A nagy vagyonok urai, a milliomosok, a dúsgazdag nagybirtokosok és tőkepénzesek is tegyék le vagyonuk egy részét a haza oltárára. Száz éve írta a Népszava
Több könnyen kijátszható rendelkezést is tartalmaz az áfacsalások kiszűrésére tervezett elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekaer), ezért egyelőre kérdéses, mennyire lesz alkalmas feladatának betöltésére - írta szerdai számában a Napi Gazdaság a lap által megkérdezett elemzőre hivatkozva.
Nézze meg a tegnap esti tüntetésről készült képgalériánkat. Az internetadó elleni demonstráció a József nádor téren kezdődött, majd a tömeg az Astroiát érintve, az Erzsébet hídon át a Clark Ádám térre vonult.
A Reuters hírügynökség, a Deutsche Welle, az International Business Times és az orosz Russia Today is százezres tüntetésről számolt be a keddi internetadó elleni demonstrációt követően. Az Al-Dzsazíra is arról írt, hogy magyarok tízezrei vonultak utcára.
Az ősrobbanás elmélete, miszerint a világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, és az a felfogás, amely szerint a földi élet az evolúció révén keresztül alakult ki, nem összeegyeztethetetlen a teremtésről szóló katolikus tanításokkal - mondta kedden Ferenc pápa a Vatikánban.
A munkanélküliek száma 102 ezerrel, 333 ezerre csökkent a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, a munkanélküliségi ráta 2,4 százalékponttal, 7,4 százalékra mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A fiatalok megérezték azt, hogy ez az utolsó csepp a pohárban, Orbán most akarja végképp elvenni a jövőjüket, most akarja elvenni a munkát, a lehetőséget az előrejutásra, mondta Szabó Tímea az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Kormányellenes tüntetéssé vált az internetadó elleni kedd esti demonstráció. Budapesten tízezres tömeg gyűlt össze a József Nádor téren, majd a békés tömeg elindult Budára, a nulla kilométerkőhöz, mert nulla forint internetadót akarnak. A menet időközben több tízezresre duzzadt. A hivatalos program végén ezrek vonultak a Parlament elé, ahol az uniós lobogó kifüggesztését követelték. Tíz vidéki…
Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök megerősítette, hogy a szicíliai Cosa Nostra bűnszervezete 1993-ban bombamerényletekkel zsarolta az olasz államot - számoltak be a maffiaellenes ügyészek a szerdai sajtóban az olasz államfő tanúként való meghallgatásáról.
A magyar gazdaságban hiányoznak a 4 százalék feletti tartós gazdasági növekedés feltételei, ezért le kell bontani a korlátokat, elsősorban a bürokráciát - jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerdán egy budapesti konferencián.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tájékoztatja a lakosságot, hogy az Otthon Melege Program keretében kiírt lakossági energiahatékonysági pályázatok informatikai rendszere a túlterheltségéből adódó technikai okok miatt nem üzemel, a hiba miatt senki nem eshet el a pályázati lehetőségtől - közölte a tárca az MTI érdeklődésére kedden.
Navracsics Tibor, Magyarország új uniós biztosa nem minősítette a tervezett internetadóval kapcsolatos vitát kedden az ATV-ben. Annyit mondott, hogy az internet terjedésének akadálytalannak kell lennie, de ebben szerinte a kormányoldal és az ellenzék is egyetért.
A rossz kormányzást akarja megfizettetni a kabinet az internetadóval - mondta az új közteher ellen szervezett fővárosi tüntetésen Várady Zsolt, az egykori iWiW alapítója. A kormány célja 2015-ben is az, hogy a gyermeket nevelő családok, a munkavállalók és a vállalkozások terheit változatlanul alacsonyan tartsa - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára.
A mezőgazdaság a magas bázis ellenére 2014-ben is várhatóan pozitívan járul hozzá az ország GDP-jének növekedéséhez - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Budapesten, az OTP Bank agrárpartner-találkozóján.
Elkészült a tavaly november közepén egy eltévedt autós által ledöntött abdai Radnóti-szobor részletekig hű mása - közölte a győri városháza sajtófőnöke.
A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Választási Bizottság határozatait, amelyek szerint nem kell megismételni a polgármester-választást a főváros XIV. kerületében. Így jogerőre emelkedett az október 12-ei választás eredménye, amely szerint Karácsony Gergely (Együtt-PM) lett a polgármester.
Iskolai oktatóprogramjának kiegészítéseként a szelektív hulladékgyűjtéshez kapcsolódó játékot indított a fiatal korosztály számára Szelektivity címmel az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés (IKSZ).
A közbeszerzési eljárások és az Európai Uniós támogatások határideje miatt nem volt lehetőség arra, hogy időben teljesen eltolják egymástól a most kezdődött budai fonódó villamosberuházást és az 1-es villamos felújítását - mondta - a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgató-helyettese. Somodi László a budai fonódó projekt kezdeti munkálatairól is beszélt.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy több mint tíz százalékkal csökkent a műtétekre várakozók száma az elmúlt négy hónapban. A Népszabadság cikke szerint a kaszinók üzemeltetése mellett az internetes szerencsejáték-piacot is a hozzá közel álló üzleti körökre bízná a kormány.
Deutsch Tamás néppárti európai parlamenti képviselő szerint az internetadóval kapcsolatos vasárnapi és keddi tüntetés ékes bizonyítéka annak, hogy Magyarország normálisan működő európai demokrácia, hiszen bárki korlátozás nélkül élhet a gyülekezés jogával véleménye kifejezésére.
Tizenhét méter magas új kilátót alakítottak ki a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján, a Pilis-tetőn. A Boldog Özséb-kilátót kedden adták át a nagyközönségnek.