2014. február 20. csütörtök

febr. 20
7:54
Terry Gilliam megvalósítja régi álmát (Infostart)
Ősszel végre belevág huszonöt éve dédelgetett filmterve, a The Man Who Killed Don Quixote (Az ember, aki megölte Don Quijotét) forgatásába Terry Gilliam brit filmrendező.
febr. 20
7:54
Tavasztól újra megnyílhat a Vidám Park egy része (Metropol)
A nagyobb fejlesztésekre még várni kell, de addig is lehet körhintázni és állatokat simogatni.
febr. 20
7:55
Heisler: "a most megismert kormányhatározat biztos, hogy kevés" (ATV)
A Mazsihisz továbbra is várja Orbán Viktor miniszterelnök válaszlevelét, a szerdai kormányhatározatot pedig kevésnek tartja a bojkott feloldásához – bár magát a „bojkott” kifejezést nem használták. Mindez abból az interjúból derül ki, amelyet Heisler András, a Mazsihisz elnöke a kormányülés után, szerda este adott az atv.hu-nak.
febr. 20
7:56
Szinte kihalt Magyarországon az őshonos kárpáti borzderes - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet arról ír, hogy Mesterházy Attila egy éve titokban tárgyalt a paksi atomerőmű bővítéséről egy francia energiaipari óriással. Az index a világ legidősebb emberéről készített összeállítást.
febr. 20
7:57
Szédítő: négy egyforma gyermek született (ATV)
Egy Mississippiben élő 42 éves hölgynek születtek négyesikrei. Háromról tudott, a szülőszobán érte a meglepetés.
febr. 20
7:58
Négy autóval karambolozott, majd elmenekült egy férfi Győrben (Infostart)
Négy másik autóval karambolozott egy ötödik csütörtök reggel Győrben, a sofőr elmenekült a helyszínről - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
febr. 20
7:59
Közmunka magánterületen: gyanúsított lett a jobbikos vezető (ATV)
És a bíróság előtt is vesztett a visszaélést leleplező újságíró ellen.
febr. 20
8:01
Május végére tolják a megszállási emlékmű megvalósítási határidejét (ATV)
Május végére módosította a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű megvalósításának határidejét a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerda este közzétett számában jelent meg.
febr. 20
8:03
Rokkantak felülvizsgálata: még 135 ezren vannak hátra (ATV)
Két év alatt több mint 57 ezer megváltozott munkaképességű ember komplex felülvizsgálatát végezték el az orvosszakértők, és még 135 ezren hátra vannak - derül ki a csütörtöki Világgazdaságból.
febr. 20
8:05
Cipőbe rejtett bombákra figyelmeztet az Egyesült Államok (ATV)
Cipőbe rejtett robbanóanyagok jelentette újabb fenyegetésre hívta fel a légitársaságok figyelmét szerdán az amerikai belbiztonsági minisztérium.
febr. 20
8:07
Fővárosi költségvetés: két szempontból is kockázatos a 4-es metró (ATV)
A főváros idei költségvetési javaslatában 314 milliárd 421 millió 653 ezer forintban határozzák meg a bevételi és kiadási főösszeget. Az előterjesztésről jövő szerdán két fordulóban dönthet a Fővárosi Közgyűlés.
febr. 20
8:09
Nagy: A magyarok háromnegyede támogatja a paksi erőművet (ATV)
A Roszatom a világ legnagyobb atomerőmű építője, kiforrott terméket kínál, ez fontos szempont volt a paksi erőmű bővítésekor, nem akartunk prototípust vásárolni – ezt Nagy Sándor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 20
8:11
101 évesen indul a kongresszusi választásokon – a barátnője 94 (ATV)
A 101 éves amerikai Joe Newman bejelentette, hogy indulni kíván a novemberi "félidős" kongresszusi választáson - közölte szerdán híroldalán a CBS televízió.
febr. 20
8:12
Elromlott a Nagykanizsáról Budapestre tartó sebesvonat mozdonya (Infostart)
Meghibásodott a Nagykanizsáról Budapestre tartó sebesvonat mozdonya csütörtök reggel Lepsénynél, így nem tudta folytatni az útját, az utasoknak kétórás késésre kell számítaniuk - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
febr. 20
8:12
Tíz új zebrát festenek fel három kerületben (Metropol)
Megállók és intézmények megközelítését akarják biztonságosabbá tenni.
febr. 20
8:12
Iskolára támadtak az iszlamisták: 47 halott (ATV)
Iszlamista fegyveresek vérengzést hajtottak végre szerdán Nigériában egy kisvárosban, a lövöldözésben 47 ember meghalt - derül ki helyi tisztviselők és szemtanúk közléséből.
febr. 20
8:13
315-ös szintre zuhant a forint az euróval szemben (ATV)
Délelőtt a 315-ös szint közelébe esett a forint az euróval szemben.
febr. 20
8:15
Budai: közmunkásokat használnak kampánycélokra (ATV)
Valószínűleg közmunkások gyűjtöttek aláírásokat a Fidesz jelöltjének az egyik jászsági településen. Az egyik helyi lakos fölvette a mobiljával, ahogyan két férfi aláírást akar kérni tőle. A párbeszéd szerint közmunkás ruhában voltak. Egyikük sem tagadta, hogy közmunkások; de azzal védekeztek, hogy szabadidőben gyűjtik a támogató alásírásokat.
febr. 20
8:17
Elromlott a Nagykanizsáról Budapestre tartó vonat - kétórás késés (ATV)
Meghibásodott a Nagykanizsáról Budapestre tartó sebesvonat mozdonya csütörtök reggel Lepsénynél, így nem tudta folytatni az útját, az utasoknak kétórás késésre kell számítaniuk - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
febr. 20
8:19
Fidesz: Összefogtak a nagy megszorítók (ATV)
Szerdán hivatalosan is csatlakozott az Összefogáshoz a Modern Magyarország Mozgalom. A megállapodást már alá is írta Bokros Lajos az Összefogás pártjainak vezetőivel. Bokros azt mondta: kívülről támogatják a baloldalt, vagyis: nem kértek, és nem is kapnak listás helyeket. A Fidesz szerint összefogtak a nagy megszorítók.
febr. 20
8:30
Cipőbombákra figyelmeztet Washington (Alternatív Energia)
Az Amerikába tartó gépeken a figyelmeztetés következtében az eddiginél is tüzetesebben fogják megvizsgálni az utasok cipőjét.
febr. 20
8:30
100 tonna, elképesztően sugárzó víz ömlött ki Fukusimában (ATV)
Csaknem száz tonna erősen sugárszennyezett víz ömlött ki egy tartályból a három évvel ezelőtti földrengés és szökőár idején atombalesetet szenvedett fukusimai atomerőműben - közölte az erőművet üzemeltető vállalat, a Tepco.
febr. 20
8:48
Érvénytelennek mondtak ki egy autóhitel-szerződést (Metropol)
Több ezer adós autóhitel-szerződésére lehet hatással a Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete.
febr. 20
8:48
A legdurvább szélsőjobbosok szállták meg a kijevi városházát (ATV)
Amikor február 17-én a kijevi városi tisztségviselők közel három hónap kényszerű szünet után először léptek irodájukba a városházán, kellemetlen látvány és szagok fogadták őket. Az épületet utoljára a szélsőjobboldali ellenzéki párt, a Szvoboda tagjai tartották megszállva, majd egy napra több rejtélyes csoport is megfordult az épületben. Állítólag telefújták náci szimbólumokkal.
febr. 20
9:06
Elfogták a félmilliót érő rablót (Alternatív Energia)
febr. 20
9:08
Az adatok is igazolják: nem csalók a rokkantak (Alternatív Energia)
A rokkantsági ellátást igénylők többsége valóban nem képes munkát végezni.
febr. 20
9:42
Áll a bál a miskolci kocsonya körül (Metropol)
Rózsa Edit, a Miskolci Kocsonyafesztivál alapítója védjegybitorlással vádolja az önkormányzatot.
febr. 20
9:42
Lesz emlékmű, csak később (Alternatív Energia)
A Mazsihisz vezetői továbbra is várják a kormányfői választ.
febr. 20
9:42
Varga: ukrán és amerikai oka lehet a forint gyengülésének (ATV)
Varga Mihály szerint a forint árfolyamának változása nem fog nagyobb hatást gyakorolni a költségvetésre. A nemzetgazdasági miniszter az M1 Ma reggel és az MR1 180 perc című műsorában is beszélt erről csütörtök reggel.
febr. 20
9:44
Akár 45 százalékot szerezhet a kormánypárt (Alternatív Energia)
febr. 20
9:44
Kampány indul a transz-zsírsavak ellen (ATV)
Tájékoztató kampány indul a transz-zsírsavak káros hatásairól. Az egészségügyi államtitkárság szórólapokkal, kórházakban elhelyezett plakátokkal szeretné felhívni a figyelmet a láthatatlan méregre. Tegnap óta egyébként tilos forgalomba hozni olyan élelmiszert, amelynek az összes zsírtartalmának 100 grammjában a transz-zsírsavak mennyisége meghaladja a két grammot.
febr. 20
9:46
Évtizedek után láthatják viszont egymást (Alternatív Energia)
A déliek ajándékokat, élelmiszert, ruhát vittek a sztálinista államban élő rokonoknak.
febr. 20
10:00
Orbán Viktor válaszlevele a Mazsihisznek: húsvét után folytassuk a párbeszédet! (Infostart)
"Február 15-én, a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak" - fogalmaz Orbán Viktor kormányfő abban a válaszlevélben, amelyet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőségének küldött, és amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda…
febr. 20
10:01
Bokros: fejezzék be a hazudozást a kormánypárti politikusok (ATV)
Hazugságnak és becstelenségnek nevezte Bokros Lajos, hogy a Fidesz-kormány nem meri megszorításnak nevezni a megszorításokat.
febr. 20
10:03
Orbán válaszolt a Mazsihisznek: a választások után beszélne velük (ATV)
"Február 15-én, a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak" - fogalmaz Orbán Viktor kormányfő abban a válaszlevélben, amelyet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőségének küldött, és amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda…
febr. 20
10:05
Mesterházy nem húzódott háttérbe: ezt fogja tenni 5 héten át (ATV)
Öthetes kampánykörútra indul Mesterházy Attila- jelentette be Molnár Zsolt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az MSZP kampányfőnöke szerint márciusban az egész országot bejárja a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje.
febr. 20
10:18
Újabb jelölőszervezeteket vett nyilvántartásba az NVB (Infostart)
Két újabb országos nemzetiségi önkormányzatot, a szerbet és a szlovákot, valamint két pártot vett nyilvántartásba jelölőszervezetként csütörtök reggeli ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Így már összesen 80 szervezet indulhat a választáson.
febr. 20
10:18
Csak nem születnek a kisbabák (Alternatív Energia)
Kövér László házelnök nemrég a jövő nélkülözhetetlen zálogának nevezte a családokat.
febr. 20
10:18
Orbán válaszolt a Mazsihisznek (Metropol)
A miniszterelnök a levélben azt javasolja, hogy a párbeszédet a húsvéti ünnepek után folytassák. A Mazsihisz tanulmányozza a levelet.
febr. 20
10:20
Választás 2014 – Újabb jelölőszervezeteket vettek nyilvántartásba (Alternatív Energia)
Az Országos Bírósági Hivatal januári nyilvántartásában 147 párt szerepelt.
febr. 20
10:36
A 314-es eurójegyzés közelében ingadozik a forint (Alternatív Energia)
febr. 20
10:36
Vona ajánlása miatt kihátrál a Fidesz a gyöngyösi polgármester mögül (ATV)
Rogán Antal szerint felháborító, hogy a gyöngyösi polgármester aláírta Vona Gábor ajánlóívét az országgyűlési választásra- értesült az atv.hu.
febr. 20
10:38
Orbán válaszlevele a Mazsihisznek: húsvét után folytassuk a párbeszédet! (Alternatív Energia)
febr. 20
10:54
Kicsit lassabban fogyunk (Infostart)
2013-ban az előző évhez képest a halálozások száma nagyobb mértékben csökkent, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás kismértékben mérséklődött. Év végén a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 879 ezer volt a népesség becsült lélekszáma - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) MTI-hez csütörtökön eljuttatott gyorstájékoztatójában.
febr. 20
11:12
Ukrán válság - "Nem a jóság és gonoszság áll szemben egymással" (Alternatív Energia)
A cseh lapok szerint Ukrajna egész népe számára tragédiát jelentenek az ottani események.
febr. 20
11:14
Elfogták a Patkós-Cassa ügy gyanúsítottját (Alternatív Energia)
P. Péter Gábort őrizetbe vették, és csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást ellene.
febr. 20
11:16
Izrael földgázt ad el Jordániának (Alternatív Energia)
Gázvezeték építéséről is megállapodtak.
febr. 20
11:18
Ukrán tüntetők lezártak négy határátkelőt a lengyel határon (Alternatív Energia)
Csak a magánhasználatú személygépkocsikat, illetve az autóbuszokat engedik át egyesével.
febr. 20
11:30
A Mazsihisz vezetősége tanulmányozza Orbán levelét (Alternatív Energia)
Később nyilatkoznak a következő lépésről.
febr. 20
11:32
Rendkívüli ülésre hív az ukrán ellenzék (Alternatív Energia)
Az ellenzéki szónokok felszólították a rohamrendőröket, hogy álljanak a nép oldalára.

Keresés