2008. október 1. szerda

okt. 1
0:39
Folyékony víz volt a Marson a Phoenix-szonda mintáinak tanúsága szerint (Gondola)
A Phoenix amerikai űrszonda olyan ásványi anyagokat talált a Marson, amelyek egyértelműen azt bizonyítják, hogy valaha folyékony halmazállapotú víz volt a vörös bolygó felszínén - jelentették be az...
okt. 1
0:57
Kerékpárost gázolt halálra egy autó Balmazújvárosnál (Gondola)
A helyszínen meghalt az a kerékpáros, akit elütött egy személygépkocsi kedden délelőtt Balmazújváros határában - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Vezendi Jánosné...
okt. 1
5:09
Bush elnök a mentőcsomag elfogadását sürgeti - Róna óva int a megvalósításától (Kripto Akadémia)
Az egész világon válaszreakciókat váltott ki, hogy európai idő szerint hétfőn este nyolc után az amerikai képviselőház leszavazta a kormány 700 milliárdos pénzügyi mentőcsomagját. Vannak szakértők, akik úgy vélik, ezzel csak elhúzódóbbá tették a válságot, mások homlokegyenest ellentétes véleményen vannak: szerencse, hogy a honyatyák visszadobták a hibás tervezetet. George W. Bush amerikai elnök az…
okt. 1
5:09
Jé! Hogy mik ki nem jönnek Demeter száján! (Grill Receptek)
Azért azt jó lenne tudni, miért mond egy képviselő olyanokat, amiről mindenki tudhatja, hogy nem igaz. Jó lenne tehát tudni, hogy érti Demeter Ervin, miszerint neki és pártjának – történetesen a Fidesznek – semmilyen kapcsolata sincs a lehallgatási botrányban érintett UD Zrt.-vel. Bárki hallhatta ugyanis azt a hangfelvételt, amelyen a képviselő Horváth Józseffel, az érintett cég vezetőjével…
okt. 1
5:27
"Az MNB immár hat hónapja szószegő" (Grill Receptek)
Mintha eddig még nem lett volna világos, az MNB hétfői kamatdöntésével félreérthetetlenné tette: őt nem a nemzetgazdaság, hanem a bankok érdekei vezérlik. Ha inflációs nyomásról lehet beszélni, kamatot kell emelni, hogy több jusson a bankoknak. Ha defláció a világgazdaság iránya, nem lehet kamatot csökkenteni, mert a forinthoz fűződő növekvő „kockázati felár” magas kamatszintet tesz szükségessé.…
okt. 1
5:45
Részvételre és távolmaradásra is felszólították Gyurcsányt (Alternatív Energia)
Mind az öt parlamenti párt vezetője csatlakozik a szombatra hirdetett Tarka Magyar demonstráció nyilatkozatához - tudatták a szervezők. Gyurcsány Ferenc közölte, feleségével együtt ott lesz a felvonuláson. Ezután viszont a szervezők bírálták a kormányfőt, mert szerintük idő előtt beszélt. Noha korábban részvételre kérték, délután a rendezvény egyik támogatója, az Amnesty International már…
okt. 1
5:45
Halálra taposták egymást a zarándokok (Kripto Akadémia)
Meghaladhatja a kétszázat a halálos áldozatok száma a nyugat-indiai Rádzsasztán államban, a turisták kedvelt célpontjának számító Dzsodhpur város egyik hindu templomában, amely a Merangar erőd közepén áll. Többszázan megsebesültek.
okt. 1
5:47
Demeter már nem támogatja a titoktörvényt (Alternatív Energia)
Széles ívet írt le a Fidesz a "polgári polip" ügyében az elmúlt három hét alatt. Míg Demeter Ervin, valamint később Orbán Viktor előbb tagadták, hogy bármilyen közük lett volna a az UD Zrt. árnyék-titkosszolgálatához, utóbb a kapcsolatot, majd a cég által végzett munka tényét is elismerték. Eközben folyamatosan támadták a kormányt. Végül bejelentették, nem szavazzák meg a konszenzussal kidolgozott…
okt. 1
5:49
BKV - nem hárult el a sztrájkveszély (Alternatív Energia)
Várhatóan kiegyezik a BKV vezérigazgatója a szakszervezetekkel - kérdés, mi lesz az alku ára. Kocsis István december közepéig vár "sztrájkmoratóriumot", a szakszervezetek ma és holnap tárják elé, hogy mit kérnek cserébe. A cégvezető közben alaposan átalakította a társaság vezérkarát. Egy nap alatt két vezérigazgató-helyettes és egy projektigazgató távozott, míg egy másik vezér-helyettest…
okt. 1
5:57
Adómentes juttatások: mivel lehet hatékonyan motiválni az alkalmazottat? (Adózóna)
Az adómentes juttatások felhasználható kerete adott, de az alkalmazottak igényei eltérőek. Amennyiben a munkaadó valóban motiválni szeretne, célszerű mérlegelnie, kinek mire van szüksége, hány munkavállaló között kell szétosztania a juttatást és mennyit szán a fizetéseken felül cafeteriára.
okt. 1
6:03
Ferenc-napi búcsú: komédia, gyerek ARC, operettfesztivál és Mozart (Infostart)
Idén is lesz Ferenc napi búcsú október harmadika és ötödike között a Bakáts téren és környékén. Esténként fellép Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar, valamint Charlie és a Lucky Boys zenekar. A búcsú kísérőrendezvénye lesz a Gyerek ARC kiállítás és az Utcaszínházak Fesztiválja is, ahol vásári komédiákat láthat a közönség.
okt. 1
6:03
Még szedi európai áldozatait a pénzpiaci válság (Infostart)
Az Európai Unió nem számított arra, hogy az amerikai pénzpiaci válság ilyen gyorsan átgyűrűzik a közösségbe. A BruxInfo elemzője szerint az európai gazdaságra is rossz hatással lehet az, hogy az Egyesült Államok kongresszusa elutasította a 700 milliárd dolláros állami beavatkozást.
okt. 1
6:12
Keleten vár a nagy dobás (Privátbankár)
Egy újonnan készült, a vállalatvezetők viselkedését vizsgáló tanulmány azt találta, hogy a fejlődő piacokba vetett üzleti bizalom éles ellentétben áll a borús gazdasági kilátásokkal. A vezetők túlnyomó többsége optimista, vagy éppen nagyon optimista a következő két év bevétel-növekedését illetően.
okt. 1
6:12
Friderikusz is megasztáros lesz! (Blikk)
A kereskedelmi tévézés egyetlen értékes műsorának a tehetségkutatót tartja a műsorvezető
okt. 1
6:12
Nagy téligumi-teszt (Blikk)
Nem kötelező, de ajánlott lecserélni majd a nyári abroncsokat
okt. 1
6:14
Damu Rolandot zaklatják! (Blikk)
Fenyegető levelekkel tartják rettegésben családját
okt. 1
6:16
Madonna leszbikus kalandjai (Blikk)
Az énekesnő sosem tagadta nőkkel való kapcsolatát
okt. 1
6:21
Így esznek a focisztárok (Blikk)
A futballisták szakácskönyvéből kiderül, mit kosztolnak kedvenceink
okt. 1
6:21
Mától gázáremelés! (Blikk)
Egy éven belül már negyedszer nő az ára, a támogatás csökken
okt. 1
6:21
Elkészült a radioaktív hulladék tároló (Alternatív Energia)
Hamarosan sor kerül a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladék tároló üzembe helyezésének első fázisára Bátaapátiban; hétfőn ünnepélyesen átadják a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló felszíni létesítményeit.
okt. 1
6:21
Meghalt a pakisztáni tálibok vezetője? (Kripto Akadémia)
Veseelégtelenségben meghalt a pakisztáni tálibok vezetője, akit a Bhutto-gyilkosság elkövetésével gyanúsítottak a hatóságok - jelentette szerdán a CNN amerikai hírtelevízió iszlámábádi forrásokra hivatkozva.
okt. 1
6:23
Milliárdosok csatája a BL-ben (Blikk)
Pászkány a Kolozsvárt, Abramovics pedig a Chelsea-t pénzeli
okt. 1
6:23
Verte feleségét Sarkozy? (Blikk)
Egy most megjelent könyv állítása szerint verte asszonyait
okt. 1
6:25
Indul Van Buuren focisulija (Blikk)
Ma mutatkozik be a magyar utánpótlás új szakvezetője
okt. 1
6:25
Itt darabolta fel áldozatát a pásztói rém (Blikk)
A tetthelyen vallotta be fiatalkori bűnét R. Henrik
okt. 1
6:27
Szilágyi Áront külföldre csábítják (Blikk)
Németországban folytathatja pályafutását a vívó
okt. 1
6:27
Interneten jár suliba Panka (Blikk)
Összefogtak a nagykanizsai iskolában a beteg kislányért
okt. 1
6:29
Mocsai Lajos nem vállalja (Blikk)
A szakember helyett Hajdu János lett a férfi kéziválogatott kapitánya
okt. 1
6:29
Lassú az MTV-ostrom pere (Blikk)
A 49 vádlott és a védők számbavétele tartott mindössze 55 percig
okt. 1
6:30
Negyed évszázad után a herceg buliján lép föl újra Angliában Robin Williams (Infostart)
Robin Williams 25 éve nem lépett színpadra Angliában. Novemberben azonban újra megteszi ezt, mégpedig a walesi herceg hatvanadik születésnapja alkalmából tartott rendezvényen. Vele együtt fellép majd még például Rowan Atkinson is.
okt. 1
6:31
Másfél millió volt az ózdi áldozatnál (Blikk)
A gyilkosság okozta sokk után jutott eszükbe a hozzátartozóknak, mi is lett a pénzzel
okt. 1
6:33
Tőzsdepánik mindenütt (Blikk)
A Blikk utánajárt, hogyan érint bennünket a világon végigsöprő bukássorozat
okt. 1
6:39
Amerikai vízummentesség (Kripto Akadémia)
Ma írja alá az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodást Magyarország és az Egyesült Államok. A magyarok így jövő év elejétől nagy eséllyel vízummentesen utazhatnak majd Amerikába.
okt. 1
6:48
Láthatáron az amerikai vízummentesség (Piac és Profit)
Tíz százalék alatt maradt az elutasított magyar vízumkérelmek aránya az elmúlt egy évben a budapesti amerikai nagykövetségen. Ha a világméretű összesítés után sem emelkedik jelentősen a szám, akkor ezzel a vízummentességhez szükséges utolsó kritériumot is teljesíti Magyarország - értesült az MTI kedden követségi forrásból.
okt. 1
6:48
Ma mosolyogva gurulhat tankolni! (Privátbankár)
Ma bruttó 2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol. Az olajcég legutóbb szeptember 24-én mérsékelte bruttó 8 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gá...
okt. 1
6:48
Ismét együtt a Titanic álompárja (Infostart)
A hatalmas sikert hozó Titanic után ismét egy filmben szerepel Kate Winslet és Leonardo Di Caprio.
okt. 1
6:50
Rács mögött azért dübörög a gazdaság (Privátbankár)
A büntetés-végrehajtásban működő tizenkét gazdasági társaság tavaly 6,8 milliárd forint forgalmat ért el, a cégek erősödése pedig töretlen - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint a vállalkozások állami...
okt. 1
6:57
Hajléktalanok albérletben? (Alternatív Energia)
A visszajelzések alapján sikerült újra szocializálódniuk azoknak a hajléktalanoknak, akik korábban bekerülhettek az albérleti programba - hangzott el a Napkelte reggeli műsorában.
okt. 1
7:06
Európa alatt még nem ég a talaj (Privátbankár)
Az Európai Központi Bank igazgató tanácsának tagja szerint, jóllehet Európára is hat az amerikai pénzügyi válság, de a bank nem látja szükségét egy, az amerikaihoz hasonló pénzügyi mentőprogram megalkotásának, mert az európai pénzügyi rendszer alapjában véve egészséges.
okt. 1
7:06
Kitiltották a lovat a megújult kocsmából (Infostart)
Törzsvendég lovat tiltottak ki egy brit kocsmából. Peggy, az igásló hosszú ideje járt gazdájával a pubba, de miután a helyet felújították, többé már nincs számára hely.
okt. 1
7:08
Plusz pénz miatt borulhattak a várólisták (Privátbankár)
Bár az egészségbiztosítási alap megtakarításaiból származó összeg miatt lehettek helycserék a várólistákon, ha a kórház az előre hozott lehetőségről értesítette a beteget, akkor jogszerűen járt el
okt. 1
7:10
Pattogatott kukorica - csak saját felelősségre (Privátbankár)
Aki fél, hogy beletörhet a foga egy mozi pattogatott kukoricájába, az vagy rágjon nagyon óvatosan, vagy egyen mást, mert kártérítésre nem számíthat! - így ítélkezett egy bíró New Yorkban egy perben. ...
okt. 1
7:12
A hét leggyakoribb fogápolási tévhit (WebBeteg)
"Az erős dörzsölés a hatékony"; "a rossz fogak örökletesek"; "minden étkezés után fogat kell mosni". Az ilyen és ezekhez hasonló tévhitek sokáig megragadnak a köztudatban és súlyos károkat okozhatnak.
okt. 1
7:12
Nabucco: a magyarok minden követ megmozgatnak (Privátbankár)
Magyarország vezető szerepet játszik a Nabucco-projekt felélesztésére irányuló erőfeszítésekben - véli Vladimir Socor amerikai Közép-Európa-szakértő
okt. 1
7:15
MSZP-ideológia: 1956 a baloldal origója (Infostart)
Késve, de elkészült az MSZP ideológiai programja, amelyet eredetileg tavaly szeptemberig kellett volna vitára bocsátania az összeállítását végző, Hiller István vezette testületnek. A dolgozat a baloldal origójaként hivatkozik 1956-ra - írja a Népszabadság.
okt. 1
7:15
Távozik az MLSZ-től Sisa Tibor (HírTV)
Távozik az MLSZ-től Sisa Tibor, az Európa-bajnoki bronzérmes U19-es labdarúgó válogatott szakvezetője. A szakember azzal indokolta lemondását, hogy az új rendszerben nem tudná önállóan végezni munkáját.
okt. 1
7:17
Horn: Mint ha nem is egy országban élnénk (Infostart)
Horn Gábor szerint a pénzügyminiszter által beterjesztett költségvetési javaslat nem reális, az ország gazdaságának felemeléséhez pedig radikális adócsökkentésre lenne szükség. Az SZDSZ ügyvivője úgy látja: lenne fedezet egy három év alatt megvalósítandó, ezermilliárd forintos adócsökkentésre.
okt. 1
7:24
Intézményi bólintás a Mol ajánlatára (Privátbankár)
A horvát olaj-és gázipari konszern, az INA intézményi befektetői elfogadták a Mol vételi ajánlatát - jelentette a Business.hr horvát internetes gazdasági újság
okt. 1
7:33
Délre áll helyre a MÁV-menetrend Szajol és Szolnok között (Infostart)
Helyreállították Szolnok és Szajol között a vasúti felsővezetéket, amely szerda reggel szakadt le mindkét vágány felett - közölte Both Ferenc, a MÁV ügyeletese.
okt. 1
7:33
A CNN szerint meghalt a pakisztáni tálibok vezetője (Gondola)
Veseelégtelenségben meghalt a pakisztáni tálibok vezetője, akit a Bhutto-gyilkosság elkövetésével gyanúsítottak a hatóságok - jelentette szerdán a CNN amerikai hírtelevízió iszlámábádi forrásokra...

Keresés