2015. október 15. csütörtök

okt. 15
13:27
Az egész kerület segít a Testnevelési Egyetemnek (Infostart)
A Testnevelési Egyetemen történt tűz miatt nem kell aggódniuk a környéken lakóknak - hangsúlyozta az InfoRádiónak a XII. kerület polgármestere. Az egész kerület igyekszik segíteni a Testnevelési Egyetemnek - tette hozzá Pokorni Zoltán. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az InfoRádiónak közben azt mondta: tart még a tűzvizsgálat, ezért nem lehet tudni, mi okozta a tüzet.
okt. 15
13:29
Kovács Zoltán: tízmilliárdos informatikai fejlesztés az államigazgatásban (Infostart)
Több mint tízmilliárd forint felhasználásával, az Új Széchenyi Terv keretében valósult meg a járási közigazgatási hivatalok informatikai fejlesztése, illetve a hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a projektek zárórendezvényén csütörtökön Budapesten.
okt. 15
13:31
Félő, hogy csak a választás előtt közvetlenül módosítják a az eljárási törvényt (Infostart)
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője szerint számos ponton indokolt lenne a választási eljárási törvény módosítása, de félő, hogy ez csak 2017 végén történik meg.
okt. 15
13:33
Meghalt egy menekült a Csalagútnál (Alternatív Energia)
A jobb élet reményében próbált átjutni Angliába.
okt. 15
13:39
Elutasíthatják Orbán díszpolgári címét (ATV)
A konzervatív jobboldali párt, a Republikánusok (REP) tartományi szövetsége azzal a kéréssel fordult Werdohl városának főtanácsához, hogy Orbán Viktor magyar kormányfőt avassák a 20 ezres kisváros díszpolgárává.
okt. 15
13:51
Botrány! Kilakoltatták a halálos beteg asszonyt és családját (Alternatív Energia)
Egy lakó szerint a vese- és cukorbeteg férfiba bele is rúgtak a rendőrök.
okt. 15
13:53
Kiderül, mi okozta a tüzet a Testnevelési Egyetemen (Alternatív Energia)
Mocsai szerint "önkezűség" fel sem merült.
okt. 15
14:03
Szabó Tünde: mielőbb induljon újra az oktatás a TE-n (Infostart)
A cél, hogy mielőbb induljon újra az oktatás a Testnevelési Egyetemen - jelentette ki rendkívüli sajtótájékoztatón Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.
okt. 15
14:15
Index: Halottaknak is lesz szavazatuk a választáson (ATV)
Módosítani kell a választási törvényt több ponton is a Political Capital (PC) szerint. Az elemzőcég tanulmánya szerint ha minden így marad, alapjogok sérülnek, és komoly visszaélésekre is lehetőség nyílik – írja az Index.
okt. 15
14:17
Ezért nem lesz Lázár Orbán Viktor utódja (ATV)
Lázár János a már lemondott Giró-Szász Andrással tartja a 27. Kormányinfót.
okt. 15
14:19
Gréczy: Mészáros Lőrinc birodalma hamarabb meg fog bukni, mint a Közgép (ATV)
A Demokratikus Koalíciónak érdeke, hogy a baloldal megerősödjön, ezért bárkivel és bármilyen módon is újul meg az MSZP, a DK együtt fog működni vele – ezt Gréczy Zsolt, a párt szóvivője mondta az ATV Start című műsorában.
okt. 15
14:21
Tűz a Testnevelési Egyetemen - Befejezték az oltást a tűzoltók (Infostart)
Gyakorlatilag befejeződött a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai atlétikai csarnokában keletkezett tűz oltása - tájékoztatott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön kora délután.
okt. 15
14:23
Novák Katalin: több mint egymillió család részesül a családi adókedvezményben (Infostart)
Több mint egymillió család részesül jelenleg a családi adókedvezményben, ez a magyar családok 95 százalékát jelenti - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
okt. 15
14:27
Orbán oldalára állt Merkel? (Alternatív Energia)
Nyíltan ki lehet mondani: nem csak a menekültek száma, az aggodalmak is erősödnek.
okt. 15
14:39
Elképesztő, miket művelnek a magyar autósok! - Romlik a helyzet (Infostart)
2015 első kilenc hónapjának baleseti statisztikai adatai alapján megjósolható, hogy idén rosszabb közlekedésbiztonsági mutatókkal zárjuk az évet, mint tavaly. Pedig már 2014-ben is hanyatlás volt megfigyelhető, nőtt a közúti közlekedési balesetek száma, és többen vesztették életüket a balesetekben, mint az előző évben.
okt. 15
14:41
Kormányülésre hívják a Testnevelési Egyetem rektorát (Infostart)
A kormány készen áll, hogy segítsen a Testnevelési Egyetem csütörtök hajnalban leégett atlétikai csarnokának pótlásában, a felsőoktatási intézmény fejlesztésében - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
okt. 15
14:45
Indul a licit - Az állami földek 20 százalékát adják el (Alternatív Energia)
A kormány a következő napokban dönthet a horvát határzárról.
okt. 15
14:47
Fordulat! Mégis befut a korábbi RTL-vezér a TV2-höz (Alternatív Energia)
Hivatalos: Dirk Gerkens lesz a TV2-csoport vezérigazgatója.
okt. 15
14:57
A kormány a következő napokban dönthet a horvát határzárról (Infostart)
A kormány a következő napokban hozhat döntést a horvát zöldhatár lezárásáról, a határzárnak technikai akadálya nincs - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.
okt. 15
15:09
Lelőtte barátnőjét, mégis kijöhet a börtönből a bajnok (ATV)
A barátnője lelövése miatt elítélt paralimpikon házi őrizetbe kerül.
okt. 15
15:33
Gulyás Gergely: nincs napirenden az átfogó választási reform (Infostart)
A választójogi rendszer a lényegi elemeit tekintve jól vizsgázott, így nincs napirenden átfogó választási reform, ugyanakkor vannak olyan jogos felvetések, kritikák, amelyekkel érdemes foglalkozni - mondta Gulyás Gerely (Fidesz), az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke egy választási konferencián csütörtökön Budapesten.
okt. 15
15:35
Átadták a Szalai Annamária-díjakat (Infostart)
Perjés Klára, a Kossuth rádió nyugalmazott felelős szerkesztője, Gyulai Líviusz grafikus, képzőművész, Csúri Ákos, a Blogstar alapítója és Tót-Almási Berke, a honlap egyik olvasásra nevelő blogjának tizenéves szerkesztője vehette át a Szalai Annamária Média Alapítvány második alkalommal odaítélt díját.
okt. 15
15:37
Rákossy Balázs: a kormány a vállalkozások megerősítésén dolgozik (Infostart)
A kormány a vállalkozások megerősítésén dolgozik, a célja az, hogy 15-20 százalékkal emelkedjen a kis- és középvállalkozások hozzájárulása a GDP-hez, ezért folytatja a vállalkozási környezet javítását, valamint segíti fejlesztési forrásokhoz való hozzáférésüket - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön a…
okt. 15
15:39
Jól is kijöhet a Volkswagen a botrányból (Infostart)
Az európai gyártókkal ellentétben az amerikaiakat kevésbé, az ázsiaiakat szinte egyáltalán nem viselte meg a Volkswagen-botrány - hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában, amelynek vendégei Stump András, a Totalcar rovatvezetője és Szandányi Levente, a Portfolio elemzője voltak.
okt. 15
15:39
Dízelbotrány - Ausztriában 363 ezer autót hívnak vissza (Alternatív Energia)
A német szövetségi közlekedési felügyelet csütörtökön 2,4 millió autó visszahívására kötelezte Németországban a Volkswagent.
okt. 15
15:41
November 16-án kezdődnek a földárverések (Alternatív Energia)
Egy földműves 300 milliós hitelt is kaphat.
okt. 15
15:43
Lezárhatják a magyar-horvát zöldhatárt (Alternatív Energia)
Orbán Viktor brüsszeli tárgyalásain és a következő napok egyeztetésein múlik, hogy a kormány milyen döntést fog hozni.
okt. 15
15:51
Hivatalosan is átadták a szegedi határrendészeti oktatóbázist (Infostart)
Hivatalosan is átadták a szegedi határrendészeti oktatóbázist csütörtökön. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az eseményen azt mondta: a létesítmény díszkulcsainak átadása jelképezze azt, hogy minden erővel megvédik Magyarországot, a magyar embereket, a déli határokat.
okt. 15
16:03
Horvátország tiltakozik a Mol-vezér utazásai miatt (ATV)
Horvátország tiltakozó jegyzéket küld Ausztriának és Németországnak Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatójának ottani útjai miatt - közölte Ranko Ostojic horvát belügyminiszter csütörtökön.
okt. 15
16:05
Andy Vajna bejelentette, megvásárolta a TV2-t (ATV)
Dirk Gerkenst, az RTL Klub korábbi vezetőjét kérte fel a TV2-csoport vezérigazgatójának a társaság jövőbeli tulajdonosa.
okt. 15
16:15
Gulyás: nincs napirenden az átfogó választási reform (Alternatív Energia)
okt. 15
16:17
MSZP: a Fidesz a külföldiek szálláscsinálója (Alternatív Energia)
Ha az állam nem adná ki a kezéből a nemzeti földvagyont, akkor külföldieknek sem most, sem később nem lenne esélyük megszerezni azt.
okt. 15
16:19
Felborult egy tréler az M3-ason (Alternatív Energia)
okt. 15
16:33
Lázár: nem biztos - Giró-Szász: biztos nem (Alternatív Energia)
Bizonytalan a jövő heti Kormányinfó.
okt. 15
16:35
A csőd csöndje (Alternatív Energia)
A legembertelenebb vagy csupán legcinikusabb kormányzati húzásokat a kereszténydemokratákkal intézteti Orbán Viktor.
okt. 15
16:37
A Bundestag megszavazta a menekültügyi reformcsomagot (Alternatív Energia)
Az új szabályok november 1-jén léphetnek érvénybe.
okt. 15
16:57
Péntek reggel lezárhatják a horvát-magyar határt (ATV)
Magyarország teljesen felkészült arra, hogy a schengeni megállapodásnak megfelelően csak ellenőrzötten, szigorú előírások szerint lehessen belépni az országba a magyar-horvát határszakaszon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak, az Európai Tanács csütörtöki brüsszeli ülésére érkezve.
okt. 15
16:59
Kilakoltatták a beteg házaspárt (ATV)
Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere közölte, városrészük senkit nem akar utcára tenni, az önkormányzat a közelmúltban a Magdolna utcában történt kilakoltatással összefüggésben is többször felajánlotta segítségét.
okt. 15
17:03
A Legfőbb Ügyészség várja az EP hivatalos tájékoztatását (Infostart)
Bár szerdán az Európai Parlament felfüggesztette Kovács Béla jobbikos képviselő mentelmi jogát - akit a sajtóhírek szerint kémkedéssel gyanúsítanak -, a magyar hatóságok egyelőre nem kezdik meg az eljárást. Ehhez ugyanis hivatalos formában is meg kell kapniuk az EP döntéséről szóló dokumentumot - mondta el az InfoRádiónak Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.
okt. 15
17:15
Elfoghatták az ankarai merényletek elkövetőit (ATV)
Tizenkét gyanúsítottat vettek őrizetbe a török hatóságok az ankarai kettős merénylet utáni nyomozás keretében - közölte Ahmet Davutoglu török miniszterelnök a TGRT török hírtelevíziónak adott interjújában csütörtökön.
okt. 15
17:21
A kormány 19 milliárd forintból fejlesztené a budai Várat 2017-ig (Infostart)
A kormány összesen 19 milliárd forintos forrás biztosításáról döntött a budai Vár rehabilitációját előkészítő munkálatokhoz, valamint az ott található Karmelita kolostor átépítéséhez.
okt. 15
17:27
Gáz-riasztófegyverrel lövöldöztek Kispesten (Alternatív Energia)
Két csoport között alakult ki nézeteltérés egy korábbi gépjármű-adásvétel miatt.
okt. 15
17:33
Lelőtte barátnőjét, mégis kijöhet a börtönből a bajnok (ATV)
A barátnője lelövése miatt elítélt paralimpikon házi őrizetbe kerül.
okt. 15
17:51
Simicskáék szerint a tulajdonos hozzájárulása nélkül adták el a TV2-t (ATV)
A Simicska Lajos üzlettársának érdekeltségébe tartozó Megapolis Media azt állítja, tegnap előtt megvásárolta TV2-t, ezért azt csak a jóváhagyásával adhatták volna el Andy Vajnának.
okt. 15
18:15
Gyógyszerek és homeopátiás szerek harcának újabb állomása - hetilapszemle (Infostart)
A Figyelő a magyar adóterheket hasonlítja össze a világ országaival, míg a Heti Válasz a gyógyszerek és a homeopátiás szerek harcának újabb állomásáról ír.
okt. 15
18:17
Indul a fűtési szezon - figyeljünk a szén-monoxidra! (Infostart)
A szén-monoxid mérgezések megelőzésére és a kémények ellenőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltósági főfelügyelője. A dandártábornok a fűtési szezon kezdete kapcsán beszélt erről.
okt. 15
18:51
Határterületen lebeg Schöpflin György új könyve (Infostart)
Csak a jól működő állam tudja megvédeni a társadalmat és a nemzetet, "ha ez nincs, az egész szétporlad" - hangsúlyozta Bába Iván egyetemi tanár, volt külügyi államtitkár Schöpflin György (Fidesz-KDNP) néppárti európai parlamenti képviselő Politika, illúziók, téveszmék című könyvének csütörtöki budapesti bemutatóján.
okt. 15
19:15
Altus - Zárt ajtók mögött hallgatták meg Deffaát (Alternatív Energia)
"Ma bebizonyosodott, hogy már Brüsszelben sem vevők Deutsch Tamás zavaros hazugságaira a DK elnökének cégéről."
okt. 15
19:17
Vegyesen alakult a forint árfolyama (Alternatív Energia)
Délután hat órakor az eurót 309,38 forinton jegyezték.
okt. 15
19:19
Ötmilliárdos kár - Adócsalás, pénzmosás, közokirathamisítás (Alternatív Energia)

Keresés