Több mint ötven évvel a dallasi merénylet után elárverezik John F. Kennedy volt amerikai elnök limuzinjának rendszámtábláit. Ebben az autóban utazott az elnöki pár, amikor rájuk lőttek.
Leminősítette Szaúd-Arábia államadós-osztályzatát pénteken a Standard & Poor's, elsősorban azzal indokolva a döntést, hogy az olcsó olaj miatt a szaúdi államháztartási hiány várhatóan szinte példátlan mértékben nő az idén.
Kilátásba helyezte pénteken az amerikai republikánus elnökjelöltek február 26-i - az NBC televízió által közvetítendő - vitájának lemondását a párt vezetése, arra hivatkozva, hogy a legutóbbi hasonló műsort a CNBC moderátorai "rosszhiszeműen" vezették.
A Budapest Környéki Törvényszéket a XIV. kerületben, a Hungária körút 179-187. szám alatt található M3 Business Center irodaházban helyezik el, ehhez 8,08 milliárd forintot csoportosítanak át az idei költségvetésben - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.
Fél millió új munkahely megteremtését ígérte a következő időszakban a miniszterelnök. Európa mindaddig védtelen lesz a bevándorlókkal szemben, ameddig Görögország déli határát nem tudja megvédeni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.Támogatta Pest megye önálló régióvá válását a közgyűlés.
Sok a manipuláció és a hazugság – mondta Szőcs Géza korábbi kultúráért felelős államtitkár az ATV Szabad szemmel című műsorában az egyik hírportál Exporól írt cikkével kapcsolatban.
Halloween hagyománya a kelta papok szertartásából ered, és a visszatérő holt szellemek megtévesztésére szolgált. Ma az angolszász országokban a gyerekek rémisztő lényeknek öltözve kopogtatnak az ajtókon cukorkát és csokoládét gyűjtve.
Szutyok és szemét. Ezt állítják a kínai mézről azok a magyar méhészek, akik az olcsó kínai méz ellen demonstráltak Budapesten. Mivel sok csomagoláson nincs is feltüntetve a méz eredete, a vásárlók nem is tudják, hogy mit esznek meg. A Budapesti tüntetéssel egy időben, Brüsszelben is tüntetés volt. Az uniós gazdák egységes szigorítást követeltek a szabályozásban. Részletek a videóban.
Több mint 130 millió forint ráfordítással korszerűsítette az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a Zala megyében található egyetlen dunántúli meteorológiai radart, amely elsősorban a néhány órán belüli időjárási előrejelzések pontosítását segíti.
Tűzvész pusztított egy bukaresti belvárosi klubban péntek éjjel, az első jelentések szerint 27 ember meghalt, több mint száz megsérült - adta hírül a tragédia helyszínén Gabriel Oprea román belügyminiszter, nemzetbiztonsági miniszterelnök-helyettes.
Elbocsátotta kampánystábjának ügyvezető igazgatóját Jeb Bush amerikai elnökjelölt-aspiráns - közölte pénteken internetes kiadásában a The Wall Street Journal című amerikai lap.
Összeomlott egy ház felújítási munkák közben pénteken Kínában. A balesetben 17 munkás meghalt, 23 pedig megsérült - adta hírül szombat reggel Henan tartomány egyik megyei önkormányzata.
Elektrotechnikai eszközök javítására szolgáló 200 négyzetméter alapterületű könnyűszerkezetes épület gyulladt ki szombaton hajnalban Szegeden, a Kenyérgyári úton - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.
A magyar politikai világot felkavarta a hétvégi lengyel választás, ahol az eddig hatalmon levő, kedvező gazdasági eredményeket produkáló mérsékelt jobboldali párt jelentősen kikapott egy radikálisabb, de ugyancsak jobboldali párttól, míg a hagyományos, korábban kormányon is levő baloldal nem jutott be a parlamentbe. A pesti közéletet persze az egészből leginkább az foglalkoztatja, hogy a Fideszt…
Halottak-napi megemlékezésekre várják a látogatókat a hétvégén a budapesti temetőkben. Tóth Gábor, a Budapesti Temetkezési Intézet szolgáltatási igazgatója az InfoRádió Barangoló című műsorának nyilatkozott.
Az amerikai álláspont nem változott, a nagykövetasszony azt tolmácsolta, hogy a magyar kormány megítélése továbbra is negatív – reflektált Colleen Bell legutóbbi beszédére Andor László, volt uniós biztos az ATV Szabad szemmel című műsorában.
A Lufthansa és az Air France légitársaságok is elkerülik mostantól a Sínai-félszigetet, ahol lezuhant egy orosz utasszállító. Az Iszlám Állam terrorcsoport bejelentette, hogy tagjai lőtték le a gépet, bosszúból a szíriai orosz légicsapásokért. Az orosz közlekedési miniszter ezt kizárta, és szakértők szerint is valószínűleg műszaki hiba okozta a katasztrófát, amit senki nem élt túl. Az Airbus…