Eltávolították a rendőrök a demonstrálókat a Szabadság térre tervezett emlékmű építési területéről. Nem lesz rendkívüli parlamenti ülés a földtörvény módosítása miatt. Egy sajtóértesülés szerint Dunakeszin szerelhetik össze a fővárosba szánt villamosok egy részét.
Három fiatal sérült meg, amikor autójuk villanyoszlopnak ütközött, majd felborult a Pest megyei Erdőkertesen kedd este. Az elektromos hiba elhárításáig száz lakásban nem lesz áram - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Erdő Péter bíboros áldja meg szerda este a budapesti Szent István-bazilika Szent II. János Pál pápa kápolnáját. A plébánia épületében lévő multifunkcionális termet az elmúlt hetekben alakították át kápolnává a zarándokok jobb kiszolgálása érdekében - közölte a bazilika plébánosa kedden az MTI-vel.
John Kerry amerikai külügyminiszter egy zárt ajtók mögötti beszélgetésen azt állította, hogy az amerikai titkosszolgálatok olyan hangfelvételekkel rendelkeznek, amelyeken ukrajnai oroszbarát erők Moszkvából kapnak utasításokat - írta kedden a The Daily Beast című amerikai hírportál.
Engedélyezte Ne bántsátok a feketerigót! című, több mint öt évtizede publikált Pulitzer-díjas regényének elektronikus kiadását Harper Lee amerikai írónő.
Egy hét múlva tartja alakuló ülését az áprilisi választások után felálló új Országgyűlés. Jövő kedden tehát megszűnik a második Orbán-kormány és a 2010-es törvényhozás megbízatása, a megválasztott képviselők mandátumának igazolása és eskütétele után pedig megkezdi működését az új parlament.
Örökre eltiltják a kosárlabdaligától Donald Sterlinget, a Los Angeles Clippers tulajdonosát, aki olyanokat mondott barátnőjének egy hangfelvétel szerint, hogy feketéket ne hozzon a meccseire.
A balatoni tógazdálkodásról szóló keddi tihanyi konferencián előadó szakemberek egybehangzó véleménye, hogy aszályosabb években sem szükséges pótolni kívülről a Balaton vizét, a klímaváltozás következményeit a megemelt vízszint mellett a meder mélyítésével, és a Kis-Balaton víztározásra is alkalmassá tételével lehetne ellensúlyozni.
Véletlenül fedezett fel a Szung-dinasztia (960-1279) korából származó kerámia sírszobrocskát egy kínai férfi az ország középső részén az országút mellett - adta hírül a Chengdu Business Daily című helyi lap.