2008. október 11. szombat

okt. 11
4:42
Békül az MSZP és az SZDSZ? (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint ma sokkal jobbak a tárgyalás és a megegyezés feltételei és lehetősége az SZDSZ-szel, mint pár héttel ezelőtt. Az MSZP elnöke pártja kongresszusa előtt a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta, a korábbinál nagyobb esélyt lát arra, hogy a költségvetéshez megszerezzék a liberálisok támogatását.
okt. 11
5:36
Hétfőn mégis megszűnhet az MDF parlamenti frakciója (Alternatív Energia)
Vas János tegnap kilépett az MDF parlamenti frakciójából és a továbbiakban függetlenként dolgozik tovább. A képviselő döntéséről tájékoztatta Szili Katalin házelnököt és Herényi Károly frakcióvezetőt. A házelnök tudomásul vette a bejelentést, így délután az Országgyűlés honlapján az MDF képviselői között már nem is szerepelt Vas neve, a sportbizottságban pedig, ahol alelnök, függetlenként…
okt. 11
5:38
Szűkült az utóbbi időben a kormánypárt mozgástere (Alternatív Energia)
Várhatóan nagy többséggel támogatja majd az MSZP mai soron kívüli kongresszusa azt az állásfoglalást, amely meg­határozza a kisebbségi kormányzás kereteit és a miniszterelnök által felvázolt, 2020-ig szóló, nemzeti minimumnak szánt célokat. Ugyanakkor a kongresszusi dokumentumból nem derül ki, hogyan biztosítják majd a 2009-es költségvetés elfogadását s hogy mennyiben írja át az MSZP mozgásterét a…
okt. 11
9:12
Megvonják a szociális segélyeket Sárospatakon! (Alternatív Energia)
Sárospatakon megvonták a szociális segélyt azoktól az emberektől, akiknek autóját nagyobb értékűnek találták.
okt. 11
10:24
Kilenc ember sérült meg az M1-esen (Infostart)
Összesen kilencen sérültek meg az M1-es autópályán Fejér és Pest megye határában a szombat reggel történt balesetekben; kora délutánra helyreállt a rend az autópályán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
okt. 11
10:42
Háromezer dolláros "nyári munka" a petesejt adományozás (Infostart)
Háromezer dolláros "nyári munkaként" magyar nőket kerestek az interneten petesejtdonornak - Indiába - írja a Népszabadság. Az "adomány" itthon is elkelne, hiszen van, aki hét éve vár a lehetőségre, pénzt azonban legálisan nem kínálhat érte.
okt. 11
11:36
Gyurcsány: a válság elérte Magyarországot, közvetlen beavatkozásra van szükség (Infostart)
A miniszterelnök szerint ma sokkal jobbak a tárgyalás és a megegyezés feltételei az SZDSZ-szel, mint pár héttel ezelőtt. Az MSZP elnöke pártja kongresszusa előtt nyilatkozott a Népszabadságnak. Gyurcsány Ferenc elmondta: a világgazdasági válság miatt újra kell gondolni a költségvetés néhány fontos számát.
okt. 11
11:36
Megkezdődött az MSZP soron kívüli kongresszusa (Alternatív Energia)
Rövid zárt üléssel, az ügyrend elfogadásával megkezdődött az MSZP soron kívüli kongresszusa szombaton Budapesten.
okt. 11
11:38
Kóka: Lehet egyszerre csökkenteni a hiányt és az adót (Infostart)
A költségvetési plafonról szóló törvény elfogadása lehetőséget teremtene az adócsökkentésre és a hiány lefaragására - mondta az InfoRádióban az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője. Kóka János az InfoRádió Aréna című műsorában a Strabag-ügy kapcsán elmondta: tisztázni kell az ügyet, és minden politikai pártnak együtt kell működnie az ügyészséggel.
okt. 11
11:54
Fidesz: Válságból válságba (Alternatív Energia)
A kisebbségi kormány tehetetlenségét és a pénzügyi válságra adott késedelmes reakcióját kritizálták a Fidesz szombati konferenciáján, ahol új költségvetést és adócsökkentést szorgalmaztak, és arról is beszéltek, hogy Magyarországnak az euró minél előbbi bevezetése az érdeke.
okt. 11
12:12
Gyurcsány nemzeti társadalmi-gazdasági csúcs összehívását kezdeményezi (Infostart)
Gyurcsány Ferenc a kormány nevében nemzeti csúcsértekezlet összehívását kezdeményezte szombaton az MSZP soron kívüli kongresszusán, amelyen egyhangú szavazással, kézfeltartással elfogadták az átdolgozott határozatot. A kongresszus alig három órán át tartott, és már véget is ért.
okt. 11
12:30
MDF: Levették a napirendről Almássy Kornél kizárásának ügyét (Infostart)
Az MDF országos választmánya levette a szombati ülése napirendjéről Almássy Kornél kizárásának ügyét, amelyet majd a párt új elnöksége rendez.
okt. 11
12:30
Gyurcsány nemzeti társadalmi-gazdasági csúcs összehívását kezdeményezi (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc a kormány nevében nemzeti csúcsértekezlet összehívását kezdeményezte szombaton az MSZP soron kívüli kongresszusán Budapesten.
okt. 11
12:32
Mégse teszik ki Almássy Kornél szűrét? (Alternatív Energia)
Az MDF országos választmánya levette a szombati ülése napirendjéről Almássy Kornél kizárásának ügyét - közölte Katona Kálmán, a választmány jelenlegi elnöke az MTI-vel.
okt. 11
12:48
A kormány tehetetlenségét bírálja a Fidesz (Infostart)
A kisebbségi kormány tehetetlenségét és a pénzügyi válságra adott késedelmes reakcióját kritizálták a Fidesz szombati konferenciáján, ahol új költségvetést és adócsökkentést szorgalmaztak, és arról is beszéltek, hogy Magyarországnak az euró minél előbbi bevezetése az érdeke.
okt. 11
14:18
Az SZDSZ hatékonyabb lépéseket vár az országtól (Alternatív Energia)
Az SZDSZ kiindulási pontnak és tárgyalási alapnak tartja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 12 pontos gazdasági javaslatát, de nem tekinti elegendőnek, ezeknél jóval határozottabb lépéseket vár el a kisebbségi kormánytól - mondta Fodor Gábor pártelnök a Liberális Gazdasági Kabinet szombati budapesti ülése után a Kóka János frakcióvezetővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
okt. 11
14:54
Veres János: 2009-ben 2 százalék alatt lesz a gazdasági növekedés (Infostart)
Jövőre két százalék alatti gazdasági növekedéssel számol a kormány - mondta Veres János pénzügyminiszter a költségvetési törvényjavaslat újratervezéséről az MSZP soron kívüli ülése után. Korábban a kormány 3 százalékos GDP-növekedést tervezett 2009-re, de a miniszter közölte, készítenek "egy abszolút pesszimista modellt" is arra az esetre, ha a növekedés a két százalékot sem érné el.
okt. 11
14:54
"Ha azt gondolják, a kibicnek semmi sem drága, akkor tévednek" (Alternatív Energia)
A pénzügyi válság elhárításnak fontosságát hangsúlyozták a felszólalók az MSZP szombati soron kívüli kongresszusán.
okt. 11
14:56
Az MSZP a jegybank által megfogalmazott intézkedéseket támogatja (Alternatív Energia)
A szocialisták átdolgozták az eredetileg a soron kívüli kongresszus elé terjesztett határozati javaslatot: a dokumentumból kikerült a miniszterelnök 2020-ig tartó megegyezést, politikai, társadalmi, gazdasági megállapodást javasló elképzelése, ehelyett a pénzügyi válság következtében kialakult helyzet illetve a kivédésére a miniszterelnök és a jegybankelnök által megfogalmazott 12 pontos…
okt. 11
14:58
Támogatták a 12 pontot a küldöttek (Alternatív Energia)
ámogatták a nemzeti csúcsot és a 12 pontot a küldöttek a szombati soron kívüli MSZP-kongresszuson Budapesten.
okt. 11
15:12
Az SZDSZ szerint a 12 pont csak kiindulásnak elég (Alternatív Energia)
Az SZDSZ kiindulási pontnak és tárgyalási alapnak tartja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 12 pontos gazdasági javaslatát, de nem tekinti elegendőnek, ezeknél jóval határozottabb lépéseket vár el a kisebbségi kormánytól - mondta Fodor Gábor pártelnök a Liberális Gazdasági Kabinet szombati budapesti ülése után a Kóka János frakcióvezetővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
okt. 11
15:30
Most jön "egy abszolút pesszimista modell" (Alternatív Energia)
Jövőre két százalék alatti gazdasági növekedéssel számol a kormány - mondta Veres János pénzügyminiszter a költségvetési törvényjavaslat újratervezéséről az MSZP soron kívüli ülése után Budapesten újságíróknak. Korábban a kormány 3 százalékos GDP-növekedést tervezett 2009-re.
okt. 11
15:32
Érdektelenség az Magyar Orvosi Kamara gyűlésén (Alternatív Energia)
Nem döntött újabb érdekérvényesítési akcióról a Magyar Orvosi Kamara (MOK) az alapellátó orvos és fogorvos tagjainak szombati nagygyűlésén, amelyen mindössze kétszázan jelentek meg a tízezer meghívottból.
okt. 11
15:34
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt Vadkerty Katalinnak és Ág Tibornak (Alternatív Energia)
Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet adományozott két felvidéki magyar személyiségnek, Vadkerty Katalin történésznek és Ág Tibor népzenekutatónak Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke.
okt. 11
15:48
Három autó karambolozott a 37-es főúton (Alternatív Energia)
Egy ember életveszélyesen, kettő könnyebben megsérült, amikor három autó összeütközött a 37-es számú főúton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárazsadány térségében szombaton - közölte a rendőrség az MTI-vel.
okt. 11
16:24
Túlélőcsomag a világválsághoz itt! (Alternatív Energia)
Ma délután elindult (igaz még csak BÉTA verzióban) az a blog, amely a világválsággal foglalkozik. Az internetes netnapló a mértékadó újságok (így például Népszava, Népszabadság, HVG) cikkeiből szemezget s foglalja össze azokat. A tényken kívül véleményeket is közöl bloggerektől, független szakértőktől vagy éppen egyszerű családapától, aki gyermekei jövőjéért aggódik.
okt. 11
17:00
Herényi Károly feladata a frakció megtartása (Infostart)
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője teljes körű felhatalmazást kapott arra, hogy alkotmányos keretek között biztosítsa a frakció fenntartásához szükséges létszámot - mondta az MDF országos választmányának szombaton megválasztott új elnöke.
okt. 11
17:00
Orbán Viktor ismét szapul... (Alternatív Energia)
Orbán Viktor honlapján tette közzé a Fejér Megyei Hírlapnak adott interjúját, melyben a gazdasági válságról nyilatkozik.
okt. 11
17:02
Nézze meg a 12 pontot! (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc - a jegybankelnökkel egyeztetve - 12 pontos intézkedéscsomagot javasolt az ellenzéki pártoknak a pénzügyi válság miatt.
okt. 11
17:04
Almássy Kornél visszaülne az MDF-frakcióba (Alternatív Energia)
Almássy Kornél szerint az MDF-ben meg kellene ismételni a tisztújítást, ha ez megtörténne, és lenne teljes megújulás a párt belső életében, akkor megfontolná azt a lehetőséget, hogy visszatérjen az MDF parlamenti frakciójába; erről a politikus szombaton, Budapesten nyilatkozott. A politikus képtelenségnek tartja, hogy visszaadja listán szerzett parlamenti mandátumát.
okt. 11
17:54
Herényi szabad kezet kap... (Alternatív Energia)
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője teljes körű felhatalmazást kapott arra, hogy biztosítsa a frakció fenntartásához szükséges létszámot - mondta az MDF országos választmányának szombaton megválasztott új elnöke a testület ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.
okt. 11
17:56
A miniszterelnök és a jegybankelnök 12 pontos intézkedéscsomagja (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc a kormány nevében nemzeti csúcsértekezlet összehívását kezdeményezte szombaton az MSZP soron kívüli kongresszusán Budapesten; a kongresszusi küldöttek támogatták a csúcs összehívását és a 12 pontos gazdasági javaslatcsomagot.
okt. 11
18:12
"Elég volt maffiaországból!" (Alternatív Energia)
A kormány által folytatott politika ellen tiltakozott több mint száz ember a Magyar Kommunista Munkáspárt nagygyűlésén szombaton Budapesten.
okt. 11
19:06
Orbán Viktor a lehallgatási ügyről beszélt (Alternatív Energia)
"Amíg szocialisták lesznek, törvénytelen megfigyelések és lehallgatások is lesznek"-hangzott el a kijelentés Orbán Viktortól a Fejér Megyei Hírlapnak adott interjújában.

Keresés