvárdán pénteken éjszaka - mondta az MTI-nek Fülöp Gergely rendőr-százados, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A...
A rendszerváltás utáni legnagyobb bankrablás-sorozat végrehajtója, a Viszkis néven elhíresült egykori jéghokis immár majd' tíz éve ül. Interjút nagyon ritkán ad, csak néhány hír szivároghat ki róla a hűvös falak mögül. Így vettük hírét nősülési tervének is, amiről most kiderült, hogy füstbe ment.
Az Aidából való kirúgása után Oláh Ibolya felejteni próbál. Az énekesnőt Frei Tamás húzza ki a kátyúból azzal, hogy magával viszi afrikai kalandtúrájára. Ibolya reménykedik, hogy kétmillió forintos gázsival tér haza, vagyis legtovább bírja a megpróbáltatásokat.
Sikeres cselgáncsozó volt, a sydney-i olimpián is részt vett az a 33 éves férfi lapértesülések szerint, akinek a Nyugati téri aluljárónál parkoló autójában október 23-án a rendőrség bombákat talált. A sofőrt, T. Krisztiánt tegnap a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az MTV 2006-os ostrománál is feltűnt fiatalember a feltételezések szerint a West End környékén akart robbantani eddig…
A Külügyminisztérium októbertől az MTV teletextjén is olvasható. Hogy mégis miért? Mert állítólag sok embert csak így lehet elérni, ráadásul még a köztévé teletext szolgáltatását üzemeltető cég is jól jár.
Miközben a globális fúziós és vállalatfelvásárlási (M&A) aktivitás a világban összezuhant az idei évben, a japán vállalatok már több mint kétszer annyit költöttek külföldi felvásárlásokra mint tavaly...
Szörnyű tragédia történt az Oscar-díjas színésznő, Jennifer Hudson családjában: édesanyját és bátyját meggyilkolták chicagoi otthonukban, hét éves unokaöccsét pedig elrabolták a helyszínről.
A magas só-, cukor- és zsírtartalmú ételek, - melyeket az angolban egyszerűen junk foodnak neveznek, és általában a gyorséttermi, illetve előre csomagolt ételeket értik alattuk - rendkívül egészségtelenek, ami valószínűleg keveseknek jelent újdonságot, mégis rengetegen a napi főétkezés során is ezeket fogyasztják. Agymosásnak vagyunk kitéve?...
Mindenszentek napja miatt és a közelgő ünnepek, az advent és a karácsony alkalmából több égő mécsest vagy gyertyát használunk lakásunkban; az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) ezért az ilyenkor jellemző, de megelőzhető veszélyekre hívta fel a figyelmet.
Teljessé vált az autópálya-kapcsolat Budapest és az Adriai-tenger között, miután szerdán átadták a Letenye és Muracsány (Gorican) között a horvát A4-es autópályát a magyar M7-essel összekötő...
Az amerikai pénzügyminisztérium további mentőlépéseket fontolgat a pénzügyi rendszer stabilizálása érdekében, a Wall Street Journal meg nem nevezett forrásokra hivatkozva közölte, hogy a 700 milliárd...
Lewis Hamilton megjelenésével megtört egy sorozat: ő ugyanis az első színesbőrű versenyző a Forma–1-es világbajnoki sorozatban. A száguldó cirkusz közel hat évtizedes történelmében azonban nem ő az egyetlen, aki tehetsége mellett valamivel kitűnt a tömegből. Senna volt a legnemesebb lelkű, Prost a címlapkirály, annyiszor került botrányokkal az első oldalakra. Fangio pedig annak ellenére öt…
Háborús bűnöket követtek el az angol katonák az agincourt-i ütközet során - vélekednek francia történészek. A szakértők szerint az sem igaz, hogy az 593 évvel ezelőtt vívott csatában a franciák hatalmas túlerőben voltak V. Henrik angol király seregéhez képest.
Inváziótól nem kell tartani, de az őshonos büdös poloska jó évet zárt, ráadásul szaporodóban van egy távol-keleti faj is. A lényeg: ha nem bántjuk, nem lesz büdös az idegesítő bogárka.
Öt százalékpontra olvadt Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt népszerűségbeli fölénye republikánus párti vetélytársával, John McCainnel szemben. A Reuters/C-SPAN/Zogby felmérése...
Robbanás következtében meghalt két ember, köztük egy járási vezető szombaton az egyik grúziai szakadár régió, Abházia határa közelében. Gia Mebonia, a calendzsihai járás elöljárója Muzsava faluban...