Több kilométeres kocsisorra, illetve dugókra kell számítaniuk a fővárosból a Dunakanyar vagy a Balaton felé közlekedőknek - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője szombat délelőtt az MTI-t.
Több tanár is kevesebb fizetést kapott Miskolcon, mert valaki kicserélte a szerződésük előlapját, amin a bérük szerepelt. Ügyvédjük szerint ez otromba megoldás volt. A miskolci rendőrség közokirat-hamisítás miatt nyomoz az ügyben, egyelőre ismeretlen tettes ellen. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ péntek délután azt közölte: belső vizsgálatot indítottak a tévesen utalt bérek ügyében.
Stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Horvátország eddig sem befektetési ajánlású, "Ba1" szintű államkötvény-besorolásának kilátását pénteken a Moody's Investors Service.
1989. március 22. szerda: Az általános vita végeztével az Országgyűlés 17 ellenszavazat és 27 tartózkodás mellett a módosításokkal együtt elfogadta a sztrájkról szóló törvényt.
Már csak egy hétig, március 29-éig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyzékbe azok a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, akik az áprilisi országgyűlési választás napján nem tartózkodnak Magyarországon. Eddig több mint 20 ezren jelentkeztek, majdnem minden negyedik jelentkező Londonban szavazna.
A volt oktatási miniszter szerint munkáltatóként a KLIK másfélszer akkora, mint a MÁV, és három és félszer, akkora, mint a Honvédség, az oktatási a rendszer pedig rendkívül központosított.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának valamennyi kormánypárti tagja kezdeményezi Mesterházy Attila MSZP-elnök bizottsági meghallgatását a Simon-ügyben, a törvény értelmében Mesterházynak kötelessége megjelenni a bizottság ülésén - közölte a Fidesz szombaton az MTI-vel.
Már csak egy hétig, március 29-éig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyzékbe azok a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, akik az áprilisi országgyűlési választás napján nem tartózkodnak Magyarországon. Eddig több mint 20 ezren jelentkeztek, majdnem minden negyedik jelentkező Londonban szavazna.
Csere Gáspár lett a második a tíz kilométeres távon a Jeruzsálemben tartott futóversenyen. A Hit Gyülekezete által delegált csaknem száz sportolóval a magyar csapat volt a harmadik legnagyobb létszámú külföldi delegáció.
Célzott szűrőprogramok indulnak országszerte annak érdekében, hogy a lakossághoz közelebb vigyék a megelőzést szolgáló programokat - mondta az egészségügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten.
A rendőrség két hónappal meghosszabbította a Bicske külterületén történt jogosulatlan fakivágás ügyében indult nyomozás határidejét; a nyomozás eredeti határideje szombaton járt volna le.
Meghalt egy személygépkocsi utasa, miután a jármű sofőrje egy út mellett parkoló kisteherautónak ütközött szombaton Kaposvár toponári városrészében - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
Hoffmann Rózsa szerint a tehetség gyarapítása, gazdagítása mindenkinek "szent kötelessége". A köznevelési államtitkár szombaton Budapesten, az országos tehetségnapon kiemelte: a tehetség mindenkiben ott van, és ha az megfelelő munkával, szorgalommal, kreativitással társul, akkor "nagy dolgok születnek."
Az Operaház előtt pótolja a március 15-én elmaradt rendezvényét az ötpárti ellenzéki szövetség. A Fidesz elkötelezett a magyar pálinka mellett. Célzott gazdaságfejlesztési és adópolitikai lépéseket sürget a Jobbik a kisvállalkozások érdekében.
Több tucat ember halt meg szombat reggel egy pakisztáni közúti tömegbalesetben, amelyben egy benzinszállító tartálykocsival ütközött két autóbusz és még egy teherautó.
Szanyi Tibor szerint még soha nem volt olyan korrupt kormánya Magyarországnak, mint most. Az MSZP elnökségi tagja azt mondta: ha az ötpárti kormányváltó szövetség győz a választáson, akkor „tisztakezűvé” teszik a kormányzást. A Fidesz ezután felszólította a baloldalt, hogy Mesterházy Attila valljon színt a Simon-ügyben, amely szerintük a magyar belpolitika legsúlyosabb bűncselekmény-sorozata.
Menczer Erzsébet, fideszes országgyűlési képviselő megütött egy DK-s aktivistát - állítja a párt. A Demokratikus Koalíció ezért feljelentést tesz. Menczer pedig a DK-t jelenti fel hazugság miatt.
Több mint ötezer oroszbarát tüntető követelte szombaton az Ukrajna keleti részén lévő nagyváros, Donyeck utcáin, hogy írjanak ki népszavazást az Orosz Föderációhoz történő esetleges csatlakozásról.
A Political Capital választási szakértője szerint volt kormánypropaganda az előző ciklusokban is, de arra még nem volt példa, hogy ugyanazt a szlogent ugyanazokkal az arculati elemekkel használja egy párt és a kabinet. Mint fogalmazott, „ez azért már túlmegy egy határon”.
Szombat délután 16 órakor lejárt a határidő, a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok eddig az időpontig kérhették felvételüket a névjegyzékbe, hogy az április 6-ai országgyűlési választáson levélben szavazhassanak. Az, aki a határidőig nem kérte névjegyzékbe vételét, nem voksolhat tavasszal.
A két nép barátságát méltatta a magyar-lengyel barátság napja alkalmából tartott egri díszünnepségen Áder János köztársasági elnök és Bronislaw Komorowski lengyel államfő szombaton.
Füzesabony külterületén találták meg péntek este azt a 82 éves burgenlandi férfit, aki Győrben tűnt el csütörtökön egy kisebb baleset után - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
Az információ- és a szólásszabadság fontosságát hangsúlyozta Kínában Michelle Obama. Az amerikai elnök felesége, aki édesanyjával és lányaival látogatott Kínába, a Peking Egyetem hallgatóinak tartott szombati előadásában arról beszélt, hogy ezek mindenkit megillető jogok.
Menczer Erzsébet, a Fidesz országgyűlési képviselője feljelenti a Demokratikus Koalíciót (DK), a Gyurcsány-párt "felháborító hazugságai miatt a bíróságon fog felelni" - közölte a Fidesz sajtóirodája szombaton az MTI-vel.
Az amerikai kontinensen talált legfontosabb régészeti kincs lehet egy Panamában feltárt prekolumbiánus síregyüttes, amelynek gazdagsága szakértők szerint Sipán urának 1987-ben Peru északi részén talált pompás sírjáéhoz mérhető, de lehet, hogy még annál is nagyobb.