2017. december 12. kedd

dec. 12
5:36
Ismét magyar autó szolgál a rendőröknél (Autónavigátor)
Miként arról, október 9-én ünnepélyes keretek között adták át a nyáron Suzuki Vitarákat, illetve egyéb új rendőrautókat. Idén egyébként igen
dec. 12
9:36
Stílusosan élhetnek tovább az eldobott Mustangok (Autónavigátor)
Klasszikus, ritka vagy sem, eljön az a pillanat egy autónál, ahol már nem éri meg, vagy nem lehetséges a helyreállítás,
dec. 12
11:42
Vérpezsdítő lehet az új Volkswagen Jetta (Autónavigátor)
Jó eséllyel pályázhatnak az eddigi Jetták a legunalmasabb Volkswagen címre, a 2018 januárban, az észak-amerikai, azaz Detroiti Autószalonon bemutatkozni ígérkező,
dec. 12
13:54
Tisztán elektromos kis crossoverrel készül a MINI? (Auto Pult)
A korábban gyakorlatilag egyetlen modellből álló MINI paletta mára kifejezetten széles lett, és az angolok nem terveznek leállni. A legújabb hírek szerint a 2020-as évek legelején a Countryman mellé egy újabb, kisebb crossover bemutatását tervezik, amely ráadásul teljesen elektromos hajtáslánccal mutatkozhat majd be.
dec. 12
14:30
Kubica nem tér vissza az F1-be – legalábbis a Williams színeiben (Auto Pult)
Robert Kubica nevét és történetét valószínűleg szinte mindenki ismeri: az egykoron hatalmas tehetségnek tartott Forma-1-es pilóta még 2011-ben szenvedett tragikus balesetet, ami olyan szinten roncsolta a jobb karját, hogy azóta sem tudott visszatérni a királykategóriába. Azonban a most 32 éves pilóta az elmúlt fél évben aktívan tesztelt a száguldó cirkuszban, és Felipe Massa visszavonulásával…
dec. 12
14:36
Nagyobb területen használhatók a GreenGo autói (Autónavigátor)
Százalékosan nagyon komoly bővülés, hogy a GreenGo szolgáltatási területe 30-ról 50 négyzetkilométerre nőtt. Budán és Pesten egyaránt bővült az a
dec. 12
15:06
Új multimédiás rendszert kapnak a Mercedes kompaktjai (Auto Pult)
A Mercedes-Benz már korábban megmutatta nekünk a jövőre érkező vadonatúj A-osztály utasterét, sőt, a képekből már az is kiderült, hogy konnektoros hibrid hajtáslánccal is elérhető lesz az autó. Az igazán szemfülesek egy másik érdekességet is találhattak a fotókon, méghozzá a multimédiás rendszerrel kapcsolatban, ami szintén teljesen új lesz majd az autóban – a csillagosok ráadásul már a január…
dec. 12
16:54
„Visszautasíthatatlan” ajánlat: táblagép jár ajándékba a limitált Audi R8-hoz (Auto Pult)
Az autógyártók sokszor különböző akciókkal vagy éppen kedvező árú, netán egyedi különkiadásokkal igyekeznek vonzóbbá tenni egy-egy modelljüket. Az Audi ausztrál kihelyezettsége is ezt a módszert választotta nemrég, hogy népszerűsítse az R8 sportautót, azonban az illetékesek egy igen érdekes, és talán kevéssé hatásos összeállítást hoztak össze az itthon 64 milliós alapáron elérhető plus…
dec. 12
17:06
210 lóerőt hoztak ki a Mazda 1,5 literes benzineséből (Autónavigátor)
Remek a Mazda MX-5-ből az alapmotoros verzió, a is, de persze még jobb a szintén feltöltő nélküli is, amihez egyebek
dec. 12
17:30
Rengeteg újdonsággal készül az Opel a következő 2 évre (Auto Pult)
Az Opel ugyan új tulajdonos kezébe került a PSA képében, és sokan attól tartanak, hogy ez a „németség” rovására megy majd, ugyanakkor a Crossland X és a Grandland X már bebizonyította, hogy a francia technikával is megőrizhetik stílusukat a villámosok modelljei. A PSA égisze alatt pedig a következő években jó pár új modell és kivitel mutatkozik majd be – természetesen mind francia alapokat…
dec. 12
19:18
Jaguárt a fa alá – Jaguar E-Pace és XF Sportbrake hazai bemutató (Auto Pult)
Bár sokak számára némileg meglepő, mégis örömmel kijelenthetjük, hogy amióta a Jaguar és a Land Rover indiai kézbe került, szárnyalnak a brit konszern eladásai. A másik oldalról nézve azok számára vélhetően nem meglepő az információ, akik kicsit is jártasak az autós világ aktuális híreit tekintve: az elmúlt években rengeteg fejlesztési tőkét invesztált az indiai befektető a márkákba, a britek…
dec. 12
19:18
Ezzel az üléssel mindenki ideális pozícióba kerülhet (Autónavigátor)
A Toyota-csoport olyan különleges ülésprototípust fejlesztett ki, amely egy számítógép és szenzorok segítségével automatikusan az utas testalkatának megfelelő, optimális helyzetet

Keresés