Megérkezett a száguldó cirkusz az évadnyitó Osztrák Nagydíj helyszínére, Spielbergbe. A csapatok külön charterjáratokkal érkeztek a közelben fekvő zeltwegi repülőtérre. Most egy videóban mutatjuk meg a McLaren különleges utazását!
Az Alfa Romeo színeiben versenyző Antonio Giovinazzi elismerte, zátonyra futhat Forma-1-es pályafutása, ha idén nem tudja legyőzni csapattársát, Kimi Räikkönent.
Nemrégiben meglepő hírrel szolgált a Hyundai, méghozzá azzal, hogy a Santa Fe esetén kimarad a szokásos modellfrissítés, és helyette idejekorán új generációba lép a dél-koreaiak középkategóriás SUV-ja. Új alapokon új külsővel és belsővel egy új Santa Fe született, amely hibrid hajtásláncokkal is elérhető lesz. Most pedig már tudjuk a műszaki részle
Megszületett a Toyota és a Suzuki együttműködésének első látható gyümölcse. Az új Across lényegében egy Toyota RAV4, amit a típus csak szemből igyekszik tagadni. Ha pedig RAV4, akkor rögtön a legtetejéből merített a Suzuki: az újdonság kizárólag a konnektoros hibrid hajtással lesz elérhető.
Teljesítményben felfelé bővül az Audi villanyautójának kínálata. Az e-tron S elérhető a hagyományosabb ötajtós karosszériával, a kupésított változat pedig Sportback utónévvel kerül a kereskedésekbe. A duó mindkét tagja rögtön három-három elektromotort kap, amelyek merőben újszerű menettulajdonságokat ígérnek.
Nem újkeletű a sportautógyártók és a jachtok készítői közötti együttműködés, gondoljunk csak az Aston Martin, a Lexus vagy a Porsche példájára. Mindhárom patinás márka vízre szállt már, most pedig a Lamborghini is csatlakozik a fürdőzőkhöz. Az olasz márka országon belül választott magának párt, az Italian Sea Grouppal társult a tengeri luxuscirkáló
Az egyenlőség jegyében színezi feketére Forma-1-es versenyautóit a 2020-as idényben a Mercedes csapata, emellett pedig a versenyzők overallja is fekete színben tündököl majd.
Többnyire a Nordschleife a gyártók kedvenc terepe a futómű fejlesztéséhez, finomhangolásához, hiszen a rengeteg különféle kanyarban nagyon jól kiismerhető az
Nemcsak a versenyautókra, hanem a Forma-1-es biztonsági autóra is felkerül az a szivárvány-szimbólum, mely 2020-ban az egyenlőségre hívja fel a figyelmet a világbajnokság során.
Két év szünet után visszatér a franciák kompakt modellje: a Citroën C4 harmadik modern kori generációja (ne feledjük, 1928-1934 között szerepelt már C4 nevű típus a gyártó kínálatában) a benzines és gázolajos motorok mellett teljesen elektromos hajtással is elérhető lesz, kialakításában pedig az aktuális trendeknek megfelelően több kategória határá
A hétvégi Osztrák Nagydíjjal hosszú várakozás után kezdetét veszi a Forma-1 2020-as szezonja! A GP Világa legújabb epizódjában megmutatjuk, mi az, ami tudni kell az előttünk álló idényről!
Komoly biztonsági intézkedések mellett rajtol el a 2020-as Forma-1-es világbajnokság ezen a hétvégén Spielbergben. A mezőny tagjait természetesen folyamatosan koronavírus-tesztelik.
Fekete alapszínű versenyautókkal vesz részt a 2020-as bajnokságban a Mercedes Forma-1-es csapata. Az autóról ma már fotók is készültek a spielbergi bokszutcában.
Kimi Räikkönen azt mondja, felesleges még arról beszélni, hogy folytatja-e a versenyzést a Forma-1-ben jövőre is. A finn szerződése idén lejár, a bajnokság pedig ezen a hétvégén rajtol el Spielbergben.
Szigorú biztonsági intézkedések mellett, a külvilágtól teljesen elszeparálva rendezik meg ezen a hétvégén a Forma-1 idénynyitó futamát, az Osztrák Nagydíjat. A paddockban ezúttal a csillogó motorhome-ok sincsenek jelen. A McLaren videójának köszönhetően most megnézheted, hogyan is néz ki most az általában népes „F1-es hátsó kert”.
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a Forma-1-es Osztrák Nagydíj helyszínén, Spielbergben elárulta, „meglepődött” csapata, a Ferrari döntésén, miszerint nem tartják meg őt a 2021-es idényre. A német elárulta, Mattia Binotto csapatfőnök telefonon közölte vele a hírt.
Szokatlan körülmények között vette kezdetét a Forma-1-es Osztrák Nagydíj Spielbergben: csütörtökön a médianapot tartották, a koronavírus-járvány miatt azonban természetesen nem úgy, ahogy megszoktuk!