November 3-ra tűzte ki a tárgyalást az illetékes szövetségi bíró a tavalyi bostoni maratonon végrehajtott robbantásos merénylet elkövetésével vádolt Dzsohar Carnajev ügyében.
Felgyorsult a szíriai dzsihádra jelentkező francia fiatalok bevonása az iszlamista harcokba, az onnan hazatérők toborzó tevékenységével - mondta szerdán Marc Trévidic terrorelhárítással foglalkozó francia vizsgálóbíró a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
A szeptemberben kezdődő tanévtől az iskolák fenntartójának is jóvá kell hagynia az intézmények tankönyvrendeléseit egy rendelettervezet szerint. A változás értelmében az állami iskolákban a fenntartó, vagyis a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ egyetértése kell majd a rendelésekhez. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója az InfoRádiónak elmondta: három-négy éves…
A 2010-es kormányváltás után 1400 ügyben indítottak vizsgálatot kormányzati szervek, ebből kevesebb mint tíz jutott el a bírósági szakig, és mindössze néhány tucat embert vádoltak meg valamilyen visszaéléssel - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az elszámoltatással kapcsolatban szerdán Karcagon.
Biztonságpolitikai kérdésekről, valamint a magyar-pakisztáni kétoldalú kapcsolatokról, köztük a Mol Nyrt. olajipari vállalat pakisztáni tevékenységéről tárgyalt Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium politikai igazgatója szerdán Iszlámábádban.
Különösebb előrelépés nélkül értek véget az Észak- és Dél-Korea közötti magas szintű tárgyalások szerdán késő este, elsősorban a közelgő amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlattal kapcsolatos nézeteltérések miatt.
Barack Obama megcsalta a feleségét - legalábbis ezt állítja az a lesifotós, aki Francois Hollande francia elnököt is lebuktatta. Azt mondja: Obamának viszonya van Beyoncé-val. A pletyka gyorsan elterjedt a világsajtóban, de később a Fehér Ház és a "The Washington Post" is cáfolta a hírt. Az énekesnő egyébként közel áll az elnöki házaspárhoz: már többször is járt a Fehér Házban.
Egy székesfehérvári férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy megölte Gyálon lakó nőismerősét, akiről rokonai úgy tudták, hogy nyár óta külföldön dolgozik - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője szerdán az MTI-vel.
Kína közép-európai fejlesztési lehetőségeit hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Pekingben, a Kínai Társadalomtudományi Akadémián mondott beszédében.