Habár a Maláj Nagydíjat követően csupán alig néhány nap áll a csapatok rendelkezésére, hogy felkészüljenek a következő, kínai versenyre, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher bízik abban, hogy jobb teljesítménnyel kápráztathatják el rajongóikat, mint az első két futamon.
Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke kedden egy interjúban elárulta, nagyon reméli, hogy csapata hamarosan javítani tud versenyautója időmérőn mutatott tempóján, és képes lesz sokáig harcban lenni a világbajnoki címért.
Az élcsapatok vezetői úgy gondolják, hogy az állítható hátsó szárny bevezetése, a hibrid rendszer visszatérése, és a Pirelli bemutatkozása segített abban, hogy látványosabb és izgalmasabb versenyek legyenek a sportban.
Ha valaki már szövögetett terveket arról, hogy mi lenne életének legszebb autókkal kapcsolatos élménye, akkor abban bizonyosan szerepelt egy Ferrari és valamely versenypálya.
A hétvégi Kínai Nagydíjig jelentős fejlődést ugyan nem érhetnek el, a Mercedes gyárában azonban kemény munka folyik annak érdekében, hogy mihamarabb javítani tudjanak az MGP W02-es versenygép teljesítményén.
Fernando Alonso felszólította a Pirellit, hogy minél előbb változtasson abroncsai szerkezetén, miután a hétvégi Maláj Nagydíjon gondot okoztak egyeseknek a pályára morzsolódott gumitörmelékek.
A következő generációs Ford Focus RS megjelenését mindenki lélegzetvisszafojtva várhatja, hiszen a korábbi 2,5 literes öthengeres turbómotor bizonyosan nyugdíjazásra kerül. A Volvo polcairól származó egység a Honda Civic Type-R erőforrásának sorsára jutott, ugyanis az egyre szigorodó európai előírásoknak már egyikük sem tud megfelelni.
A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier úgy gondolja, hogy kiváló szakembereik még kiválóbb ötletei és elképzelései segíthetnek csapatának abban, hogy felvehessék a versenyt a náluknál jóval gazdagabb és több erőforrással rendelkező riválisokkal.
Nehéz hétvégét vár Kínában a Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug, aki szerint a csapatnak minden tudását latba kell vetnie, ha jó eredményt akar elérni az évad harmadik versenyén.
Az ízelítő képek után hivatalosan is leleplezte a Lexus a New York-i Autószalonon bemutatkozó tanulmányát, amely a márka formatervezési jövője mellett a GS modellsorozat következő generációját is előrevetíti.
Az Aston Martin után a Rolls-Royce is beáll a sorba: kisautóhoz adja a nevét. No persze a Cygnet-hez képest a MINI Cooper S óriás, de hát mi mást is várhatnánk egy ennyire luxusra szakosodott gyártótól.
A várakozásnak vége, az Audi közzé tette új crossoverjének hivatalos sajtógalériáját, amely mellé egy adag információt is csomagolt. A Q3 egyébként a Sanghaji Autószalonon teszi tiszteletét életében először a nagyérdemű előtt.
A Nemzetközi Automobil Szövetség megerősítette, hogy a versenyzők a pálya mely pontján aktiválhatják a menet közben állítható, az előzések elősegítését szolgáló hátsó szárnyat a hétvégi Kínai Nagydíjon.
A svéd gyártó a V70, XC70 és S80 modellek egyidejű frissítésével párhuzamosan öthengeres, igen kedvelt "nagy" dízelmotorját sem hagyta érintetlenül, így az a megújult modellekben még nagyobb teljesítménnyel, viszont mindeközben 8 százalékos fogyasztás-javulással áll hadrendbe. A szekvenciális kettős turbótöltésű D5 teljesítményét és a nyomatékát egyaránt sikerült megtoldani, így mostmár 205 lóerő…
Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke az istálló hivatalos weboldalának nyilatkozva nemrégiben elárulta, nagyon keményen dolgoznak azon, hogy kiderítsék, versenyautóik miért nem képesek jó teljesítményt nyújtani a nagydíjak időmérő edzésein.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) képviseletében Herbie Blash a minap ismét megerősítette, a Red Bull Racing versenyautója teljes mértékben megfelel a szabályzatban foglaltaknak, ahogyan azt korábban a szervezet technikai delegáltja, Charlie Whiting is kijelentette.
A Volvo egy hónapja, a Genfi Autószalonra már tapintható közelségbe hozta a hazánkban alig fél éve kapható V60 jövőbemutató, két litert fogyasztó, több mint 280 lovas hibridváltozatát, ám nekünk ezúttal a tesztautó személyében kevesebbel kellett beérnünk – már ami a fogyasztás-teljesítmény mátrixot illeti.
A Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso a maranellói gárda hivatalos weboldalának nyilatkozva szerdán elárulta, habár szeretne futamgyőzelmekért harcba szállni, Sebastian Vettel egyelőre túl nagy falatnak bizonyul a mezőny számára.
A Ferrari számára ugyan nem úgy alakult a szezonkezdet, ahogy szerette volna, a gárda brazil versenyzője, Felipe Massa a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva szerdán elárulta, nem estek pánikba, és folyamatos fejlesztésekkel próbálnak közelebb kerülni legfőbb riválisaikhoz.
A Porsche Boxster következő generációja már jövőre a kereskedésekben kelleti magát, így ennek tükrében nem is meglepő, hogy az elmaszkírozott tesztautók a világ minden szegletében feltűnnek. Érkeztek képek a messzi északról, és a legendás Nürburgring versenypályáról is, ám a legmeglepőbb helyszín mégis a BMW müncheni Kutató és Innovációs Központja (FIZ) volt.
A verseny szervezői csütörtökön délelőtt hivatalosan is megerősítették, hogy az idén 24. alkalommal megrendezésre kerülő Bajnokok Versenyét (Race of Champions) Frankfurtban tartják majd december elején.
Bizony már hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára Tatán jártunk partnerünknél, és beharangoztuk Elenor újjászületését, így mindenképp szükségét éreztük annak, hogy a sok-sok (viszonylag) kevés hengerrel megáldott, downsizing-csillagjegy alatt fogant tesztautó után végre újból valami mesés nyolchengeres duruzsolás kényeztesse hallójáratainkat. Látogatásunk épp kapóra jött, hiszen az Eleanor-…
A Sauber istálló újonc versenyzője, Sergio Perez a Kínai Nagydíj helyszínén a minap elárulta, szerencsésnek érzi magát, hogy nem szenvedett komoly sérülést múlt hétvégén, Sepangban, miután egy, valamely rivális csapat autójáról levált ballasztsúly belecsapódott versenyautójába.
Az Aston Martin háza táján igazán nem ülnek ölbe tett kézzel a fejlesztők: nemrég a Virage képében félig-meddig új modellel jelentkeztek, sportosabb köntöst adtak a Vantage-nek, felkészültek Le Mans-ra és még az autóversenyzés szerényebb szintjein is volt idejük képviseltetni magukat.
A kompromisszummentes sportautókkal foglalkozó, német illetőségű Melkus Sportwagen GmbH a következő hétvégén Monacóban esedékes Top Marques autó-kiállításon mutatja be két legújabb modelljét, amelyek leginkább a gyors, pehelysúlyú gépek kedvelőinek szívét dobogtathatják meg.
Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka újságíróknak nyilatkozva csütörtökön elárulta, véleménye szerint csapatának őszintének kell lennie önmagával szemben, így be kell vallaniuk, hogy legfőbb céljuk jelen pillanatban a dobogó elérése, mintsem a győzelem lehet.
Vitaly Petrov visszatért ahhoz a versenygéphez, amivel a szezonnyitón a harmadik helyet szerezte meg, miután a múlt heti Maláj Nagydíjon megrongálódott autója.
A Citroën a DS-modellcsalád életre hívásával igencsak nagyot lépett a még vonzóbb modellpaletta létrehozásának érdekében. Az általunk is tesztelt DS3 például olyannyira kivívta tiszteletünket, hogy kedvező árfekvését is figyelembe véve a piac talán legjobb divatautójának tituláltuk.
Bár az elmúlt napokban egyre többen bírálták túlzottan morzsolódó abroncsai miatt, a Pirelli vezetése saját maga védelmére kelt, és kijelentette, hogy a jövőben is az izgalmas, és szórakoztató versenyzés garantálása lesz a célja.
Jenson Button, a McLaren-Mercedes brit versenyzője szerint a wokingi gárda a Kínai Nagydíj hétvégéjén még közelebb kerülhet legfőbb riválisához, a Red Bull Racinghez.
Megjelent az Autósport és Formula Magazin (AFM) legfrissebb száma, mely ismét tartalmazza az F1 Racing, a világ vezető F1-es magazinjának legérdekesebb cikkeit magyar nyelven, de megtalálható benne a rali és a motorozás szinte valamennyi hazai és nemzetközi történése.
A Renault istálló tulajdonosa, Gerard Lopez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy már az idei évben győzelmet szerezzenek, habár egyelőre úgy érzi, túlságosan nagy a Red Bull Racing előnye a többiekkel szemben.
Sebastian Vettel diktálta a tempót a Kínai Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol hatalmad köd fogadta a versenyzőket. A Red Bull németje mögött csapattársa, Mark Webber és Lewis Hamilton végzett.
Nico Rosberg tisztában van azzal, hogy nagyon kemény időszak előtt állnak, mert a Mercedes teljesítménye messze nem olyan jó, mint amire a téli tesztek alatt számítottak, így hatalmas előrelépésre lesz szükségük ahhoz, hogy harcba szállhassanak az élen állókkal.
Lewis Hamilton ismét elhintette, hogy csak abban az esetben tervez hosszú távra jelenlegi csapatával, a McLarennel, ha egy olyan autót biztosítanak számára, mellyel jó eséllyel szállhat harcba a futamgyőzelmekért és a világbajnoki címért.
A Renault úgy döntött, hogy majd csak az európai szezon nyitóállomásának helyet adó Török Nagydíjon mutatja be nagyobb javítócsomagját, ugyanis a vezetőség úgy érzi, a kisebb finomítások elégségesek lesznek ahhoz, hogy a dobogóért harcolhassanak Kínában.
Felipe Massa szerint a Ferrari egyáltalán nem lehet elégedett azzal, hogy a futamon jó tempót tud diktálni, mert az semmit nem számít, ha az időmérőn elvéreznek a riválisokkal szemben.
A francia gyártó friss fejlesztésű 1,6 literes gázolajosával első ízben a március elején megrendezett Genfi Autószalonon rukkolt elő, és állítólag már csak hónapok kérdése, hogy az új erőforrás a hazai kereskedésekbe is megérkezzen.
Sebastian Vettel maradt az élen a Kínai Nagydíj pénteki szabadedzésén. A Red Bull Racing német versenyzőjét a McLaren párosa, Lewis Hamilton és Jenson Button követte az első háromban.
Már tényleg nem kell túl sokat várnia annak, aki igazi, régi vágású sportautót szeretne a garázsában tudni. A hátsókerékhajtással készülő 2+2 üléses Toyota FT-86 a legendás Corolla GT AE86 hagyományait hivatott feleleveníteni – főként a vezetési élmény tekintetében. A Toyota annak idején a Subaruval karöltve állt neki a fejlesztésnek, lássuk, épp hol tart a projekt!
Eredményes napot zárt Kínában a Red Bull Racing alakulata, hiszen a csapat német versenyzője, Sebastian Vettel mindkét pénteki tréningen a legjobbnak bizonyult.
Rendkívül elégedetten nyilatkozott a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a Kínai Nagydíj első szabadedzéseit követően, a német versenyző szerint ugyanis csapata sokat fejlődött az első két versenyhétvégéhez képest.
2010-ben Autó Pult Év Autója kategóriagyőzelemmel és közönségdíjjal is gazdagodott – ez már sokat elmond az új F-szériás 5-ös BMW-ről. A paletta viszont a kombi változat megérkezésével kezd teljessé válni: alaposan megvizsgáltuk, hogy puttonnyal is megállja-e a helyét a modell.