Európai Bizottság hivatalos lapjában közzétették a Paks II projekt esetleges állami támogatásához kapcsolódó vizsgálatról a bizottsági álláspont összefoglalóját, ami a magyar kormány megítélése szerint számos pontatlanságot, félreértést, megalapozatlan és félrevezető állítást tartalmaz.
Attól nagyszerű a Saul fia, hogy nagyon egyedi, nagyon különleges látásmóddal meséli el a történetet, mondta a film operatőre, Erdély Mátyás az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Megvan az első magyar Arany Glóbusz.
Másodfokú belvízvédelmi készültséget rendelt kedden délelőtt a Hamvas-sárréti belvízvédelmi szakaszon a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) - közölte az igazgatóság vezetője az MTI-vel.
Hat személyautó összeütközött az újpesti Váci úton, a Károlyi István utca kereszteződésénél kedden, emiatt jelentős torlódás alakult ki - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Az elmúlt időszak időjárása nem tett jót a környező országok, illetve Magyarország sípályáinak. A sok eső miatt kevés a hó. A hétvégére várható lehűlés miatt azonban a síoktatók mindenütt bizakodóak.
Letartóztattak 211 embert a lipcsei demonstrációt követően, amelyen szélsőjobboldali és muszlimellenes tüntetők épületeket rongáltak meg és autókat gyújtogattak fel.
Az MSZP nem vesz részt a mára, a Honvédelmi Minisztériumba összehívott ötpárti egyeztetésen, a Jobbik pedig saját javaslattal készül. A tárca vezetője a megváltozott biztonságpolitikai kihívások megvitatása miatt konzultálna az országgyűlési frakciók képviselőivel.
Az afganisztáni tálib felkelők bő öt év fogva tartás után elengedték egy kanadai túszukat, Colin Rutherfordot - jelentette be hétfőn Stéphane Dion, Kanada külügyminisztere.
Ismét bővíti a 3. kerületi önkormányzat az óbudai kamerarendszert, az eddig 64 kamera mellé újabb 44 eszközt helyeznek ki - mondta az InfoRádióban Puskás Péter alpolgármester.
Az egyformán nyolc évre eltiltott Joseph Blatter és Michel Platini büntetésének súlyosbításáért fellebbez a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottságának vizsgálati kamarája.
Helyt adott az Eötvös Károly Intézet két munkatársa panaszának, és kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a magyar terrorelhárító szervek (TEK) bírói engedély nélküli titkos megfigyelését biztosító törvény miatt - olvasható a strasbourgi bíróság kedden kiadott közleményében. Ugyancsak kártérítést ítélt meg a nemzetközi szervezet a budapesti bejegyzésű Miracle Europe…
Próbaperben gondolkodik az Orbán kabinet, miután úgy érzékeli, hogy a New York Times nem szándékozik helyreigazítani, amit elrontott – hangzott el egy háttérbeszélgetésen.
Áder János köztársasági elnök a keddi isztambuli robbanás kapcsán részvéttáviratot küldött a török államfőnek, amelyben elítélte a terrorizmus minden formáját.
Várhatóan az idén sem csökken majd az Európába tartó migránsok száma, sőt valószínű, hogy még többen érkeznek, mint eddig; 2016 is a migráció éve lesz Európában - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadóval közösen az illegális bevándorlás témájában tartott háttérbeszélgetésen, kedden Budapesten.
Alkotmánymódosítást javasol a kormány, hogy önálló tényállás legyen az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet - közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese kedden, a Simicskó István honvédelmi miniszter által kezdeményezett ötpárti budapesti egyeztetés után.
Elfogadhatatlannak tartja a Magyar Bankszövetség a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntését, amely során a hivatal négymilliárd forintos büntetést szabott ki a szövetség BankAdat elnevezésű szolgáltatása miatt - közölte a bankszövetség kedden az MTI-vel.
Elfogadhatatlannak tartja a Magyar Bankszövetség a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntését, amely során a hivatal négymilliárd forintos büntetést szabott ki a szövetség BankAdat elnevezésű szolgáltatása miatt - közölte a bankszövetség kedden az MTI-vel.
Jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélte a Kúria kedden a romák sérelmére elkövetett gyilkosságok ügyében Kiss Árpádot, Kiss Istvánt és Pető Zsoltot.
Már rövidtávon is csökken a Nagylakot terhelő kamionforgalom, a teljes megoldást a Csongrád megyei községet elkerülő út 2017 végére várható megépítése hozhat - közölte Seszták Miklós fejlesztési miniszter Lázár János, a térség országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdésére adott válaszában.
Ideiglenesen megtiltotta a Mahir oszlopainak további bontását elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék. Póta Péter szóvivő az Inforádiónak megerősítette, hogy a bíróság kedden meghozta az erről szóló nem jogerős döntést.
A dél-franciaországi Marseille-ban bozótvágó-késsel megtámadott zsidó tanár azt gondolta, hogy nem éli túl a támadást, és meg van arról győződve, hogy a merénylő le akarta őt fejezni.
Halálra gázolt egy ismeretlent a vonat Sárosd és Nagylók között kedden kora délután. Egy szakaszon pótlóbuszok járnak, az utasoknak egy-másfél órás késésekre kell számítaniuk a pécsi vonalon. A helyszínelés estig is eltarthat - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.
Meredeken csökkentették idei olajár-előrejelzéseiket londoni iparági elemzők, elsősorban a kereslet és a kínálat egyensúlyát meghatározó alapfolyamatok markáns romlásával indokolva a felülvizsgálatot.
A pártok támogatottságában látható mozgás, illetve a menekültválság miatt kivételes év volt a tavalyi a magyar politikában - mondta Török Gábor politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában.