Államkapitalista jegyeket mutat néhány területen a magyar kormány politikája - mondta a világ egyik legtekintélyesebb közgazdásza, Nouriel Roubini kedden Budapesten, a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) konferenciáján.
A Kúria június 16-án jogegységi döntést hozhat több, devizahitellel kapcsolatos kérdésben - jelentette be Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője kedden Budapesten, a Kásler kontra OTP per tárgyalása után tartott sajtótájékoztatón.
Akár még az Országgyűlés nyári szünete előtt dönthetnek a képviselők az árfolyamrés ügyében - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Kúria Kásler Árpád ügyében hozott döntésére reagálva.
Jogerőssé vált a májusi európai parlamenti (EP-) választás eredménye, miután a Kúria kedden elutasította a választás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott egyetlen jogorvoslati kérelmet.
Elsősorban politikai, és nem gazdasági okokból vezetné be a kormány a reklámadót, véli a médiakutató. Urbán Ágnes az ATV Startban azt mondta, a reklámadó jelentős bevételt nem hozna a központi költségvetésnek, ezért sokkal valószínűbb, hogy az új adónemet a nagyobb kormányzati befolyás elérése céljából vetnék ki a médiavállalatokra.
Támogatta Trócsányi László igazságügyi miniszteri kinevezését az Országgyűlés európai ügyek bizottsága keddi Budapesten megtartott ülésén, amelyen meghallgatták a miniszterjelöltet.
1989. június 3. szombat: Belelőtt a tüntető tömegbe a kínai hadsereg egyik egysége. "Zsidók, cigányok, előítéletek" címmel kezdődött vita a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen a Nyilvánosság Klub rendezésében. A nyár végén politikai párttá alakul a Magyar Demokrata Fórum - jelentette be Bíró Zoltán, az MDF országos ügyvezető elnöke Tatabányán egy nagygyűlésen.
Tíz tábornokot és öt másik magas rangú tisztet talált bűnösnek egy nigériai hadbíróság abban, hogy fegyvereket és információkat szolgáltattak a Boko Haram iszlamista szervezetnek - jelentette kedden egy nigériai lap.
A Magyar Reklámszövetség közös fellépésre kéri a médiavállalatokat és a szakmai szervezeteket a reklámadó miatt: felhívásukban azt kezdeményezik, hogy a következő parlamenti ülésnap előtt elsötétítéssel, fehér vagy fekete lap megjelentetésével fejezzék ki tiltakozásukat a médiumok.
A Magyar Reklámszövetség közös fellépésre kéri a médiavállalatokat és a szakmai szervezeteket a reklámadó miatt: felhívásukban azt kezdeményezik, hogy a következő parlamenti ülésnap előtt elsötétítéssel, fehér vagy fekete lap megjelentetésével fejezzék ki tiltakozásukat a médiumok.
Az igazságügyi miniszterjelölt az alkotmányos identitás elvét kívánja képviselni az Európai Unió "lopakodó jogalkotásával" szemben, mert Magyarország nem mondott le a szuverenitásáról.
Európában sok helyen a társadalom "szinte a kriminalizálódás szélére" került, részben a keresztény alapok megkérdőjelezése miatt, ezért a kontinens egyházait most a keresztény azonosság újbóli megerősítése foglalkoztatja leginkább - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke a Vatikáni Rádiónak adott interjúban.
Felszámoltak két bordélyházat Budapesten, a VIII. és a X. kerületben - jelentette be Bucsek Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója keddi sajtótájékoztatóján.
A Kulturális Bizottság többsége támogatta Balog Zoltán jelölését az emberi erőforrások miniszterének posztjára a testület keddi ülésén. Bejelentette, hogy a család- és ifjúságügy külön államtitkárság kap, az egyházakkal egységes köznevelés-fejlesztési koncepciót szeretnének kialakítani, a kultúra területén pedig tovább erősítik a Magyar Művészeti Akadémia szerepét.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Simicska Lajos maradt a nemzeti fejlesztési miniszter Magyarországon, hiszen Seszták Miklós miniszterjelölt az ő meghosszabbított keze.
A cél az, hogy a gazdasági növekedés kiterjedtebb, stabilabb legyen, tovább bővüljön a munkahelyek száma, az ország gazdaságának versenyképessége jobb legyen - mondta Varga Mihály az Országgyűlés költségvetési bizottságának keddi ülésén, amelyen a képviselők 10 igen, 3 nem szavazattal támogatták nemzetgazdasági miniszterré történő kinevezését. Előzőleg a vállalkozásfejlesztési bizottság 6 igen és…
Az eddiginél is rövidebb útvonalon közlekednek szerdától a 3-as villamosok a vonal felújítása miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Jogerősen három év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a martfűi önkormányzatnál dolgozó nőt, aki milliókat sikkasztott el a fogyasztók által befizetett víz- és csatornadíjból.
A Magyar Bankszövetség a jogegységi döntés megszületése előtt nem kíván nyilatkozni - mondta Sütő Ágnes, a szervezet kommunikációs vezetője az MTI-nek a Kúria keddi döntését követően.
Az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata kedden hivatalos levélben kérte az európai szövetséget (EHF), hogy vizsgálja ki, mi történt a Barcelona elleni, harmadik helyért rendezett mérkőzésen a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében.
Az ukrajnai válság arra figyelmeztet, hogy mélyíteni kell az uniós integrációt az energetika területén - mondta a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára kedden Berlinben egy nemzetközi konferencián, amelyen a 2004-es EU-bővítés első tíz évének tapasztalatait tekintették át.
Szerdán többórás napsütésre, nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 22 és 26 fok között alakul.
Késsel támadt két ismerősére hétfőn egy 39 éves székesfehérvári férfi. Egyik áldozata életét vesztette, a másik súlyos sérüléseket szenvedett – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
Sztrájk nincs, de a gyakorlatban nem dolgozik az Origo szerkesztőségének 90 százaléka – tájékoztatták az atv.hu-t origós forrásaink. Sáling Gerő az ATV Híradójának elmondta: sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja a hírt, miszerint a Lázár Jánosról szóló cikkek miatt kellett távoznia.
Nincs és nem is lehet akadálya a Déli Áramlat földgázvezeték megépítésének - jelentette ki Alekszandr Medvegyev, a Gazprom export vezérigazgatója a cég keddi tájékoztatóján.
Megalakult kedden a Fidesz-KDNP európai parlamenti küldöttsége, és a politikusok egyhangú döntéssel ismét Gyürk Andrást választották meg a delegáció vezetőjének.