Az államháztartás központi alrendszerének idei első négyhavi hiánya 951,1 milliárd forint volt - közölte az előzetessel megegyező végleges adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormány.hu portálon.
A kémkedéssel összefüggésbe hozott jobbikos Kovács Béla, harmadmagával lett tulajdonosa annak a luxusingatlannak, amelyről tegnapi számában a Heti Válasz írt. Mirkóczki Ádám a Jobbik szóvivője közölte: az ingatlan értéke 52 millió forint, és noha féléves EP-képviselői javadalmazásából ezt megvehette volna Kovács Béla, kölcsönt is bevont.
Az Egyesült Államok egyik legtekintélyesebb katonapolitikai stratégája szerint Orbán Viktort nem lehet Putyinhoz hasonlítani. A Heti Válasz a gyermekvállalással összefüggő melléklettel jelentkezik.
Az Ipsos legfrissebb felmérése szerint a magyar lakosság 40 százalékát érdekli az európai parlamenti választás. A magyarok többsége úgy látja, Magyarország 10 évvel ezelőtti uniós csatlakozása alapvetően előnyöket hozott az ország számára és a közösségen belül az egyik legkevesebben utasítják el teljesen az EU-t - mondta el az InfoRádiónak Závecz Tibor, az Ipsos kutatási igazgatója.
Legalább 31 halottja és több mint 94 sérültje van az északnyugat-kínai Hszincsiang székhelyén, Urumcsiban csütörtökön végrehajtott robbantásos merényletnek - jelentette a kínai média.
Az európai jobboldal a megszorítások, a baloldal viszont a munkahelyteremtés mellett tette le a garast, az utóbbi pedig kedvezőbb Magyarország számára - mondta csütörtökön Sopronban, a helyi aktivistáknak tartott rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
Az idén 241 általános iskola több mint 14 ezer kisdiákja ismerkedhetett a kertészkedés alapjaival a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) által negyedik éve szervezett, "Vesd bele magad!" programnak köszönhetően - közölte az Agrya az MTI-vel csütörtökön.
Fülöp belga királlyal tárgyalt Brüsszelben Áder János köztársasági elnök, akit a magyar gazdaság állapotáról is tájékoztatott - erről maga az államfő számolt be magyar újságíróknak csütörtök délután.
Washingtonban régóta tartanak attól, hogy a szélsőséges szervezethez Afrikában csatlakozó több tucatnyi amerikai állampolgár közül többen hazatértük után merényleteket követnek el.
Megkezdődik két általános iskola, egy bölcsőde és egy óvoda energetikai korszerűsítése Óbudán, a projekt nyitórendezvényét csütörtökön tartották a részt vevő intézmények egyikében, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában.
Szinte megteltek a strandok, és tömeg volt a fürdőkben is. Ma már mindenhol csaknem 30 fok volt. Sokan ki is használták a jó időt: parkokban, és strandokon pihentek. A szakemberek már most figyelmeztetnek az UV-sugárzás veszélyeire: volt, aki magára is kente a naptejet.
Szőcs Géza kormánybiztos csütörtökön Milánóban nemzetközi sajtótájékoztatón mutatta be a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjának terveit, majd megnyitotta a pavilon tervezési anyagaiból összeállított kiállítást - közölte az MTI-vel csütörtökön a Nemzeti Kreatív Intézet.
További kamatcsökkentést is elképzelhetőnek tart a jegybank elnöke. Mikrohitel programot indít a kormány az Eximbank közreműködésével. Új szakértőt rendel ki a bíróság az Eva Rezesová ellen négy ember halálát okozó ittas járművezetés vádjával folyó másodfokú büntetőperben. Már sehol sincs érvényben az országban harmadfokú árvízvédelmi készültség.
Ahogy arról az atv.hu már közel két héttel ezelőtt beszámolt, a földművelésügyi tárcától a Miniszterelnökséghez kerülhet a vidékfejlesztés. Erről beszél csütörtökön Lázár János Kiszomboron.
A Brüsszellel vívott folyamatos csatákkal indokolta Orbán Viktor kormányfő, hogy egy helyen komolyan hozzá kell nyúlni a kormány szerkezetéhez, mégpedig az önálló Igazságügyi Minisztérium létrehozásával.
Újabb támadást követett el a Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista szervezet az ország északkeleti részén: több tucat embert megölt és lerombolta egy falu nagy részét.
Az ATV Egyenes Beszédben mondta el Lamperth Mónika és Herényi Károly, miért kezdtek a politika után egy MLM-rendszer építésébe. Volt miniszterek is vannak a rendszerben, potencianövelőt is forgalmaznak.