Illúziói azonban nem voltak, vagy ha voltak is, a rendszerváltás ráspolya lereszelte róla mind. Zöld, ökológus, antiglobalista, pénzhatalom-ellenes; néha túl idealista, néha túl megértő, néha túl kemény. Hamar világos lett előtte: a dolgát tennie kell tovább – tette tehát. A politikai örvénylésben jópáran eltávolodtak tőle –, mások közelebb kerültek hozzá.
Buenos Aires és Montevideo közösen fogja javasolni az UNESCO-nak, az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezetének, hogy vegye fel a szellemi világörökség listájára a Rio de la Plata...
Orbán Viktor szerint a baloldali konglomerátum szellemileg és politikailag kiégett, a jobboldal viszont tettre kész, cselekedni akar és vannak terveik, ambícióik az ország bajainak orvosolására. A...
Mintegy ötezer résztvevővel, rendbontás nélkül zajlott a Tarka Magyar!, az erőszak és kirekesztés ellen meghirdetett demonstráció szombaton a fővárosban. A megmozduláson jelen volt Gyurcsány Ferenc is, a miniszterelnököt taps fogadta és a rendezvény végén taps búcsúztatta.
A szombat délutáni budapesti Tarka Magyar! felvonulás miatt 13 órától 20 óráig nem közlekedik a kisföldalatti, a 4-es és a 6-os villamos közlekedését is korlátozzák - tájékoztatta az MTI-t a BKV...
Az Andandors Consulting létező, régóta működő, bejegyzett cég - jelentette ki szombaton az MTI érdeklődésére Kollányi Gábor a HospInvest Zrt. elnöke arra az újsághírre reagálva, miszerint a...
Heten megsérültek amikor két személygépkocsi frontálisan ütközött egymással szombaton délelőtt a 86-os számú főúton a Vas megyei Hegyfalu és Pósfa között - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség. Az...
Magyar kezdeményezésre kiszélesítenék a lehetőségét annak, hogy az egyes uniós tagállamokban elkövetett közlekedési kihágások büntetései más tagállamban is behajthatóak legyenek - közölte szombaton...
Nemzetközi maratoni futóversenyt tartanak vasárnap a fovárosban, emiatt útlezárásokra kell számítani. A sportolók délelőtt 10 órakor a Hősök teréről indulnak, útvonaluk érinti - egyebek mellett - az Andrássy utat, a rakpartokat, a Petőfi, a Margit és az Árpád hidat, valamint a Váci utat, a Lehel utcát és a Dózsa György utat.
Albert Györgyi tragikus halálának híre megrendítette minden rajongóját, kollégáját, közeli ismerősét, legjobb barátai még mindig nem térnek magukhoz a döbbenettől. Sándor Juli, akivel három éve elválaszthatatlan barátnők voltak, kétségbeesve keresi a kapcsolatot Györgyi családjával, úgy tűnik mindhiába.
Élet és halál között lebeg az az asszony, akit saját csemege üzletében többször megszúrt két álarcot viselő férfi. A brutális támadás péntek este kilenc órakor történt, amikor a nő egyedül tartózkodott a boltban. A Bors úgy tudja, hogy a két gyermekes édesanya éppen a férjével beszélt telefonon, amikor rárontott a két, fején harisnyát viselő rabló, és a bevételt követelték.
Az oxfordi New College kórusa lesz a legjelentősebb vendége a tizedik Magyarok Nagyasszonya Nemzetközi Egyházzenei Fesztiválnak, amelyet október 5-től, vasárnaptól rendeznek 13-ig, hétfőig. Ortodoxia, komolyzene, népzene - a Nyugat és a Kelet, a szent és a profán találkozásának tere a rendezvény, amely öt évvel ezelőtt még a másfélezer éves vatikáni kórust is vendégül látta.
Nem halogathatja sokáig a Viszkisről szóló film elkészítését Dobray György. 2010 után Ambrus újra eladhatja a sztoriját, amire bőven akad érdeklődő. Mivel a filmes és a rendező között nem felhőtlen a kapcsolat, félő, ha Dobray sokáig tartja fiókban a forgatókönyvet, a végén más viszi vászonra a sztorit.
Máris feszültséggel indul az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! című showjának argentínai forgatása, Benkő Dánielt ugyanis kiközösítették csapattársai. A középkorú férfi a dzsungelban sem tud parancsolni ösztöneinek, minden pillanatot megragad, hogy megérinthesse, csókolgathassa a hölgyeket. Folytonos bizalmaskodása azonban kellemetlenül érinti Horváth Évát Dér Henit és Somát is.
Az ember legjobb barátja a kutya. Ugyanakkor ez a barátság - bár költséges is - sokaknak igencsak kifizetődő. Egyes fajkutya-kölykök több százezres árából kiindulva könnyen kiszámolható, hogy az Európai Kutyakiállításra több milliárdos érték érkezett Budapestre a benevezett 15 ezer kutya személyében.
A sztrájkba lépést fontolgatják a tűzoltók, miután a jövő évi költségvetés tervezetéből kiderült: a kormány nem tervezi pótlékuk rendezését, miközben a fegyveres és rendvédelmi szféra többi...
Botránnyal indult a német bajnokság 7. fordulójának második játéknapja, a Möchengladbach-ba érkező kölni szurkolókat már a buszon megtámadták a helyi erők – megdobálták, majd világító rakétákkal lőtték a járművet –, mire a vendégek kemény magja megrohamozta a klubházat.
A The New York Times szerint drogügybe keveredett Hamid Karzai afgán elnök fivére és ez komolyan aggasztja az amerikai felső vezetést. A lap internetes portálja vasárnap névtelenséget kérő amerikai...
Ha a jövő évi költségvetést elfogadja az Országgyűlés, kitart az egypárti szocialista kormány 2010-ig, a ciklus végig - jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője. Közölve azt is, hogy pártja nyitott a családtámogatások és a szociális rendszer ésszerűsítésére, de arra nem, hogy a terheket a kis- és közepes jövedelműek rovására csoportosítsák át.
Két ember a helyszínen életét vesztette, amikor egy személygépkocsi egy szabályosan parkoló teherautónak ütközött szombaton éjjel Szolnokon, a Széchenyi körúton - közölte a rendőrség az MTI-vel. A...
A sztrájkba lépést fontolgatják a tűzoltók, miután a jövő évi költségvetés tervezetéből kiderült: a kormány nem tervezi pótlékuk rendezését, miközben a fegyveres és rendvédelmi szféra többi szervezeténél ezt megteszik - mondta Hócza György, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének ügyvivője.
Kigyulladt egy 80 négyzetméteres családi ház összes helyisége és tetőszerkezete vasárnapra virradóra Pécelen, a Szemere utcában - közölte az MTI-vel Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság...
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bécsi közgyűlésén határozatban szólította fel a közel-keleti országokat, mondjanak le az atomfegyverekről. A 82 igen, 0 nem szavazattal és 13 tartózkodással...
A depresszió-ellenes gyógyszerrel kezelt betegek ugyanolyan mértékben javultak, mint azok, akik nem kaptak hatásos tablettát, de akiket megfelelően képzett ápolónők gondoztak. Az ellátás sokszor többet számít, mint a megfelelő kezelés