2008. október 18. szombat

okt. 18
5:00
„Süketek párbeszéde”, avagy érdemi eredményre képes találkozó (Alternatív Energia)
Hatvanhat meghívott vitázik ma a pénzügyi-gazdasági válság okozta problémák kezelése mellett hosszú távú reformfolyamatokról a nemzeti csúcson, melyet Gyurcsány Ferenc kezdeményezett. A „semleges terepen”, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében rendezett tanácskozást nagy várakozás előzi meg. Ám kevéssé valószínű, hogy az eszmecsere zárónyilatkozattal vagy akár konszenzusos megállapodással…
okt. 18
5:18
Nem minden magyar útlevéllel lehet vízummentesen utazni (Alternatív Energia)
Az amerikai elnök a Fehér Házban ünnepélyesen jelentette be, hogy újabb hét állam – köztük Magyarország – teljesítette a vízummentes utazáshoz szükséges feltételeket, és csatlakozhat a Visa Waiver programhoz. A magyar vezetők üdvözölték a döntést, és úgy vélték, a vasfüggöny újabb darabja tűnt el. Arra azonban érdemes figyelni, hogy nem minden magyar útlevéllel lehet vízummentesen utazni.
okt. 18
5:36
Hát már mindent lehet? „Cigánybűnözés áldozatainak emléknapja” (Alternatív Energia)
Olaszliszkán tart megemlékezést ma este mindkét Magyar Gárda Mozgalom. A kettős rendezvénnyel is hivatalossá válik, ami eddig is sejthető volt: kettészakadt a szervezet. A vidéki településen egyébként a megemlékezés közeledtével egyre feszültebbé válik a hangulat, s a rendőrség is nagy erőkkel készül. A belviszályok és szakadás után mindkét gárda folytatja a korábbról megismert – többek szerint…
okt. 18
6:12
A "Beindulástól" a zuhanórepülésig: a kormányfő esete a pénzügyi válsággal (Infostart)
Gyurcsány Ferenc nyár végén publikált téziseit, a "Megegyezést" szeptember végén követte a szocialisták által indított eredménykampány. A "Beindultunk" szlogennel futó sikerpropaganda startjakor jó ideje tudni lehetett, hogy a másfél éve tartó hitelpiaci válság az egész világon súlyos problémákat okozhat. A kormányfő eleinte azt állította, hogy a válság elkerüli Magyarországot, majd néhány nap…
okt. 18
6:12
Sokszor kellett a határon táncolniuk a képviselőcsoportoknak, hogy elkerüljék a megszűnést (Alternatív Energia)
Kiválások, átülések, frakciószakadások, a függetlenek számának emelkedése – ezek a mozgások kísérték a rendszerváltás utáni parlamenti képviselőcsoportok munkáját. A legtöbbször – miként most Vas János kilépésével – az MDF került bajba, viszont 1990 óta mindmáig van önálló frakciója a fórumnak. A kisgazdák eltűntek, a KDNP pedig a Fidesszel társbérletben működik. A frakcióalakítási szabályok…
okt. 18
6:30
Lesz kihívója Gyurcsány Ferencnek? (Alternatív Energia)
Holnap dönt az MSZP országos választmánya arról, hogy az elnökség javaslatára 2009. március 21–22-re összehívja a párt tisztújító kongresszusát. A felmenő rendszerű tisztújítás már hétfőn megkezdődhet a helyi szervezetekben. A pártelnökre és az elnökség tagjaira, illetve más választott tisztségviselőkre február 19-ig tehetnek javaslatot a helyi és területi szervezetek – közölte lapunkkal Lamperth…
okt. 18
7:06
Bajnai:Nem lehet Magyarországot spekuláció­val térdre kényszeríteni (Alternatív Energia)
„A piaci pánik és a szándékos támadás ellen időben védekeztünk” – mondja a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Ám senki ne higgye – így Bajnai Gordon –, hogy néhány hét alatt vége a válságnak, be kell „spájzolni”, mégpedig főként lelki erőből. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy megértsük: valamennyiünk biztonságát szolgálja az államháztartás hiányának további leszorítása. De fel a fejjel: lesznek…
okt. 18
7:08
Halálos autóbaleset (Alternatív Energia)
A helyszínen meghalt egy férfi, aki az autójával leszaladt az útról Baja és Csávoly között pénteken este - közölte az MTI-vel a rendőrség.
okt. 18
8:18
Tölgyessy: Egy rendes országban már túl lennénk az előre hozott választásokon (Infostart)
A miniszterelnök meglátta a válságban a lehetőséget, ugyanakkor rendkívül kockázatos, hazárdjáték-szerű az általa választott taktika - jelentette ki Tölgyessy Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. Az alábbiakban az interjú teljes, szerkesztett változatát olvashatják.
okt. 18
9:48
Nagy tételben vásárol alkoholszondákat a rendőrség (Infostart)
Kétféle elektromos alkoholszondára írt ki nyílt közbeszerzési eljárást az Országos Rendőr-főkapitányság.
okt. 18
10:24
Életveszélyesek lehetnek a gyors kijózanodást ígérő szerek (Infostart)
Szinte az összes szakmai szervezet óv az alkoholsemlegesítőként hirdetett termékektől - írja a Népszabadság. Lapszemle.
okt. 18
10:24
Szili Katalin a nemzeti csúcson: Képesek a politikai erők megállapodni? (Alternatív Energia)
A csúcs megnyitóján szó esett arról, hogy döntéshozatali joga nincs a fórumnak.
okt. 18
10:42
Jelentősen csökkentené a jóléti kiadásokat a jegybankelnök (Infostart)
Magyarországon a betétesek pénze biztonságban van, további intézkedésre azért van szükség, hogy a befagyott pénzügyi folyamatok újra mozgásba lendüljenek - mondta a pénzügyminiszter a nemzeti csúcson. A jegybankelnök a gazdaság sérülékenységének csökkentését és mélyreható reformokat sürgetett.
okt. 18
10:42
Az Akadémia elnöke nyílt párbeszédet kért (Alternatív Energia)
Az őszinte, nyílt, világos beszédet, s ahol lehet, párbeszédet kért Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a nemzeti csúcsértekezletet megnyitó beszédében az Akadémia dísztermében szombaton.
okt. 18
10:44
Orbán az utolsók között érkezett (Alternatív Energia)
Őszinte, nyílt, világos beszédet, s ahol lehet, párbeszédet kért Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a nemzeti csúcsértekezletet megnyitó beszédében az Akadémia dísztermében szombaton.
okt. 18
11:00
A válság nem tesz különbséget pártszimpátia szerint (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc kapta meg elsőként a megszólalás lehetőségét a parlamenti pártok képviselői közül.
okt. 18
11:02
Orbán még most se tudta kihagyni, hogy szapulja a kormányt (Alternatív Energia)
Előkészületlennek, ötletszerűnek és átgondolatlannak nevezte Orbán viktor a Nemzeti csúcsot.
okt. 18
11:18
Az adósok védelmezőjeként lépett fel Gyurcsány a csúcson (Infostart)
A válság miatt bajba került adósok megsegítésére szolgáló elképzeléseket vázolt a miniszterelnök a nemzeti csúcson. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: az állam nem lehet közönyös, ha emberek tömegeinek lakása, a fiatalok továbbtanulása kerül veszélybe. A tanácskozás vége felé elmondott második beszédében a kormányfő azt mondta: jó alap a kompromisszumra a munkaadók adóügyben tanúsított önmérséklete.…
okt. 18
11:36
Orbán: a megszorítások ellen kellene összefogni (Infostart)
A szocialista kormányt tette felelőssé az ország jelenlegi nehéz gazdasági helyzetéért a nemzeti csúcson a Fidesz elnöke. Orbán Viktor hangsúlyozta: a szocialisták ismét megszorításra készülnek, az ország felemelkedéséhez azonban növekedési programra van szükség. A pártelnök szerint a Nemzeti Csúcs összehívásával a kormány beismerte: egyedül képtelen a válság kezelésére.
okt. 18
11:36
Fodor úgy beszélt mint egy szülő, aki békíti az összeveszett gyerekeket (Alternatív Energia)
Fodor Gábor a két párt összefogását hangsúlyozta. "Ki kell alakulnia egy párbeszédnek. Ha összefogásról beszélünk, akkor abban kell megegyeznünk, hogy senki se az ország ellensége, mindannyian a haza javát akarjuk, Fodor szerint ez az 1. lépés."
okt. 18
11:38
Dávid Ibolya: Senki se beszél őszintén! (Alternatív Energia)
Dávid Ibolya szerint az elmúlt évek politikájával nincs jövője az országnak.
okt. 18
11:54
Gyurcsány: csak reméli , hogy az elindult beruházásokat nem kell leállítani (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc azt javasolja, hogy a válság kezelése után a résztvevők keressék a nemzeti megállapodás lehetőségét az euró bevezetésének menetrendjére, a nyugdíjreformra, a szociális illetve az önkormányzati rendszer megújítására, hasonlóan más európai országok gyakorlatához.
okt. 18
11:56
Orbán:kígyót békát emleget a nemzeti csúcson (Alternatív Energia)
A kormány megszorító csomagja elleni összefogást és nemzeti növekedési programot javasolt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a nemzeti csúcsértekezleten az Akadémia dísztermében szombaton.
okt. 18
11:58
"Biztonságban vannak a betétek" (Alternatív Energia)
Magyarországon a betétesek pénze biztonságban van, további intézkedésre azért van szükség, hogy a gazdálkodó szervezetek működése pénzügyi oldalról is biztosított legyen, a befagyott pénzügyi folyamatok újra mozgásba lendüljenek - mondta Veres János pénzügyminiszter a nemzeti csúcson szombaton Budapesten.
okt. 18
12:00
A kormány tehetetlenségét ne a polgároknak kelljen megfizetni (Alternatív Energia)
Fogjunk össze Magyarországért, a magyar emberekért, fogjunk össze a sehová se vezető megszorítások, a bérbefagyasztás ellen és az adócsökkentésért - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a nemzeti csúcson tartott beszédében szombaton.
okt. 18
12:12
Dávid Ibolya:Jobb lesz, ha államcsődöt kell kezelnünk? (Alternatív Energia)
Az MDF közzé tette Dávid Ibolya beszédének teljes szövegét melyet itt olvashatnak.
okt. 18
12:14
Gyurcsány: a szabad bankárkapitalizmusnak befellegzett (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc azt javasolja, hogy a válság kezelése után a résztvevők keressék a nemzeti megállapodás megkötésének lehetőségét az euró bevezetésének menetrendjére, a nyugdíjreformra, a szociális illetve az önkormányzati rendszer megújítására, hasonlóan más európai országok példájához.
okt. 18
12:30
Orbán fasisztázó, acsarkodó vezetőnek nevezte Gyurcsányt (Alternatív Energia)
A kormány megszorító csomagja elleni összefogást és nemzeti növekedési programot javasolt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a nemzeti csúcsértekezleten az Akadémia dísztermében szombaton.
okt. 18
12:48
Semjén: "A válságtól és a kormánytól is meg kell védeni az embereket." (Infostart)
Az MDF egyebek mellett a közalkalmazotti és köztisztviselői bérek befagyasztásával kezelné a válságot, míg az SZDSZ ismét a költségvetési kiadások csökkentését javasolta az Akadémia épületében zajló nemzeti csúcson. A KDNP összefogást sürgetett a kormány tervbe vett megszorításaival szemben.
okt. 18
13:06
Boross Péter: nem lehet tabu a 13. havi illetmény se (Alternatív Energia)
Boross Péter volt miniszterelnök szerint a kormánynak döntenie és intézkednie kell, Medgyessy Péter volt kormányfő pedig arról beszélt a nemzeti csúcson, hogy szükség van egy nemzeti minimumra, amellyel egyet tudnak érteni.
okt. 18
13:24
A devizahitelek törlesztésében átmeneti segítséget kapnak a családok (Alternatív Energia)
A költségvetési kiadások visszafogásában nagyjából egyetértés volt a pártok között, de az adócsökkentés kérdésében nem közeledtek az álláspontok; a jegybank elnöke csak a jóléti kiadások lefaragása után tartotta reálisnak az adócsökkentést a szombati nemzeti csúcsértekezleten.Gyurcsány Ferenc közölte: a devizahitelek törlesztésében átmeneti segítséget kapnak azok a családok, ahol a munkahelyek…
okt. 18
13:42
Most megmutattuk nincs összefogás! (Alternatív Energia)
Az m1 politikai elemzői a következőképp jellemezték a nemzeti csúcson történteket.
okt. 18
13:44
8 millió forintba kerül a szombati tanácskozás (Alternatív Energia)
Mintegy nyolcmillió forintba kerül a nemzeti csúcs szombati ülése, csak a terembérlet meghaladta a négymillió forintot - tájékoztatta Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-t. A résztvevők tyúkhúslevest és marhapörköltet ebédelnek majd.
okt. 18
13:46
Budán tüntettek az Egri "kórházvédők" (Alternatív Energia)
Egri "kórházvédők" tüntettek szombat délelőtt a budai Várban a köztársasági elnöki palota előtt, hogy a HospInvest ne vehesse át a Heves megyei város kórházának működtetését; a kórházi dolgozók érdekképviselete petíciót juttatott el Sólyom László köztársasági elnöknek.
okt. 18
13:48
Áder: legyen előre hozott választás júniusban (Alternatív Energia)
Áder János szerint megfontolandó, hogy a jövő júniusi európai parlamenti választással egy időben előre hozott országgyűlési választásokat is tartsanak - az Országgyűlés fideszes alelnöke erről a szombati nemzeti csúcs ebédszünetében beszélt újságírói kérdésre.
okt. 18
14:18
Ismét megrepedt a sérült Barátság vezeték (Infostart)
Megrepedt a Barátság kőolajvezeték a Pest megyei Ecsernél kora délután, a Mol szakemberei dolgoznak a hiba kijavításán, a lakosság nincs veszélyben, az M0-ás forgalma zavartalan - közölte a katasztrófavédelem.
okt. 18
14:36
Csak a fizetések szinten tartását ígérik (Infostart)
Csak a bérek szinten tartására lát esélyt a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének vezetője ugyanakkor a nemzeti csúcstalálkozón azt mondta: a válság nem magyarázat a reálkeresetek csökkenésére.
okt. 18
14:36
Gyurcsány: szerdán kormányülésen a devizahitelekről szóló javaslat (Alternatív Energia)
Jövő szerdán kerülhet a kormány elé a lakossági devizahitelekkel kapcsolatos javaslat - nyilatkozta az MTI kérdésére Gyurcsány Ferenc a szombati nemzeti csúcs szünetében.
okt. 18
14:38
Sólyom ablaka alatt tüntettek a kórházvédők (Infostart)
Budapesten a köztársasági elnöki palota előtt tüntettek a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórház funkcionális privatizációja ellen tiltakozók.
okt. 18
14:38
Hitelt vennénk fel az IMF-től? (Alternatív Energia)
Továbbra is jó ötletnek tartja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megkeresését a pénzügyminiszter, az ezzel kapcsolatos sajtóvisszhang nem bizonytalanítja el a befektetőket. Veres János pénzügyminiszter erről szombaton a nemzeti csúcs szünetében nyilatkozott az MTI-nek.
okt. 18
14:40
Két választást csomagolna egybe Áder János (Infostart)
Megfontolandó, hogy a jövő júniusi európai parlamenti választással egy időben előre hozott országgyűlési választásokat is tartsanak - jelentette ki Áder János, az Országgyűlés fideszes alelnöke a nemzeti csúcs szünetében.
okt. 18
14:54
Surányi szerint mély válságba viszi a kormány az országot (Infostart)
A gazdasági növekedés és a versenyképesség javítása érdekében a költségvetési kiadások lefaragása mellett adó- és járulékcsökkentést szorgalmaztak a korábbi jegybankelnökök a nemzeti csúcson.
okt. 18
15:12
Kósa lemondatná a miniszterelnököt! (Alternatív Energia)
Rendhagyó módon szólította fel lemondásra a miniszterelnököt Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a nemzeti csúcson szombaton; az ellenzéki politikus azt mondta: "miniszterelnök úr, a csúcson kell abbahagyni".
okt. 18
15:14
Vonat ütötte el az autót (Alternatív Energia)
Autót gázolt a Veszprémből Székesfehérvárra tartó személyvonat szombaton Hajmáskérnél; a balesetben az autót vezető férfi súlyosan sérült - közölte a rendőrség az MTI-vel.
okt. 18
15:30
Közös érdekünk, hogy ősszébb húzzuk a nadrágszíjat (Alternatív Energia)
Míg Veres János a költségvetés és a hiánycsökkentési folyamat támogatását kérte a szombati nemzeti csúcs résztvevőitől és nem látott lehetőséget adócsökkentésre, jelenlegi és volt jegybankelnökök kiadáscsökkentést követő adó- és járulékmérséklést szorgalmaztak, a parlamenti pártok közül pedig az MDF egyéves válságprogrammal érkezett.
okt. 18
15:48
A sportot is elérte az elvonási hullám (Infostart)
Nyolc százalékkal kevesebb jut sportra az új költségvetésben az eredetihez képest, ezen belül ugyanakkor sportegészségügyre 50, utánpótlásra pedig 34 százalékkal többet fordíthatnak, mint az idén.
okt. 18
15:48
Átadták a Szépkorúakért érdemérmet (Alternatív Energia)
Tizen vehették át az MSZP nyugdíjastagozatának ünnepségén szombaton a Szépkorúakért érdemérmet Budapesten a Duna-palotában.
okt. 18
15:50
"Nincs indoka a jelenlegi magyar kamatpolitikának" (Alternatív Energia)
A jövő évi költségvetési takarékosság szükségességében egyetértettek a volt kormányfők és jegybankelnökök a szombati budapesti nemzeti csúcson; az adócsökkentés elhalasztásáról azonban megoszlottak a vélemények, a volt jegybankelnökök adó- és járulékcsökkentést szorgalmaztak, míg a munkaadók vezetői szerint erről a gazdasági válságban nem lehet szó.Medgyessy Péter volt miniszterelnök kijelentette,…
okt. 18
16:24
A gazdasági növekedés akár 3-4 százalékkal is visszaeshet (Alternatív Energia)
Mélyreható reform nélkül Magyarország lemarad, ugyanakkor most nem lehet adócsökkentést végrehajtani, mivel fent kell tartani az ország fizetőképességét - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke szombaton a nemzeti csúcson.
okt. 18
16:26
Szili sikeresnek értékelte a csúcsot (Alternatív Energia)
Szili Katalin házelnök a nemzeti csúcson mondott összegzésében úgy értékelte az elhangzottakat: "azt hiszem, sikeres szombaton vagyunk túl".

Keresés