2015. december 10. csütörtök

dec. 10
9:03
Önmagától válthat sávot az új Mercedes E-osztály (Auto Pult)
A Mercedes-Benz szinte már a végletekig aprózza el az E-osztály új generációjának premierjét. A felső-középkategóriás prémium modellről hamarosan teljes valójában lehullik a lepel, addig viszont a belső tér mellett a biztonsági segédrendszerek arzenáljáról is beszámolt a gyártó.
dec. 10
9:39
Névváltás frissüléssel: jön a Porsche 718 Boxster és 718 Cayman (Auto Pult)
A Porsche nem szunnyad, s ütős üzleti évében is kőkemény munkával igyekszik megalapozni a még sikeresebb jövőt: 2016-ban már biztosan érkezik két újdonság, méghozzá a ráncfelvarráson átesett Boxster és Cayman modellek személyében, amelyek ezúttal nevükben is megújulnak, hiszen mindkét típus 718 előtaggal gazdagodik.
dec. 10
10:00
A McLarennek leckék kellettek a japán kultúrából (F1világ)
Komoly leckéket kellett vennie a McLaren Forma-1-es csapatának a japán kultúrából, hogy képes legyen dolgozni a Honda idei V6-os erőforrásával – ezt mondta Jenson Button. Tovább »
dec. 10
10:51
Ilyen lesz a Nissan vezeték nélküli autótöltője (Auto Pult)
Az elektromos autózás egyik sikeres úttörőjeként a Nissan igyekszik rohamléptekben fejleszteni a technológiát. Ennek szerves részét képezi a töltőhálózat, amelyben óriási kiaknázatlan lehetőségek lapulnak. Ezúttal a jövő vezetéknélküli töltőjét mutatta be a márka.
dec. 10
11:06
Hosszabbított egyik szponzorával a McLaren (F1világ)
Szerződést hosszabbított a McLaren Forma-1-es csapatával a Santander bank nagy-britanniai cégcsoportja. Tovább »
dec. 10
13:18
Räikkönen tudja, folytatódnak a pletykák a jövőjéről (F1világ)
A 2007-es világbajnok Kimi Räikkönen szerint a továbbiakban is számítani lehet arra, hogy rengeteg pletyka lát majd napvilágot Forma-1-es jövőjével kapcsolatban. Tovább »
dec. 10
14:09
A valaha volt leggyorsabb Lotus - itt az Exige 350 Sport (Auto Pult)
A könnyű sportautókat gyártó angol Lotus továbbra sincs könnyű helyzetben anyagilag, ugyanakkor így is igyekszik elég sűrűn meglepni rajongóit valami finomsággal. Ezúttal a Lotus Elise alapjaira épülő Exige kapott egy tovább vadított változatot, melyet Sport 350 névre kereszteltek a gyáriak.
dec. 10
14:24
A Toro Rosso jövőre legyőzheti a Red Bullt (F1világ)
Carlos Sainz szerint 2016-ban a Toro Rosso csapata jó eséllyel legyőzi majd „nagytestvérét”, a Red Bull Racinget – köszönhetően a Ferrari erőforrásainak. Tovább »
dec. 10
14:26
Button elismerte, nem volt biztos a folytatásban (F1világ)
Komolyan fontolgatta a visszavonulás lehetőségét a Forma-1 jelenlegi legrutinosabb versenyzője, Jenson Button. A brit végül a maradás mellett döntött, így a McLarennél folytatja 2016-ban. Tovább »
dec. 10
15:21
Crossover lesz a BMW nagyobb elektromos autója (Auto Pult)
Az i3-assal a BMW új korszakot nyitott saját történelmében, s a kompakt elektromos modell sikerein felbuzdulva feljebb lépnének a bajorok. Az i5 szinte adja magát, azonban a jövőbe mutató hajtáslánc köré tervezett autó esetében a konvencionális formákat vélhetően elhagyja a gyártó, s helyette a népszerű, divatos és jól használható crossover felépítésre voksolnak a vezetők.
dec. 10
17:09
Névváltás frissüléssel: jön a Porsche 718 Boxster és 718 Cayman (Auto Pult)
A Porsche nem szunnyad, s ütős üzleti évében is kőkemény munkával igyekszik megalapozni a még sikeresebb jövőt: 2016-ban már biztosan érkezik két újdonság, méghozzá a ráncfelvarráson átesett Boxster és Cayman modellek személyében, amelyek ezúttal nevükben is megújulnak, hiszen mindkét típus 718 előtaggal gazdagodik.
dec. 10
17:11
Ilyen lesz a Nissan vezeték nélküli autótöltője (Auto Pult)
Az elektromos autózás egyik sikeres úttörőjeként a Nissan igyekszik rohamléptekben fejleszteni a technológiát. Ennek szerves részét képezi a töltőhálózat, amelyben óriási kiaknázatlan lehetőségek lapulnak. Ezúttal a jövő vezetéknélküli töltőjét mutatta be a márka.
dec. 10
17:13
A valaha volt leggyorsabb Lotus - itt az Exige 350 Sport (Auto Pult)
A könnyű sportautókat gyártó angol Lotus továbbra sincs könnyű helyzetben anyagilag, ugyanakkor így is igyekszik elég sűrűn meglepni rajongóit valami finomsággal. Ezúttal a Lotus Elise alapjaira épülő Exige kapott egy tovább vadított változatot, melyet Sport 350 névre kereszteltek a gyáriak.
dec. 10
17:15
Crossover lesz a BMW nagyobb elektromos autója (Auto Pult)
Az i3-assal a BMW új korszakot nyitott saját történelmében, s a kompakt elektromos modell sikerein felbuzdulva feljebb lépnének a bajorok. Az i5 szinte adja magát, azonban a jövőbe mutató hajtáslánc köré tervezett autó esetében a konvencionális formákat vélhetően elhagyja a gyártó, s helyette a népszerű, divatos és jól használható crossover felépítésre voksolnak a vezetők.
dec. 10
17:17
Önmagától válthat sávot az új Mercedes E-osztály (Auto Pult)
A Mercedes-Benz szinte már a végletekig aprózza el az E-osztály új generációjának premierjét. A felső-középkategóriás prémium modellről hamarosan teljes valójában lehullik a lepel, addig viszont a belső tér mellett a biztonsági segédrendszerek arzenáljáról is beszámolt a gyártó.
dec. 10
17:27
A prémium után a raliban is nagyot ugrik előre a Hyundai: itt az i20 WRC (Auto Pult)
A Hyundai rendkívüli aktivitásról tett tanúbizonyságot az elmúlt időszakban: a korai gyártó épphogy bejelentette friss luxusmárkájának első büszkeségét, a rendkívül kompetens Genesis G90 felsőkategóriás szedánt (a modellről részletesen ide kattintva, tegnapi cikkünkből tájékozódhatnak), ezúttal a versenysportot illetően is nagy lépést tett előre, hiszen a Hyundai bemutatta jövő évi WRC…
dec. 10
18:57
Elbúcsúzik minden idők egyik legjobb szuperautója, a McLaren P1 (Auto Pult)
2013 februárját írtuk, amikor végre hivatalos adatok és gyári galéria kíséretében számolhattunk be a McLaren szuperautójáról, a várva-várt P1-ről. A brit rakétával kapcsolatban már akkor bejelentette a wokingi székhelyű gyártó, hogy rendkívül kis szériáról beszélhetünk, 375 példánynál nem fog belőle több készülni.

Keresés