2013. június 7. péntek

jún. 7
4:42
Csillagfény – világító emblémát alkotott a Mercedes-Benz (Auto Pult)
Noha egy presztízsmárka számára a tartópilléreket a technika és a múlt alapozza meg, szinte elengedhetetlen, hogy apró gesztusokkal, vonzó finomságokkal mélyüljön az autó és a vásárló viszonya. A Mercedes-Benz ezúttal a félreismerhetetlen háromágú csillagot emeli ki még jobban, méghozzá hangulatos háttérvilágítás hozzáadásával.
jún. 7
4:46
Egy kategóriával feljebb – Škoda Octavia 2.0 TDI DSG teszt (Auto Pult)
Lassan két hónap telt el azóta, hogy az Autó Pult hasábjain a hazai autós médiumok között első ízben olvashattak tesztet a harmadik generációs Škoda Octaviáról. Az 1.4 TSI után a jóval drágább, kimondottan nagyautós 2.0 TDI kivitel járt nálunk, mégpedig a konszern hatfokozatú DSG duplakuplungos automataváltójának legfrissebb változatával fűszerezve. A teszthét folyamán az utakon is egyre több…
jún. 7
9:06
Vettel: A Mercedesnek igenis hasznára vált a teszt (F1világ)
A világbajnok címvédő Sebastian Vettel meg van győződve arról, a Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzőpárosa jelentősen profitál abból a tesztből, amit a német istálló a Pirellivel közösen bonyolított le múlt hónapban, Barcelonában. Tovább »
jún. 7
9:39
Alonso: Vettelnek is lesznek még rossz hétvégéi (F1világ)
Fernando Alonso biztos benne, hogy Sebastian Vettel remek sorozata is véget ér egyszer, és a címvédő előnye olvadni fog üldözőivel szemben. Tovább »
jún. 7
9:48
Magyarországra is jön az új Chevrolet Camaro – változatlan áron (Auto Pult)
Németországi forrásból tudtuk meg, hogy a Chevrolet Camaro, vagyis az Európában egyetlen hivatalos úton forgalmazott amerikai izomautó az öreg kontinensen is megújul. Az Egyesült Államokban a Chevy már bejelentette az új modellévet, ám mivel az európai kivitel több szempontból is különbözik kinti társától (Eu5 norma, feszesebb futómű, nagyobb fékek stb.), eddig nem volt biztos az itteni modell…
jún. 7
10:12
Hamilton attól tart, folytatni fogja a küszködést (F1világ)
A Mercedes AMG Petronas világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton úgy véli, a hétvégi eredményes szereplés nagyban azon múlik majd, hogy sikerül-e felülkerekednie fékezéssel kapcsolatos problémáin. Tovább »
jún. 7
10:42
Villeneuve: Grosjean semmit sem tanul a hibáiból (Auto Pult)
Jacques Villeneuve tartja a véleményét, miszerint manapság a versenyzők nem tisztelik egymást eléggé, és ez veszélyes manőverekben mutatkozik meg. Majd ott van az olyanok esete, mint Romain Grosjean, „aki semmit sem tanul hibáiból".
jún. 7
11:18
Räikkönen még nem tette túl magát Pérez manőverén (F1világ)
A Lotus istálló világbajnok pilótája, Kimi Räikkönen szerint Sergio Pérez agresszív vezetési stílusa szóba kerül majd a versenyzők kanadai értekezletén – a finn versenyző még mindig haragszik ifjú versenytársára. Tovább »
jún. 7
11:20
A Michelin az F1-be való visszatérést fontolgatja (F1világ)
Spanyol médiajelentések szerint 2014-ben visszatérhet a Forma-1-be a sportág korábbi gumiszállítója, a Michelin. Tovább »
jún. 7
11:22
Button: Változékony időben még a McLaren is nyerhet (F1világ)
Péntekre és szombatra nagy mennyiségű esőt jósolnak Kanadába, ami ha kitart vasárnapra is, akkor Jenson Button szerint az egyébként nem túl acélos McLarennek is van esélye a futamgyőzelemre. Tovább »
jún. 7
11:51
A Mercedes magabiztosan várja a meghallgatást (F1világ)
Örömmel elmagyarázza álláspontját vitatott tesztjével kapcsolatban a Mercedes Forma-1-es csapata – a német istállónak az FIA Nemzetközi Törvényszéke előtt kell majd bizonyítania igazát. Tovább »
jún. 7
12:30
Elődjénél is kecsesebb az új Mercedes-Benz CL (Auto Pult)
Mint arról az új S-osztály bemutatója kapcsán beszámoltunk, a frissen debütált típus egy egész sorozat előfutára, hiszen a méretes limuzint kabrió és kupé átiratok is követik. Ezzel persze felmerül a kérdés, hogy a CL kasztja megszűnik-e, ugyanakkor a jelek szerint a Mercedes tartja magát a hagyományokhoz, s megőrzi a hedonista háromajtós logóját a kínálatban. Legalábbis erre utal annak a…
jún. 7
12:57
Pérez: Nem tettem semmi őrültséget (F1világ)
Noha Kimi Räikkönen továbbra is mérges rá, Sergio Pérez úgy véli, semmi őrültséget nem követett el akkor, amikor a Monacói Nagydíjon összeütközött a Lotus versenyzőjével. Tovább »
jún. 7
13:42
Az Opel is meghajol a trendek előtt - érkezik a friss Insignia (Auto Pult)
A konkurencia folyamatos megújulása mellett az Opel zászlóshajóját sem kerülheti el a modellciklus közepén esedékes ráncfelvarrás, így aztán a szeptemberi Frankfurti Autószalonon vélhetően már az új Insigniát is köreinkben üdvözölhetjük.
jún. 7
14:03
Räikkönen nem tette túl magát Pérez manőverén (F1világ)
A Lotus istálló világbajnok pilótája, Kimi Räikkönen szerint Sergio Pérez agresszív vezetési stílusa szóba kerül majd a versenyzők kanadai értekezletén – a finn versenyző még mindig haragszik ifjú versenytársára. Tovább »
jún. 7
14:05
Vettel szerint már most be kellene vetni az új gumikat (F1világ)
A Red Bull Racing világbajnoka, Sebastian Vettel szerint sajnálatos, hogy a Forma-1 csapatai a hétvégi Kanadai Nagydíjon még nem használhatják élesben a Pirelli módosított abroncsait. Tovább »
jún. 7
14:18
8 percen belül köröz a Nordschleifén az elektromos SLS AMG (Auto Pult)
Egészen pontosan a Mercedes-Benz SLS AMG Electric Drive-ról van szó, ugyanis a stuttgartiak villannyal hajtott büszkesége sem maradhatott ki a sportautók mércéjévé váló Nordschleife-körről. Manapság nem ritka az elektromos autók rekorddöntése sem a zöld pokolban, így nem csoda, hogy a stuttgarti sárgaság is megmutatta képességei határát.
jún. 7
14:36
Lauda Schumacherrel is érvelt Hamiltonnál (F1világ)
Niki Lauda újabb érdekes részleteket árult el azzal kapcsolatban, hogy hogyan győzte meg Lewis Hamiltont arról, hogy a Mercedes kedvéért elhagyja a McLaren csapatát. Tovább »
jún. 7
14:54
Ross Brawn viszi el a Mercedes balhéját és távozik? (Auto Pult)
Könnyen lehet, hogy a csapatfőnök veszi a vállaira a terhet, és egy esetleg komolyabb büntetés után távozik a Mercedestől.
jún. 7
15:48
Megújul a világ legnépszerűbb típusa - itt a 11. Toyota Corolla (Auto Pult)
Az kétségtelen és vitathatatlan tény, hogy a Toyota Corolla a világ legkelendőbb autója, hiszen az 1966-ban bemutatott modellből már 40 millió darab talált gazdára. Csakhogy a típus felett eljárt az idő, így aztán a japánok elérkezettnek látták az időt a frissítésre.
jún. 7
16:06
Villeneuve: Grosjean semmit sem tanul a hibáiból (Auto Pult)
Jacques Villeneuve tartja a véleményét, miszerint manapság a versenyzők nem tisztelik egymást eléggé, és ez veszélyes manőverekben mutatkozik meg. Majd ott van az olyanok esete, mint Romain Grosjean, „aki semmit sem tanul hibáiból".
jún. 7
16:08
Magyarországra is jön az új Chevrolet Camaro – változatlan áron (Auto Pult)
Németországi forrásból tudtuk meg, hogy a Chevrolet Camaro, vagyis az Európában egyetlen hivatalos úton forgalmazott amerikai izomautó az öreg kontinensen is megújul. Az Egyesült Államokban a Chevy már bejelentette az új modellévet, ám mivel az európai kivitel több szempontból is különbözik kinti társától (Eu5 norma, feszesebb futómű, nagyobb fékek stb.), eddig nem volt biztos az itteni modell…
jún. 7
16:10
Elődjénél is kecsesebb az új Mercedes-Benz CL (Auto Pult)
Mint arról az új S-osztály bemutatója kapcsán beszámoltunk, a frissen debütált típus egy egész sorozat előfutára, hiszen a méretes limuzint kabrió és kupé átiratok is követik. Ezzel persze felmerül a kérdés, hogy a CL kasztja megszűnik-e, ugyanakkor a jelek szerint a Mercedes tartja magát a hagyományokhoz, s megőrzi a hedonista háromajtós logóját a kínálatban. Legalábbis erre utal annak a…
jún. 7
16:12
Az Opel is meghajol a trendek előtt - érkezik a friss Insignia (Auto Pult)
A konkurencia folyamatos megújulása mellett az Opel zászlóshajóját sem kerülheti el a modellciklus közepén esedékes ráncfelvarrás, így aztán a szeptemberi Frankfurti Autószalonon vélhetően már az új Insigniát is köreinkben üdvözölhetjük.
jún. 7
16:14
8 percen belül köröz a Nordschleifén az elektromos SLS AMG (Auto Pult)
Egészen pontosan a Mercedes-Benz SLS AMG Electric Drive-ról van szó, ugyanis a stuttgartiak villannyal hajtott büszkesége sem maradhatott ki a sportautók mércéjévé váló Nordschleife-körről. Manapság nem ritka az elektromos autók rekorddöntése sem a zöld pokolban, így nem csoda, hogy a stuttgarti sárgaság is megmutatta képességei határát.
jún. 7
16:16
Ross Brawn viszi el a Mercedes balhéját és távozik? (Auto Pult)
Könnyen lehet, hogy a csapatfőnök veszi a vállaira a terhet, és egy esetleg komolyabb büntetés után távozik a Mercedestől.
jún. 7
16:18
Megújul a világ legnépszerűbb típusa - itt a 11. Toyota Corolla (Auto Pult)
Az kétségtelen és vitathatatlan tény, hogy a Toyota Corolla a világ legkelendőbb autója, hiszen az 1966-ban bemutatott modellből már 40 millió darab talált gazdára. Csakhogy a típus felett eljárt az idő, így aztán a japánok elérkezettnek látták az időt a frissítésre.
jún. 7
16:24
30 millió GM részvénytől vált meg az amerikai kormány (Auto Pult)
Az Egyesült Államok kormánya, kihasználva a General Motors részvényeinek tőzsdei emelkedését, 30 millió darab GM-értékpapírtól vált meg, ami több mint 230 milliárd forintnak megfelelő üzletet jelent.
jún. 7
16:42

16:48
Webber: Jövő év elején pontot ér majd a célba érés (F1világ)
A 2014-es Forma-1-es szezon elején mindenki pontot szerez majd, aki célba ér, annyi lesz a műszaki hiba miatti kiesés - véli Mark Webber. Tovább »
jún. 7
17:18
A jó, a rossz és a csúf – BMW 750d vs. Jaguar XJ vs. Lexus LS 600h (Auto Pult)
A modern előítéletek, mint ezer űzött szellem sulykolják fülünkbe igéiket: a hibrid a jó, mert zöld, a benzines a régimódi gonosz, a dízel meg büdös és hangos. Hát elhoztuk az autóipar jó, rossz és csúf versenyzőit, mégpedig rögtön a királykategóriából, adalékként összkerékhajtással. Eljött a bizonyítás ideje, nálunk mindenki tiszta lappal kezd, s a koncepciók máris egymásnak feszülnek.
jún. 7
17:21
A Mercedes nem kapott írásos engedélyt az FIA-tól (F1világ)
Tovább gyűrűzik a Mercedes Forma-1-es csapatának tesztbotránya – a legfrissebb hírek szerint a német istálló hiába állítja, nem kapott engedélyt a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA) arra, hogy 2013-as versenyautójával vegyen részt barcelonai gumitesztjén. Tovább »
jún. 7
17:54
Di Resta nyitott az élen az esős Kanadában (F1világ)
A fokozatosan felszáradó, de a tökéletestől a végén is messze lévő montreali aszfalton Paul di Resta volt a leggyorsabb az első szabadedzésen. A skót mögött Jenson Button és Romain Grosjean zárt. Tovább »
jún. 7
18:30
Kubica érzi, valószínűleg vége F1-es karrierjének (Auto Pult)
A lengyel versenyző maximálisan tisztában van azzal, hogy valószínűleg már soha nem áll újra rajthoz a Forma-1-ben. Kubica még a 2011-es idény előtt sérült meg súlyosan egy olaszországi rali-versenyen. A tapasztalt versenyző jelenleg a Citroennel versenyez a Európa Bajnokságban, de nagyon hiányzik neki a Forma-1, ahol szinte kivétel nélkül mindenki visszavárja őt.
jún. 7
19:33
A gumiteszt előnybe repíti a Mercedest 2014-ben (F1világ)
A Mercedes előnyben van jövő évi versenygépe tervezését illetően, amiért lehetőséget kapott arra, hogy kipróbálja a Pirelli 2014-es abroncsait a komoly port kavart titkos tesztjén Barcelonában, mondja Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke. Tovább »
jún. 7
21:45
Alonso egy hajszállal Hamilton előtt a 2. edzésen (F1világ)
A Kanadai Nagydíj 2. szabadedzése már nagyrészt száraz aszfalton zajlott, csak az utolsó perceket zavarta meg néhány esőcsepp. A legjobb eredményt Alosno érte el, a spanyol 12 ezreddel volt gyorsabb Hamiltonnál. Tovább »
jún. 7
21:47
A Pirelli nem akar a tesztügyről beszélni (F1világ)
A Pirelli ügyvédeinek tanácsára nem lesz jelen a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) mai, kanadai sajtótájékoztatóján a vállalat motorsport-igazgatója, Paul Hembery. Tovább »
jún. 7
22:51
Vettel a Ferraritól és a Mercedestől tart leginkább (F1világ)
A Red Bull Racing címvédője, Sebastian Vettel úgy véli, a monacói gyengélkedés után a Ferrari csapata Kanadában ismét a győzelemért szállhat majd harcba. Tovább »
jún. 7
23:54
Kubica érzi, valószínűleg vége F1-es karrierjének (Auto Pult)
A lengyel versenyző maximálisan tisztában van azzal, hogy valószínűleg már soha nem áll újra rajthoz a Forma-1-ben. Kubica még a 2011-es idény előtt sérült meg súlyosan egy olaszországi rali-versenyen. A tapasztalt versenyző jelenleg a Citroennel versenyez a Európa Bajnokságban, de nagyon hiányzik neki a Forma-1, ahol szinte kivétel nélkül mindenki visszavárja őt.
jún. 7
23:56

Keresés