2014. április 29. kedd

ápr. 29
10:42
Bajnai Gordon gratulált Ádernek és kért egy dolgot tőle (ATV)
Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt-PM Szövetség vezetője szerint Áder János államfőt köszönet illeti Auschwitzban mondott beszédéért. Azt kéri tőle, hogy hasonlóan képviselje álláspontját a budapesti Szabadság térre tervezett emlékművel kapcsolatban is. Szerkesztés nélkül közöljük Bajnai nyílt levelét.
ápr. 29
11:00
Csepreghy Nándor: "Nincs ügy!" (ATV)
A közreműködő szervezetek minisztériumokba integrálásának akkreditálása folyik most, ezt vizsgálja az Európai Unió, de nincs ügy, a vizsgálat befejezésével újraindulnak a kifizetések – erről Csepreghy Nándor Beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 29
11:18
Mi lesz a baloldal főszereplőinek sorsa? (Infostart)
A baloldal mindhárom főszereplőjének sorsára nézve meghatározó lesz az európai parlamenti választás. Az MSZP-t irányító Mesterházy Attila pozíciója csak akkor kerül veszélybe az őszi tisztújítás előtt, ha a szocialista párt kiemelkedően gyengén szerepel a megmérettetésen - mondta Wéber Attila szociológus az InfoRádió Aréna című műsorában.
ápr. 29
11:18
Katasztrófa körvonalazódik Ukrajnában (Alternatív Energia)
Naponta 5-6 ezer megkeresést kapnak ukrán állampolgároktól.
ápr. 29
11:18
Hamarosan Budapesten is átadnak egy új stadiont (ATV)
Május végére elkészül az FTC új stadionja - jelentette be Kubatov Gábor, az egyesület elnöke, valamint Fürjes Balázs, a budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kedden sajtótájékoztatón.
ápr. 29
11:20
Május végére elkészül az FTC új stadionja (Alternatív Energia)
"Európa legmodernebb stadionja épül meg."
ápr. 29
11:36
Áderhez fordul Bajnai az emlékmű miatt (Alternatív Energia)
Szerinte a készülő emlékmű eltagadja azt, amiről az államfő hétfői beszédében olyan becsületesen megemlékezett.
ápr. 29
11:38
Államcsíny volt Olaszországban! (Alternatív Energia)
Berlusconi ismét a demokratikus Itáliával azonosította magát.
ápr. 29
11:54
Robbanótesteket találtak Budakeszi határában (Alternatív Energia)
A tűzszerész járőr szerint lehetnék még robbanótestek és lőszerek a területen.
ápr. 29
11:54
Sok sikert és bölcsességet kíván Orbánnak a holland kormányfő (ATV)
A Fidesz választási győzelméhez gratulált Mark Rutte holland miniszterelnök Orbán Viktornak.
ápr. 29
11:56
Növeli az ingatlanok jövedelmezőségét az alacsony alapkamat (Alternatív Energia)
El kell felejteni azt a korábbi helyzetet, amikor a bérleti díjból törleszteni lehet a fejlesztési hitelt.
ápr. 29
12:30
Illegális vágóhidat találtak Győr-Moson-Sopron megyében (Alternatív Energia)
Olyan viszonyok uralkodtak az illegális vágóhídon, amelyeket egy falusi disznóölésen sem fogadnának el.
ápr. 29
12:30
Lecsaptak a sokkoló mocsokban működő vágóhídra Győrnél (ATV)
Illegális vágóhídra és a termékeit forgalmazó, egy üzemeltetői körbe tartozó három húsboltra bukkantak a hatóságok a hónap közepén Mosonmagyaróvár térségében - mondta el Hercsel György megyei igazgató főállatorvos kedden Győrben sajtótájékoztatón.
ápr. 29
12:32
MSZP: az állami pénzeket is követeljék vissza az offshore cégektől (Alternatív Energia)
Törvényt kezdeményeznek arról is, hogy offshore hátterű cég ne lehessen tulajdonos állami cégben.
ápr. 29
12:32
Karácsony: nem vált be a Jobbikkal szembeni bojkottpolitika (ATV)
Facebook-bejegyzését követően az ATV Start című műsorában is sajnálatát fejezte ki Karácsony Gergely azzal kapcsolatban, hogy jobbikos képviselő vezetheti a parlament kulturális bizottságát.
ápr. 29
12:48
Ömlött a gáz az óvoda udvarán (Alternatív Energia)
ápr. 29
12:50
A magyarok nem szeretnek ingyen telefonálni (Alternatív Energia)
Ha többen élnének az alternatív lehetőségekkel, nagymértékben csökkenthetnék távközlési költségeiket.
ápr. 29
13:06
Megújul a Várkert Bazár környéke: mától változott a forgalmi rend (Infostart)
Megkezdődött mától a Várkert Bazár környékének megújítása. Új burkolatot kapnak az utcák, korsze­rűsítik a közvilágítást, a kerékpársávokat és a villamosmegállókat. A munkálatok ideje alatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a Lánchíd utca környékén - mondta el az InfoRádiónak Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere.
ápr. 29
13:06
Kézilabda BL - A Kiellel játszik a Veszprém az elődöntőben (Alternatív Energia)
A Final Fourt május 31-én és június 1-jén rendezik Kölnben.
ápr. 29
13:06
Sukoró-ügy: Miért ragaszkodnak Szolnokhoz? (ATV)
A Kúria azt mondja, hogy mivel megindult Szolnokon az eljárás a Sukoró ügyben, ezért itt rögzült az illetékesség, itt kell lefolytatni az eljárást – ezt Császy Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 29
13:08
Nem épül vízlépcső a paksi bővítés miatt (Alternatív Energia)
A Dunából kiemelt frissvíz mennyisége nagyjából a jelenlegi 2,3-szorosára nő.
ápr. 29
13:10
Futballszurkoló ellen emeltek vádat Zalaegerszegen (Alternatív Energia)
Arra buzdította társait, hogy az elfogottakat szabadítsák ki a rendőri őrizetből.
ápr. 29
13:42
ET-jelentés: Túlzsúfoltak a magyar börtönök (Infostart)
Az Európa Tanács (ET) 47 tagállamának 52 büntetés-végrehajtási hatósága közül 21-ben jelent problémát a túlzsúfoltság, a többi között Magyarországon is - derül ki a strasbourgi székhelyű páneurópai intézmény kedden Brüsszelben bemutatott jelentéséből.
ápr. 29
13:42
Kézilabda kupák: Veszprém-Kiel, Szeged-Berlin elődöntő (ATV)
Az MKB-MVM Veszprém a THW Kiellel mérkőzik a kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, míg az EHF Kupában a Pick Szeged a Füchse Berlinnel csap össze a döntőbejutásért.
ápr. 29
13:44
Hosszú hétvége: fokozott ellenőrzés lesz! (Infostart)
A négynapos hosszú hétvégén fokozott rendőri jelenlétre kell számítani Magyarország közútjain - közölte a rendőrség kedden honlapján.
ápr. 29
14:00
Tűzoltók vágták ki a roncsból a tehergépkocsival ütköző autóst (Alternatív Energia)
A személygépkocsi vezetője súlyosan.
ápr. 29
14:18
Tőkés: nem kerül ellentmondásba a román és a magyar érdek (Infostart)
Tőkés László szerint nem kerül ellentmondásba a román és a magyar érdek azáltal, hogy a Fidesz-KDNP listáján indul az európai parlamenti (EP-) választásokon egy újabb mandátum megszerzéséért.
ápr. 29
14:18
Finisben a Fradi új stadionja (Alternatív Energia)
"Európa legmodernebb stadionja épül meg."
ápr. 29
14:18
Erdély és Románia egyesülésének mítoszait feszegeti egy román történész (ATV)
Erdély és Románia 1918-as egyesülésének a mítoszait feszegeti Lucian Boia bukaresti történésznek az első világháborúról szóló új könyve.
ápr. 29
14:20
Schiffer: Konstruktív ellenzéki szerepre készül az LMP (Infostart)
Konstruktív ellenzéki szerepre készül a Lehet Más a Politika, amely kemény és következetes kontrollja akar lenni a kétharmados kormányoldalnak - mondta Schiffer András az LMP társelnöke kedden Balatonalmádiban, miután megalakult az ellenzéki párt parlamenti frakciója.
ápr. 29
14:20
Illegális vágóhíd Mosonmagyaróvárnál (Alternatív Energia)
Olyan viszonyok uralkodtak az illegális vágóhídon, amelyeket egy falusi disznóölésen sem fogadnának el.
ápr. 29
14:22
Nagyobb árvízhez igazítják a védekezés fejlesztését (Infostart)
Az egyre emelkedő árhullámok miatt új vízszintek alapján kell meghatározni a jövőbeni árvízvédelmi fejlesztéseket - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese kedden Nyíregyházán, a szervezet nagyvízi mederkezelési konferenciasorozatának nyitó rendezvényén.
ápr. 29
14:22
Szigorítaná a kampányfinanszírozás szabályait a DK (Alternatív Energia)
Molnár problémásnak nevezte, hogy a "kamupártok és bizniszpártok" tömegesen indulhattak a választáson.
ápr. 29
14:24
Harcművészeti és küzdősport Expo először Magyarországon (Alternatív Energia)
Az eseményt a sportállamtitkárság 4 millió forinttal segíti.
ápr. 29
14:26
Az ombudsmannal vizsgáltatná a tankönyvjegyzéket az Együtt-PM (Alternatív Energia)
Két tankönyvre szűkítik le a pedagógusok rendelkezésére álló választékot.
ápr. 29
14:28
Ezzel lehet vége a vágásnak - 2,5 százalékon az alapkamat (Alternatív Energia)
A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.
ápr. 29
14:30
Konstruktív ellenzéki szerepre készül az LMP (Alternatív Energia)
Schiffer a „törvényalkotási szuperbizottság” tagja lesz.
ápr. 29
14:36
Skinheadek, kasztrálás, listázás - Arató nekiment a Jobbiknak (ATV)
A Jobbikot minden eszközzel le kell leplezni, de nem lehet leülni vitatkozni velük – ezt Arató Gergely mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 29
14:38
Újabb történelmi mélyponton az alapkamat (ATV)
Újabb történelmi mélypontra, 0,10 százalékponttal 2,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács keddi ülésén.
ápr. 29
14:40
Gyengült a forint, de nem a kamatdöntés miatt (ATV)
A kamatdöntés kevéssé befolyásolta az árfolyamokat, a dollár erősödése azonban gyengítette a forintot kedden kora délután.
ápr. 29
14:42
Az ünnep ellenére mindenki időben megkapja a fizetését (ATV)
A Magyar Államkincstár a május elejei szünnapok miatt már április végén átutalja a családtámogatások és a bérek kifizetéséhez szükséges fedezetet, hogy mindenki a szokásos időben megkaphassa a fizetését és a járandóságát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.
ápr. 29
14:54
NGM: az ünnep ellenére mindenki időben megkapja a fizetését (Infostart)
A Magyar Államkincstár a május elejei szünnapok miatt már április végén átutalja a családtámogatások és a bérek kifizetéséhez szükséges fedezetet, hogy mindenki a szokásos időben megkaphassa a fizetését és a járandóságát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.
ápr. 29
14:54
Kiakadtak Schröder és Putyin "ölelkezésén" (ATV)
Provokációnak nevezte a német kormány emberi jogi megbízottja, hogy Gerhrad Schröder volt kancellár Vlagyimir Putyin orosz elnök társaságában ünnepelte a 70. születésnapját.
ápr. 29
14:56
Újra nyert a Közgép: atomtemetőt bővíthetnek (ATV)
Egyetlen ajánlattevőként a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. és a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. nyerte el közös ajánlattevőként a bátaapáti radioaktív hulladéktároló bővítésére kiírt tendert.
ápr. 29
15:12
Ez áll a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal első ajánlásában (Infostart)
Elsősorban a hírközlési, az internet-hozzáférést nyújtó és a tartalomszolgáltatók számára szolgál iránymutatásul az az ajánlás, amelyet a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal fogadott el múlt szerdai ülésén a szűrőszoftverekre és a káros internetes tartalmak esetén alkalmazandó figyelemfelhívásokról - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kedden az MTI-vel.
ápr. 29
15:14
Ilyen lesz az időjárás (Infostart)
Éjszaka eleinte még több helyen várható zápor, zivatar, majd fokozatosan megszűnik a csapadék, csökken a felhőzet. Szerdán a több-kevesebb napsütés mellett változó mennyiségű gomolyfelhőzetre számíthatunk, szórványosan valószínű zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 20, 24 fok között alakul.
ápr. 29
15:30
Rendőri akció: elviszik a Szabadság téri tüntetőket (ATV)
Három hete zajlik a demonstráció.
ápr. 29
15:48
Győri Enikő: csalódott, aki azt hitte, varázsütésre minden jobb lesz (Infostart)
Az Európai Unióhoz való csatlakozás megteremtette a felzárkózás esélyét, és ezzel eltérően éltek az egyes országok. Nem jutottunk olyan messzire, mint akár én magam is szerettem volna, de mindig azt kell nézni, ha egy ilyen komoly külpolitikai döntést hoz egy ország, hogy annak valóban szolgálnia kell a polgárok érdekét. Ezen a téren pedig egyértelműen pozitív a kép - mondta el az InfoRádiónak…
ápr. 29
15:48
Ujhelyi: nem lenne luxus a Fidesznek normálisnak lenni (Alternatív Energia)
A törvények nagy része az erőszakos hatalomkoncentráció kiépítését jelentette egy törvénygyárban.
ápr. 29
15:50
Németh Lászlóné: hiánypótló gyógyszerészeti kutatóközpont épül Debrecenben (Infostart)
Hiánypótló gyógyszerészeti kutatóközpont épül Debrecenben, amely a hazai innovációt szolgálja majd - jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Pharma-Flight Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ ünnepélyes alapkőletételén kedden, Debrecenben.

Keresés