Az Index hétfőiírása szerint köz- és közérdekű munkások vettek részt egy fideszes rezsifórum előkészítésében. A Fidesz közölte: nem használ fel közfoglalkoztatottakat semmilyen pártrendezvényen.
Van még idő. Ezt mondta kedden az ATV Híradónknak az emberi erőforrások minisztere, amikor azt kérdeztük, mikor válaszol a Mzsihisz levelére a miniszterelnök.
A szocialisták továbbra is gyűjtik az ajánlásokat, hogy minél többen jelezhessék az Orbán-kormány leváltásának szándékát. A Fidesz szintén bejelentette: rekordszámú támogatás rekordgyorsasággal jött össze.
Harmadfokú, a legmagasabb árvízvédelmi készültséget rendelt el a Rába körmendi szakaszán a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kedd déltől - közölte Gaál Róbert központi védelemvezető.
Most, hogy újra szóba került a miniszterelnök-jelöltek vitája, átnéztük ezek történetét. Arra jutottunk, hogy a Fidesz „rugalmas” álláspontját majdnem mindig a helyzete határozta meg.
Az Összefogás pártjai mind a 106 egyéni választókerületben a szükséges ötszáznál jóval több ajánlást gyűjtöttek össze - közölte Mesterházy Attila MSZP-elnök, a baloldali összefogás mininiszterelnök-jelöltje kedd délután az MTI-vel.
A parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke szerint Magyarország a kis- és közepes vállalkozások támogatásában is jobban teljesített az elmúlt négy évben. Mind a 106 egyéni választókerületben a szükséges ötszáznál jóval több ajánlást gyűjtöttek össze az Összefogás pártjai.
A Fidesz-KDNP képviselőjelöltjei már hétfőn mind a 106 körzetben összegyűjtötték a választási induláshoz szükséges számú ajánlást, sőt minden körzetben a minimálisan előírt 500 támogató aláírás többszöröse jött össze már az aláírásgyűjtés első napján - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója kedd délután megjelent az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága előtt.
Létrejön Pakson egy szakértőkből és intézményvezetőkből álló csoport, valamint egy munkaszervezet, amelyek feladata az lesz, hogy a várost felkészítsék az atomerőmű fejlesztésére – mondta el Sztruhár Sándor, a Paksi Ipari Park Kft. ügyvezetője az MTI-nek kedden.
Négy hónapjába telt az amerikai haditengerészetnek, hogy felszámolja egy iráni hackertámadás következményeit; emiatt kellemetlen kérdésekre kell majd válaszolnia szenátusi meghallgatásán Michael Rogers altengernagynak, akit Barack Obama elnök a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) élére jelölt - közölte keddi számában a The Wall Street Journal.
Megnehezítheti az ajánlások összegyűjtését a választási eljárásról szóló törvény, miután az ajánlásokra vonatkozó jogszabály számos kérdést rendezetlenül hagy - legalábbis Karácsony Gergely szerint, aki az ATV Startban azt mondta, a trehány jogalkotás következtében a választási iroda akár egy olyan apróságba is beleköthet, hogy a jegyző nem Budapestet, hanem a Bp. rövidítést írja az ajánló ívre,…
Két személyautó ütközött a 10-es főút 16-os kilométerénél kedd este, teljes útzárat rendeltek el - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A mecseki bányászat 1782-es indulása óta nem történt olyan súlyú tragédia, mint amilyen 1986. február 18-án. Hat magyar és öt lengyel bányász vesztette életét.
Egy újabb szinten, az úgynevezett belépőfokon is lehet majd államilag elismert nyelvvizsgát tenni a nyelvvizsgáztatásról szóló kormányrendelet módosítása értelmében, amely kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.
A magyar lakosság túlnyomó többsége nem nukleárisenergia-ellenes - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke kedden Kalocsán. Hozzátette, hogy ő maga sem az, de hiányolja a vitát a paksi bővítés ügyében.
Bizonyos szakmákban, foglalkozásokban azonban elegendő a külföldi, illetve a hazai munkavállaláshoz az A2 nyelvi szint elérése, illetve dokumentálása a munkáltatónak.
A kedd délelőtti sávos ingadozás után gyengült a forint a várakozásokat meghaladó mértékű délutáni jegybanki kamatvágásra. Az euró árfolyama reggel 308,49 forint, este 310,42 forint volt.
Az OTSZ választott vezetői továbbra is a szövetkezetek és a tagság érdekeit védik, és visszautasítják az NFM politikai kampány gerjesztésére vonatkozó vádjait.
A rendőrség hangosbemondón felszólította a téren tartózkodó nőket, hogy távozzanak, mert a helyszínen a rendfenntartó erők "terroristaellenes művelete" zajlik.