Vasárnap adták át a legmagasabb magyar állami művészeti-kulturális kitüntetést, a Kossuth-díjat. Az első díjakat 1948. március 14-én, az 1848-as forradalom centenáriumán adták át. Az első alkalommal kitüntetett 110 Kossuth-díjas között volt többek között Bajor Gizi színésznő, Fejér Lipót matematikus, az író Déry Tibor és Füst Milán, Kovács Margit keramikus, Lukács György filozófus és esztéta,…
A magyar nemzeti ünnep alkalmából kiadott üzenetében Victor Ponta román miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a románok és a magyarok együtt erősebbek.
Tizenkilenc "rendszerbontó" népszavazási kezdeményezést indítanak a március 15-ei civil demonstráció szervezői az Orbán-rendszer lebontásáért, az "új magyar köztársaságért". A kezdeményezést vasárnapi, a budapesti Astoriánál tartott tüntetésükön jelentették be a rendezvény szónokai.
"Türelem, mindennek eljön az ideje" - így reagált Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI megkeresésére azzal kapcsolatban, hogy Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője vasárnap rendhagyó közmeghallgatásra hívta a kormányfőt Ajkára a magyarországi demokráciáról, a térség és a közösség helyzetéről.
A jövő héten sok napsütésre lehet számítani, a hétvégén várható csapadék. A leghidegebb órákban továbbra is lehetnek mínuszok, de napközben több helyen plusz 17 Celsius-fokig is melegedhet a levegő - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel.
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter jelenlétében újranyitott vasárnap az a kóser élelmiszerbolt Párizsban, ahol a januári terrortámadásokkor egy iszlamista zsidókat ejtett túszul, s közülük négy embert megölt.
Speciális laboratóriumban vizsgálják meg a Dunában Kisoroszi térségében vasárnap délelőtt talált mintegy ötszáz méter kiterjedésű foltból származó anyagot, ami nem biztos, hogy olaj, vagy annak származéka - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.
"Türelem, mindennek eljön az ideje" - így reagált Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI megkeresésére azzal kapcsolatban, hogy Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője vasárnap rendhagyó közmeghallgatásra hívta a kormányfőt Ajkára a magyarországi demokráciáról, a térség és a közösség helyzetéről.
Országszerte több száz településen tízezrek szavalták el egy időben Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét az 1848. március 15-ei forradalom 167. évfordulóján, vasárnap.
Keveset beszélünk a forradalom utáni napok döntéseiről, és szinte sohasem a hétköznapokról, pedig az új világot 1848-ban nemcsak az utcai események, a pezsdítő szónoklatok hozták el - hangsúlyozta Áder János pénteken a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek átadásakor.
1848 márciusának örök tanulsága, hogy a kishitűség helyett mindig a bátrabb utat kell választanunk - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Makón.
19 pontban akarnak referendumot, köztük a dohánymonopólium és az útdíjak ellen, továbbá az ügynökmúlt és a politikusok vagyonosodásának nyilvánossá tétele mellett, mondták a kormányellenes tüntetés szónokai.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője rendhagyó közmeghallgatásra hívta a miniszterelnököt Ajkára a magyarországi demokráciáról, a térség és a közösség helyzetéről vasárnapi ajkai sajtótájékoztatóján.
Szeged szocialista polgármestere szerint ma nincs 1848-hoz hű, európai, értelmes, demokrata kormánya Magyarországnak. Botka László vasárnap a Tisza-parti városban tartott március 15-i megemlékezésen annak a véleményének is hangot adott, hogy "a mai kormány megfojtja a haza és haladás '48-as eszméjéből a hazát és a haladást is".
Az Együtt elnöke szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszerét el kell söpörni, vagy le kell győzni, és meg kell állapodni a parlamentben a teljes, folytonosság nélküli lebontásáról.
Dennis A. Ross, a Kongresszus magyar származású republikánus frakcióvezető-helyettese, a kongresszusi magyar baráti tagozat tagja, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 167-edik évfordulója alkalmából nyilatkozatban biztosította Magyarországot a támogatásáról.
Benyújtotta lemondását Darius Valcov román pénzügyminiszter, akit a román korrupcióellenes ügyészség megvesztegetés elfogadásával gyanúsít - közölte vasárnap Victor Ponta román miniszterelnök.
A hazaffyas hazugságok országában élünk. Büntetlenül, cáfolat és a hazug megvetése nélkül annyit ferdíteni, annyi üres frázist a levegőbe eregetni, talán sehol sem lehet máshol. Népszava anno 1907
John Kerry amerikai külügyminiszter egy vasárnapi interjúban kijelentette, hogy hajlandó lenne találkozni és tárgyalni Bassár el-Aszad szíriai elnökkel az arab országot sújtó erőszak megfékezése érdekében.
Az előzetes programtervnek megfelelően zajlottak vasárnap a nemzeti ünnep központi rendezvényei. Az érdeklődést jelzi, hogy a Budai Várban csaknem százezren vettek részt az ünnepi eseményeken - közölte a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (NRH) vasárnap este az MTI-vel.
A világ számos országában tartottak ünnepi rendezvényeket március 15-én. Egy új köztársaságért kezdeményeztek népszavazást a budapesti civil demonstráció szervezői.
Országszerte tartottak megemlékezéseket vasárnap, az 1848-as forradalom évfordulóján. Miközben a kormányzati politikusok azt hangoztatták, hogy az elmúlt években erősödött az ország, az ellenzék a demokrácia és a szabadságjogok csorbításával vádolta a kabinetet. A civil tüntetők új magyar köztársaságot követeltek a fővárosban.