2014. február 13. csütörtök

febr. 13
12:33
Lángok csaptak fel egy Teréz körúti boltban (Alternatív Energia)
febr. 13
12:45
Kövér László: már nem a parlament dolga a Simon-ügy (Infostart)
Sem a parlamentre, sem a házelnökre nem tartozik már Simon Gábor ügye - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke újságíróknak csütörtökön a Parlamentben.
febr. 13
12:48
Közös nyilatkozatot adott ki a magyar és a kínai kormány (ATV)
Közös nyilatkozatot adott ki Magyarország és Kína kormánya a kétoldalú együttműködés elmélyítéséről csütörtökön. Orbán Viktor magyarországi látogatásra hívta meg Li Ko-csiang miniszterelnököt, aki elfogadta a meghívást.
febr. 13
12:50
A Jobbik főnöke nem akarja érteni a kérdéseinket (ATV)
Pár éve még elhatárolódtak a Betyárseregtől, egy tavalyi képen viszont átkarolja egymást Tyirityán Zsolt és Vona Gábor. A Jobbik pártigazgatóját kérdeztük.
febr. 13
13:03
Újabb zsiráfot akarnak kivégezni Dániában (Alternatív Energia)
febr. 13
13:06
Alapjövedelem: van, amikor az államnak a létben tartásért is megéri fizetni (ATV)
Az alapjövedelem kérdése az elmúlt hónapokban a magyar közélet egyik központi témájává vált. Olyannyira, hogy a politikai pártok is elkezdtek viszonyt teremteni ehhez az ideához, sőt szakmai műhelyek konkrét javaslatokat is kidolgoztak.
febr. 13
13:08
Világranglista: 44. a magyar válogatott (ATV)
A legutóbb még nyolcadik Svájc már a hatodik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyen a magyar válogatott két helyet javítva a 44.
febr. 13
13:21
Handó: gyorsul a bíróságok munkája (Infostart)
Noha egyre több ügy érkezik a bíróságokhoz, azok munkája gyorsul, a devizahiteles perek kezeléséhez azonban szükség volt az eljárási szabályok módosítására - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
febr. 13
13:21
Vállalkozásról nőknek nőktől (Alternatív Energia)
A szabályozási környezet kiszámíthatatlansága a női vállalkozókat éppen ugyanúgy sújtja, ahogy a férfi társaikat.
febr. 13
13:24
Ujhelyi: jó lenne felnőttként kezelni a kínai diplomatákat (ATV)
Nem a Kínával kötött stratégiai megállapodások, hanem a Magyarországról adott irreális helyzetkép zavarja a szocialistákat - erről Orbán Viktor pekingi látogatása kapcsán beszélt Újhelyi István az ATV Startban. A miniszterelnök szerint például idén 4 százalékos növekedéssel számolhatunk.
febr. 13
13:39
Újabb árhullám a Rábán, homokzsákokkal védik a 86-os főutat (Infostart)
Az elmúlt napok esőzése és a vízgyűjtőn bekövetkezett hóolvadás miatt újabb árhullám vonul le a Rábán és mellékfolyóin, a 86-os főút egy szakaszát homokzsákok kihelyezésével védik - közölte az MTI-vel csütörtökön a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
febr. 13
13:39
Mi lesz a forinttal? - Magyarországra figyelnek a befektetők (Alternatív Energia)
Az esetleges további jegybanki kamatvágások fokozottan sérülékennyé teszik a forintot.
febr. 13
13:57
Közös magyar-kínai kormánynyilatkozat (Infostart)
Közös nyilatkozatot adott ki Magyarország és Kína kormánya a kétoldalú együttműködés elmélyítéséről csütörtökön. Orbán Viktor magyarországi látogatásra hívta meg Li Ko-csiang miniszterelnököt, aki elfogadta a meghívást.
febr. 13
13:57
Karókkal, bozótvágó késekkel estek egymásnak (Alternatív Energia)
A hét vádlott közül hárman előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást.
febr. 13
13:59
Látogatási tilalom a Nógrád megyei Szent Lázár kórházban (Infostart)
Látogatási tilalmat rendeltek el a Nógrád megyei Szent Lázár Megyei Kórház valamennyi osztályán csütörtöktől az influenzajárvány miatt - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a honlapján.
febr. 13
13:59
Gázpalack robbant a kigyulladt ikerházban (Alternatív Energia)
A ház tetőszerkezete majdnem teljesen megsemmisült, az épület ideiglenesen lakhatatlanná vált.
febr. 13
14:01
Parlamenti bizottság vizsgálja Simon vagyonosodásának hátterét (Alternatív Energia)
.
febr. 13
14:03
Létpénz: Az állam jobban jár, ha fizet, mintha sok-sok dolgozót kirúgnak (Alternatív Energia)
febr. 13
14:15
Erőszak a szociális otthonban (Alternatív Energia)
Az ápolókat és társait is verte a férfi.
febr. 13
14:17
Ügyészségi nyomozók az MSZP-nél és Simonnál (Alternatív Energia)
febr. 13
14:18
Zsidó lenne a volt kém (ATV)
Ki akar lépni az iszlámból, hogy zsidóként Izraelben élhessen egy kémkedéssel vádolt egyiptomi - írja csütörtökön internetes oldalán az al-Ahrám című egyiptomi kormányközeli napilap.
febr. 13
14:19
Elfogadta a parlament az új házszabályt (Alternatív Energia)
.
febr. 13
14:33
Árvízvédelmi készültség a Rábán (Alternatív Energia)
450 centiméteren tetőzhet a folyó.
febr. 13
14:51
Ügyészségi nyomozók az MSZP-székháznál és Simon Gábor házánál (Infostart)
Ügyészségi nyomozók jelentek meg az MSZP székházánál csütörtökön Simon Gábor volt szocialista elnök-helyettes eltitkolt százmilliói miatt. Mesterházy Attila MSZP-elnök a Hír TV-nek megerősítette, hogy a nyomozók elvitték a párt székházából Simon Gábornak a párt számára külön leadott vagyonnyilatkozatát.
febr. 13
14:51
Nincs több ételosztás a Blahán (Alternatív Energia)
.
febr. 13
14:54
Gyurcsány beszólt: ne azok ítélkezzenek, akik lopnak (ATV)
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke vagyonosodási vitára hívta ki Orbán Viktor miniszterelnököt, de még az is előfordulhat, hogy vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a miniszterelnök ellen – mondta a DK elnöke.
febr. 13
14:56
Skócia nem tarthatja meg a fontot, ha függetlenné válik (ATV)
Skócia nem tarthatja meg a fontot fizetőeszközeként, ha függetlenné válik - mondta a brit pénzügyminiszter csütörtökön Edinburghban, ahol a skót függetlenség esetére felvázolt pénzügyminisztériumi hatástanulmányt ismertette.
febr. 13
15:09
A legújabb jogi trükk az objektív kétség (Alternatív Energia)
Vigyázat! "Ál-fiatalkorúval" is átverhetik önt az ellenőrök.
febr. 13
15:12
Tovább tart a szokatlan időjárás: 17 fok is lehet (ATV)
A hétvégén eleinte néhol még havas eső, a hegyekben hó is lehet, de vasárnap 17 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében.
febr. 13
15:27
Vízum nélkül utazhatunk Törökországba (Infostart)
A turisztikai célból utazó magyar állampolgárok február 9-től vízum nélkül léphetnek be és tartózkodhatnak Törökországban - közölte a Külügyminisztérium konzuli szolgálata.
febr. 13
15:27
MSZP: A kormány tovább növeli a káoszt a tankönyvellátásban (Alternatív Energia)
Kunhalmi Ágnes szerint bizonyossá vált, hogy a jelenlegi hatalom semmit nem tanult az idei tanév súlyos hibáiból.
febr. 13
15:29
Lehallgatás Magyarországon: március végén tesz jelentést a bizottság (Infostart)
Március végéig kell elkészítenie jelentését az amerikai lehallgatási botrány magyarországi szálait vizsgáló parlamenti bizottságnak.
febr. 13
15:29
Több mint 800 ezer forintra büntették a paksi szerződés miatt tiltakozó LMP-seket (Alternatív Energia)
Jakab István indoklása szerint az LMP-s képviselők súlyosan megsértették az Országgyűlés rendjét és tekintélyét.
febr. 13
15:45
Elszálltak a narancs lufik, mint a Fidesz ígéretei - Képek! (Alternatív Energia)
febr. 13
16:03
Elkészült a Ganümédész teljes geológiai térképe (Alternatív Energia)
Felfedezőjének Galileo Galileit tartják.
febr. 13
16:06
Árvíz: Harmadfokú készültség a Rábán (ATV)
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el csütörtök délután a Rábán Körmendnél - közöle honlapján a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
febr. 13
16:21
Itt lehet ételt osztani a fővárosban (Infostart)
Öt helyszínt jelölt meg a fővárosi önkormányzat, ahol a karitatív szervezetek díjmentesen használhatják a közterületet ételosztásra. A helyszínek bővítését vizsgálják - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester.
febr. 13
16:21
Objektív kétség a trafikmutyi új neve (Alternatív Energia)
Vigyázat! "Ál-fiatalkorúval" is átverhetik önt az ellenőrök.
febr. 13
16:23
Gyanús arabokra lőtt az izraeli hadsereg (Alternatív Energia)
Ciszjordániában Molotov-koktélt dobtak egy izraeli autóbuszra.
febr. 13
16:24
Moszkva szívesen látná esz-Szíszit az államfői poszton (ATV)
Moszkva szívesen látná az egyiptomi államfői poszton Abdel-Rahmán esz-Szíszi tábornagyot - derült ki Vlagyimir Putyin orosz elnök és a jövő nyári elnökválasztáson indulni készülő vezérkari főnök csütörtöki találkozóján, Novo-Ogarjovóban.
febr. 13
16:39
Így működik majd a következő parlament (Infostart)
Elfogadta a parlament működési rendjét és a képviselői jogokat is meghatározó új házszabályt az Országgyűlés e ciklusbeli utolsó ülésén csütörtökön. Ez és a hozzá kapcsolódó törvénymódosítás az új parlament megalakulásával lép hatályba.
febr. 13
16:39
Objektív kétség: a legnagyobb kamu (Alternatív Energia)
Vigyázat! "Ál-fiatalkorúval" is átverhetik önt az ellenőrök.
febr. 13
16:41
PISA-felmérés - Még silányabb lesz a magyar diákok tudása (Alternatív Energia)
A tankötelezettség a tanuló tizenhatodik életévének betöltéséig tart.
febr. 13
16:42
Gyurcsány vizsgálatot kezdeményez Orbán vagyongyarapodása kapcsán (ATV)
A korábbi kormányfő napok óta próbálja tematizálni a közbeszédet Orbán Viktor vagyongyarapodásával.
febr. 13
16:44
Hétezer embernek ad munkát a paksi bővítés (ATV)
A paksi erőmű bővítésének építőipari kivitelezésében 4500, a szolgáltatói szektorral együtt mintegy hétezer ember munkájára lesz szükség a beruházás kezdetétől tíz éven át - mondta a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az MTI-nek.
febr. 13
17:15
Tarlós: a 4-es metró indítása után is megmaradnak a buszok (Infostart)
A négyes metró elindítása után hónapokig nem csökken a felszíni járatok kapacitása - mondta Tarlós István főpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.
febr. 13
17:15
Ahogy tetszik - Purcarete-bemutató a Nemzeti Színházban (Alternatív Energia)
Az Erzsébet-kori színházi szokásoknak megfelelően a Nemzeti Színházban is férfi színészek alakítják a női szerepeket.
febr. 13
17:18
Hazánkba látogat a török államfő (ATV)
Áder János köztársasági elnök meghívására Abdullah Gül török államfő hivatalos látogatást tesz Magyarországon vasárnaptól keddig - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.
febr. 13
17:20
Százezrek maradtak fűtés nélkül: Amerikában tombol a tél (ATV)
Százezrek maradtak világítás és fűtés nélkül csütörtökön az Egyesült Államokban, az utakon és a repülőtereken sokfelé megbénult a tömegközlekedés.
febr. 13
17:33
Többszázezer forintra büntették a tiltakozó LMP-seket (Infostart)
Összesen 804 ezer forinttal csökkentette az Országgyűlés csütörtökön annak a négy LMP-s képviselőnek a tiszteletdíját, aki a paksi erőmű bővítéséről szóló megállapodás ellen tiltakozott az ülésteremben egy hét ezelőtt.

Keresés