Bajnai Gordon véleménye szerint a kormány részéről jó döntés volt, hogy 2014-et a holokauszt-emlékévévé nyilvánították, az viszont nem, hogy "világraszóló botrányt" csinálnak belőle. Az Együtt-PM választási szövetség vezetője erről az Oláh Lajossal, az Összefogás fővárosi 5. számú választókerületében, Terézvárosban és Erzsébetvárosban induló képviselőjelöltjével tartott sajtótájékoztatón beszélt.
Csütörtökön mind a 106 választókerületben leadta egyéni képviselőjelöltjeinek ajánlását a Jobbik, illetve az országos listát is eljuttatták a Nemzeti Választási Irodához (NVI) - jelentette be Dúró Dóra szóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikai válságot leküzdő, területileg egységes, szuverén és a kisebbségek jogait is tiszteletben tartó Ukrajna mindannyiunk közös érdeke - mondta Martonyi János az InfoRádiónak. A magyar diplomácia vezetője a visegrádi országok külügyminisztereivel együtt hamarosan Kijevbe utazik, hogy támogassa Ukrajnát a válság leküzdésében és kiálljon az ország demokratizálódása mellett.
A Ferencváros Szurkolók Szövetségének korábbi vezetői szerint a 2006. őszi tüntetések előtt, közben vagy után nem volt semmilyen egyeztetés fideszes vezető politikus vagy más akkori ellenzéki politikus és a klub szervezett szurkolói között.
Hídnak ütközött egy autó csütörtökön Rudabányánál, a sofőr kiesett a járműből és meghalt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Újabb négy évig Réti László ügyvéd töltheti be a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöki posztját. A testület főtitkára Papp Géza lett, elnökhelyettesei Hegedűs László, Katkó Anna, Kovács Kázmér, Köves Péter és Szecskay András - közölte a kamara a honlapján.
Még mindig a No, megállj csak! című szovjet-orosz rajzfilm a legnépszerűbb Oroszországban - derült ki egy közvélemény-kutatásból, amelyet a Ria Novosztyi hírügynökség ismertetett csütörtökön.
Újabb négy évig Réti László ügyvéd töltheti be a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöki posztját. A testület főtitkára Papp Géza lett, elnökhelyettesei Hegedűs László, Katkó Anna, Kovács Kázmér, Köves Péter és Szecskay András - közölte a kamara a honlapján.
Gyurcsány Ferenc szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy 2006 őszén a mai kormány politikusainak szándékos, sanda, szervezett politikai akciója tört a köztársaság rendjére.
Újabb három nemzetiségi listát, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának, az Országos Ruszin Önkormányzatnak és a Szerb Országos Önkormányzatnak az országos listáját vette nyilvántartásba csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
A Richter-skála szerinti 2,6-es erősségű földrengés volt csütörtökön 18 óra 41 perckor a Somogy megyei Babócsánál - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Egy lőszereket szállító kamion balesete miatt teljes szélességében lezárták a 21-es főutat csütörtök este a Heves megyei Lőrincinél - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
Kósa Lajos a HírTv-nek úgy nyilatkozott csütörtök este, nem ismerte az őszödi beszédet rádióbeli elhangzása előtt, csak tudott róla. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, a napokban tett nyilatkozatai között nincs ellentmondás: nyilvánosságra kerülése előtt nem játszották le neki a beszédet, csak elmondtak belőle egy-két dolgot.
Pénteken zárul az állami adósságátvállalás folyamata - jelentette be a belügyi tárca önkormányzati államtitkára. Tállai András elmondta: az idén, az utolsó ütemben 456 milliárd 75 millió forintot vállalt át 509 önkormányzattól az állam.
Közzétette a kormány csütörtökön a kormany.hu internetes oldalon azokat az észrevételeket, amelyeket az Európai Bizottság fűzött a januárban megkötött magyar-orosz nukleáris megállapodás tervezetéhez.