Mesterházy Attila Tiszaújvárosban járt kedden, Gyurcsány Ferenc a Fejér Megyei Művelődési Központ színháztermében kampányolt, a Jobbik Szlovákiában mutatta be választási programját. A Fidesz szóvivője kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatót.
Tavaly tovább nőtt a fogvatartottak száma a magyarországi büntetés-végrehajtási (bv) intézetekben, 143 százalékos az átlagos kihasználtság - mondta az MTI érdeklődésére Csóti András vezérőrnagy, országos parancsnok kedden Kaposváron.
A kommunizmus áldozatairól emlékeztek meg kedden a közjogi méltóságok és pártok is. Áder János köztársasági elnök feleségével és Schmidt Máriával, a Terror Háza Múzeum főigazgatójával együtt rótta le kegyeletét az Andrássy úti épület előtt, ahol mécsest gyújtottak.
Eddig 275 jelöltet, illetve három országos listát vettek nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra. Indul az ukrán elnökválasztáson Vitalij Klicsko.
A kommunizmus az ember és az emberiség elleni bűn volt, a magyaroknak pedig jó okuk van ezt nem elfelejteni - jelentette ki Kövér László a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére emelt szobor avatóünnepségén kedden Nyíregyházán.
Sajnálkozott a bíróságon az a három fiatal, akiket a soproni lőtéren elkövetett gyilkosságokkal vádolnak. Azt mondták: megbántak mindent. A három középiskolás - első fokon - a legsúlyosabb büntetést kapta, amiért két éve kegyetlenül kivégeztek két embert. Azért mentek a lőtérre, hogy fegyvert szerezzenek a későbbre tervezett bűncselekményeikhez. De megzavarták őket, ezért gyilkoltak. Ítélet jövő…
Lázár Jánosnak le kellene mondania miután kiderült: Brüsszel az államtitkár korábbi állításával ellentétben nem kapott tájékoztatást a paksi bővítés tervéről.
Amíg él, nem szállnék le Kósa Lajosról, amikor így szemébe hazudik egy egész országnak - újságíróként ezt tanácsolta a Népszabadság volt főszerkesztője.
Iszlamista fegyveresek megtámadták és felgyújtották egy bentlakásos keresztény középiskola hálótermét Nigéria északkeleti részén, a lövöldözésben és a lángokban legalább 58 tanuló vesztette életét - közölte kedden a hadsereg és Damaturu város kórházának egyik illetékese.
Átfogó törvényességi vizsgálatot rendelt el a csepeli Burattino iskolát fenntartó alapítványnál Pesti Imre, Budapest kormánymegbízottja, miután kiderült: képesítés nélkül foglalkoztatták azt a férfit, aki harminc gyermeket ronthatott meg - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy átfogó törvényességi vizsgálatot rendeltek el a csepeli Burattino iskolát fenntartó alapítványnál. A Tisza-tó mintájára a Balatonon is a horgászoké lesz a hatalom - számol be a Népszabadság.
Március 1-től a jelenlegi szabályozásnál hosszabb és nagyobb motorral felszerelt vízi jármű is csónaknak minősül, így nem vonatkoznak rá a motoros hajó előírásai - a változást a vízi közlekedésről szóló törvény módosítása tartalmazza.
Majdnem biztos, hogy az április 16-án induló emlékév kormányzati programjai a Mazsihisz nélkül kezdődnek, de ez nem érvényes például az önkormányzati rendezvényekre - erről a legnagyobb magyarországi zsidó szervezet elnöke, Heisler András beszélt a Népszabadságnak adott, szerdán megjelent interjújában.