Karbantartás miatt módosul számos, Kelenföldet érintő vonat menetrendje a mostani és a következő hétvégén, a ferencvárosi és a kelenföldi állomás között nem járnak a szerelvények.
Ónodi-Szűcs Zoltán, az állami egészségügyi ellátórendszer fenntartásáért felelős intézet jelenlegi főigazgatója lesz az új egészségügyi államtitkár - értesült a Magyar Idők.
Magyarországon munkahelyeket teremtő kapacitásbővítő megállapodásokat kötött amerikai cégekkel pénteken Chicagóban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Hosszútávú felmérés igazolja a Hódmezővásárhelyen tíz éve bevezetett mindennapos testnevelés egészségügyi előnyeit: az iskolából kilépő korcsoportban csaknem felével csökkent a későbbi stroke és negyedével az infarktus kockázata - közölte a program vezetője az MTI-vel.
A legfrissebb adatok szerint legkevesebb huszonhat ember meghalt és mintegy hatszáz eltűnt a guatemalai főváros közelében, amikor esőáztatta hegyoldal omlott egy lakónegyed 125 házára - közölte a helyi tűzoltók szóvivője.
Az Igazságügyi Minisztérium a leghatározottabban visszautasítja a volt miniszterelnök igazságszolgáltatásnak címzett fenyegetését - mondta Répássy Róbert, a tárca államtitkára szombaton az MTI-nek Gyurcsány Ferenc pénteki sajtótájékoztatóján a Sukoró-ügyben elhangzott szavaira reagálva.
Konkrét javaslatokat fog lerakni a kormány asztalára, az InternetKon nemzeti konzultáció eredményeire támaszkodva - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője, az InternetKon előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos az InfoRádió Aréna című műsorában.
A vendéglátó Ferencváros győzelemmel kezdte a szombati játéknapot a férfi vízilabda Eurokupa hétcsapatos budapesti selejtezőcsoportjában: a zöld-fehérek a délelőtti meccsen 12 góllal verték a német Esslingent a Népligetben.
Közös kétnapos tudományos konferenciát tart A háborús hétköznapok címmel a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM) október 6-án és 7-én Budapesten.
A tanodák számára október 30-ától megnyíló 5 milliárd forintos támogatásnak köszönhetően bővül a pedagógiai szolgáltatással támogatottak száma, Köpeczi-Bócz Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztésért felelős államtitkára az M1 csatornán szombaton elmondta, hogy az újabb lehetőséggel legalább 6000 gyereket érnek el az eddigi 3000-4000-zel szemben.
Mintegy ezerkétszáz hívő részvételével kezdődött meg szombat délelőtt Békésen a Trianon előtti Békés-Bánáti Református Egyházmegye utódmegyéinek harmadik találkozója.
Egy palesztin merénylő után kutató izraeli hadsereg rajtaütést hajtott végre szombat hajnalban a ciszjordániai Nábluszban, amely után tüntető, kődobáló palesztinokkal találta magát szembe, és gumilövedékekkel, könnygázzal, valamint éles lőszerrel lépett fel ellenük. Tíz palesztin megsebesült - jelentette a palesztin vöröskereszt és az AFP hírügynökség helyszíni fotóriportere.
A brit védelmi minisztériumnak bizonyítékai vanna, hogy a Szíriában végrehajtott orosz légitámadások töredéke irányul az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorcsoport állásai ellen.
Minden síremlék méltó az utókor tiszteletére, a jelöltek és a jelöletlenek, az ismertek és az ismeretlenek, a nagy és az egyszerű embereké egyaránt - fogalmazott Lázár János szombaton Keszthelyen, a Festetics család 1925-ben emelt mauzóleumának felújítást követő ünnepségen.
A brit védelmi miniszter szerint a Szíriában végrehajtott orosz légitámadások töredéke irányul az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorcsoport állásai ellen.
Ismét ellenőrzik az autósokat az osztrák hatóságok a hegyeshalom-nickelsdorfi határátkelési pontnál, az M1-es autópályán emiatt torlódás alakult ki - hangzott el az M1 aktuális csatornán szombat délután.
Az utóbbi 25 évben beteljesült a néhai kancellár jóslata, miszerint összenő, ami összetartozik, de a menekültválság miatt most össze kell nőnie olyan dolgoknak is, amelyek eddig nem tartoztak össze - mondta Joachim Gauck német államfő.
A migráció globális probléma, amelyre globális választ kell adni, a megoldásban az ENSZ-nek vezető szerepet kell játszania és abból ki kell venniük részüket a világpolitika és világgazdaság kulcsszereplőinek - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az ENSZ-közgyűlés általános vitáján elmondott felszólalásában.
A gyerekbalesetek nyolcvan százaléka megelőzhető lenne kellő odafigyeléssel - mondta az InfoRádióban a Magyar Gyermekmentő Alapítvány elnöke. Gesztes Éva megjegyezte: az idén tízéves szervezet eddig tizenkétezer szülőnek, pedagógusnak tartott ingyenes gyermekelsősegély-oktatást, így egyre többen tudják, mit kell tenniük a mentő kiérkezéséig.
Hagyományteremtő céllal szervezett jótékonysági félmaratont szombaton Beregszászon az Ökumenikus Segélyszervezet, amelynek két jószolgálati nagykövete, Kovács Koko István és Lévai Anikó is részt vett a nagy érdeklődés mellett megtartott futóversenyen.