Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Prisztás-gyilkosság ügyében - közölte az ítélőtábla büntető kollégiumának vezetője kedden az MTI érdeklődésére.
A Paksi Atomerőműben az elmúlt húsz évben egy közepes hőerőmű teljesítményével nőtt a termelés az orosz TVEL üzemanyaggyártó vállalatnak köszönhetően - mondta Kovács Pál, a Paksi Atomerőmű vezérigazgatói tanácsadója, volt energiaügyi államtitkár kedden a párizsi nukleáris világkiállításon tartott előadásában.
Az Európai Unió neheztelése ellenére Szerbia az orosz elnököt hívta meg a Belgrád felszabadításának 70. évfordulója alkalmából szervezett csütörtöki ünnepségre, ahol Vlagyimir Putyin beszédet is mond.
Tony Blair volt brit kormányfő ellen is merényletet tervezhetett egy brit terrorgyanúsított, akinek jórészt titkosított pere a londoni központi büntetőbíróságon zajlik.
Vérplazma-transzfúziót kapott az ebolás beteg ápolása közben megfertőződött dallasi nővér, a donor egy olyan orvos, aki túlélte a betegséget - közölte kedden az amerikai média.
Szerdán már többnyire erősen felhős ég valószínű. Éjjel még csak délen, majd szerdán napközben az északnyugati országrész kivételével többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 17, 22 fok között valószínű.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke kedd este Brüsszelben találkozott Violeta Bulc szlovén miniszterelnök-helyettessel, akit a ljubljanai kormány az időközben visszalépett Alenka Bratusek volt kormányfő helyett jelölt az EU-biztosi tisztségre.
A következő években évi 4,7 millió euró, a jelenleginél 20 százalékkal több támogatás jut a méhészet fejlesztésére, elsősorban a technológia, az eszközök korszerűsítésére - mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államállamtitkára kedden Dunavarsányban, egy mézcsomagoló családi vállalkozás új gépsora átadása alkalmával.
Mintegy 180 ezren menekültek el az iraki Hít városából az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet harcosai elől azóta, hogy a dzsihadisták néhány nappal ezelőtt hatalmukba kerítették a közel-keleti ország nyugati részében fekvő várost - tudatta kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
Összetűztek a rendőrökkel és eltorlaszoltak egy alagutat Hongkong kormányzati negyedében a demokráciapárti tüntetők kedden este, miközben a kínai kormány helyi képviselője azt mondta, Peking "felkészült a legrosszabbra" is.
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Porsche Bank Zrt. devizahiteles perében a Fővárosi Ítélőtábla. Elindította a lakossági devizahitelek kivezetéséhez, az elszámoláshoz és a forintosításhoz szükséges programokat a Magyar Nemzeti Bank.
A trianoni béke revíziójára törő Horthy-kori magyar külpolitika egy idő után önmagát megsemmisítő programmá vált, a népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember, a diktatúrák azonban hosszú távon nem életképesek a tömegek részvétele nélkül - többek között erről beszéltek a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Történettudományi Intézetében a Horthy-…
A nagyhatalmi képességek alapján Kína felemelkedését és az Európai Unió hanyatlását vetítik előre a különböző elemzések - mondta Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Szabadegyetemének nyitó előadásán kedden Budapesten.
Széleskörű társadalmi és civil összefogásra van szükség a Felvidéken a helyi magyarság megmaradásához - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Pozsonyban.