Egyre többen vetik fel a pénzügyi felügyelet felelősségét: hogyhogy nem tűnt fel a baj? Ha feltűnt, miért nem jelezték? A kisbefektetőkkel ellentétben a külügyminisztérium idejében kapcsolt, és az összeomlás előtt kivette a pénzét. Gyűlnek a kérdések Quaestor ügyben.
Az év első hónapjában csaknem 5 százalékkal több gyermek született, mint 2014 januárjában, és 13 százalékkal többen haltak meg, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban; a halálozások számának növekedése összefüggésben állhat az influenzajárvánnyal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Foglalkoztatási kérdések állnak majd a 2016-ban esedékes, négyévente sorra kerülő nagy ifjúságkutatás középpontjában - közölte Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár kedden, az Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum (ISZEF) budapesti ülésén.
Feloldották az influenzaszerű megbetegedések miatt korábban elrendelt teljes látogatási tilalmat kedden a váci Jávorszky Ödön Kórházban, és a kistarcsai Flór Ferenc Kórház is megszüntette a részleges tilalmat, így a betegek Pest megye valamennyi fekvőbeteg-ellátó intézményében fogadhatják ismét hozzátartozóikat.
A magyar gazdaságnak több mint 10 ezer munkahelyébe kerül, a magyar államkasszának pedig több tízmilliárd forintos bevételkiesést okoz a vasárnapi nyitva tartás két hete életbe lépett betiltása - írta a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap kedden.
A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak (KKM) és háttérintézményeinek nem volt semmilyen törvénytelen információja a Quaestor pénzügyi helyzetéről. A tárca a pénzügyi vállalkozásnál vezetett értékpapírszámláját a Buda-Cash "bedőlése" után szüntette meg, ehhez hasonlóan járt el a háttérintézményként működő Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. is, amely a tőkéjét vette ki a Quaestortól.
Az elmúlt 3-4 évet tekintve a politikai együttműködés most a legjobb, leghiggadtabb, legkiegyensúlyozottabb az Egyesült Államokkal - mondta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter az Indexnek adott interjúban butaságnak nevezte, hogy öncenzúra lenne a tárcájánál, és nem gondolja, hogy bizonygatni kellene, mennyire sikeres az új külpolitika. Arról is beszélt, hogy a V4-ek érdekközösségét…
Feloldották az influenzaszerű megbetegedések miatt korábban elrendelt teljes látogatási tilalmat kedden a váci Jávorszky Ödön Kórházban, és a kistarcsai Flór Ferenc Kórház is megszüntette a részleges tilalmat, így a betegek Pest megye valamennyi fekvőbeteg-ellátó intézményében fogadhatják ismét hozzátartozóikat.
Ma este utoljára ratrakolnak a mátraszentistváni Síparkban, szerdán pedig véget ér az idei szezon. A szezon utolsó napja még tartogat egy kellemes meglepetést, hiszen holnap ingyen lehet síelni. Az üzemeltetők szerint a pályán még bőven van hó.
A jövő héten kezdődik az egészségügyi beszállítókkal az egyeztetés a kórházak kintlévőségeiről - mondta az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetvezetője egy keddi budapesti konferencián.
Szolgálatba álltak az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mentőmotorosai az M3-as autópályán és Budapest belvárosában - közölte az OMSZ kommunikációs igazgatója kedden.
Egyhangúlag támogatta az Országgyűlés gazdasági bizottsága a brókerbotrányok felelőseinek vagyon-elkobzásáról szóló kormánypárti javaslat tárgysorozatba vételét.
Jelentős gazdasági és politikai előnyökkel járna, ha Magyarország központi földgázelosztó szerepet töltene be a régióban – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-vel.
1990. március 24. szombat: Szombat délután eljutottak a 19 megyei és a budapesti választókerületbe a számítógépek üzemeltetéséhez szükséges programcsomagok. A kormány sajnálattal értesült a MALÉV döntéséről, hogy leállította a Szovjetunióból kivándorolni szándékozó zsidók Izraelbe szállítását
Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult több taxis érdekképviselet és fuvarszervező, hogy haladéktalanul hirdessék ki azt a kormányrendeletet, amely meghatározhatná a diszpécserszolgálatok feltételrendszerét és az egységes ellenőrzést biztosíthatja.
A parlament gazdasági bizottsága kedden egyhangúlag támogatta annak a fideszes törvényjavaslatnak a tárgysorozatba vételét, amelynek célja, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett a vállalatok vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért.
Pad Ferenc győzelme a Fidesz bukását hozza április 12-én - jelentette ki Veszprém megyei 3-as választókerületben zajló időközi választásról az MSZP elnök-frakcióvezetője kedden Sümegen.
Fogyatékosságbarát munkahely díjat kapott Óbuda-Békásmegyer polgármesteri hivatala, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint számos vállalkozás és nagyvállalat, köztük az Auchan, a Spar, a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Posta és az E.ON Hungária Zrt. Utóbbiak nem először kapták meg az elismerést.
Az Inforádió úgy tudja: az új budapesti kórház megépítésére több elképzelés is szerepel a minisztériumi előterjesztésben, de valószínűleg az OPNI adhat majd helyet az új intézménynek. Az egészségügyi államtitkárságnak március 31-ig kell kidolgoznia a részleteket. Információnk szerint a beruházás 30-40 milliárd forintba kerülne.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében megköszönte a fővárosban közlekedőknek a megértésüket és együttműködésüket, és azt, hogy a megváltozott közlekedési helyzetnek megfelelően közlekednek.