A szilveszter éjszakáján Kölnben és más német városokban nők ellen elkövetett támadásokhoz hasonló salzburgi esetekről számolt be csütörtökön az osztrák város rendőrsége. Az osztrák belügyminiszter pedig azt nyilatkozta, hogy a hatóságok zéró toleranciával fognak eljárni az ügyben.
Teherautóba rejtett pokolgéppel hajtottak végre támadást csütörtökön egy líbiai rendőrségi kiképző központ ellen az ország nyugati részén fekvő Zlitanban, híradások szerint a terrorcselekményben legalább 65-en életüket vesztették és 200-an megsebesültek.
Január 8-tól, péntektől megint módosul a Széll Kálmán tér közlekedése. Több busz végállomását áthelyezik, de az autósoknak változásra kell felkészülniük - mondta el az InfoRádiónak Pongrác Dániel, a BKK Info közlekedési munkatársa.
Az Európai Unió nem elégedett azzal, ahogyan Törökország teljesíti vállalását a migrációs nyomás enyhítésére, amiről az unióval a múlt év végén állapodott meg - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke Amszterdamban, a féléves holland uniós elnökség nyitónapján tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Orbán Viktor az Országházban fogadta a brit miniszterelnököt, majd a megbeszélések után közös sajtótájékoztatót tartottak. Egyetértettek abban, hogy a nemzeti parlamentek szerepét újra kell gondolni az EU-n belül, továbbá hogy az eurózónához nem tartozó országoknak egyenlő elbánást kell biztosítani az EU intézményrendszerén belül. Szóba került még a migráció kérdése és a Nagy-Britanniában dolgozó…
Újra működnek az 1-es villamos vonalán található mozgólépcsők a fővárosban, miután a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV Zrt. megállapodásra jutott azok őrzése kapcsán - közölte a BKK csütörtökön az MTI-vel.
Lemondott tisztségéről csütörtökön Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya. Döntéséről telefonon tájékoztatta az MTI-t csütörtökön. Mindezt Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szöveség első embere is megerősítette.
Nagy-Britanniának és Magyarországnak hasonló elképzelései vannak az EU-ról, működő Európát akarnak - mondta David Cameron brit miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután az Országházban tárgyalt magyar kollégájával, Orbán Viktorral.
Londoni elemzők szerint a borúlátó előrejelzések ellenére továbbra sem több 30 százaléknál annak az esélye, hogy Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból.
Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár bejelentése szerint tanfolyamot indítanak a nők tiszteletéről és a nőkkel szembeni helyes viselkedésről a migránsok számára - írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtökön.
Az MSZP szerint eredménytelen volt Orbán Viktor magyar és David Cameron brit miniszterelnök csütörtöki budapesti megbeszélése. Az ellenzéki párt bátrabb fellépést várt volna el a magyar miniszterelnöktől a Nagy-Britanniában dolgozó magyar munkavállalók érdekében.
Mindketten erős Európát akarunk - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a David Cameron brit miniszterelnökkel folytatott csütörtöki budapesti tárgyalása után, az Országházban.
Tizenöt év börtönre ítélték távollétében a francia állampolgárságú Salim Benghalemet, az Iszlám Állam egyik feltételezett vezetőjét csütörtökön Párizsban.
Szlovákiának védekeznie kell a fenyegetésekkel szemben, a kockázatok csökkentéséhez egyetlen út vezet: meg kell akadályozni az egységes muszlim közösség létrejöttét Szlovákiában - jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön a Kölnben és más német városokban szilveszter éjszakáján nőket ért támadásokra reagálva. A miniszterelnök egy pozsonyi sajtóértekezleten tett kijelentését a TASR…
Tiborcz István családtagjai több száz millió forintért vásároltak állami földeket, de a miniszterelnök vejének a neve egy kastélyvásárlásnál is felbukkant.
Szinte teljesen helyreállt az áramszolgáltatás Baranya megyében, ahol a csütörtöki havazás okozott üzemzavart - tájékoztatta az E.ON Hungária Zrt. kommunikációs referense az MTI-t.
Az Állami Számvevőszék aktuális vizsgálata szerint szabályszerűen zajlott a fővárosi forrásmegosztás 2014 szeptembere és 2015 augusztusa között - mondta a szervezet felügyeleti vezetője az InfoRádiónak. Benedek Mária hangsúlyozta, hogy a korábbi évek hibáit is sikerült kijavítani.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) feloldotta azokat a személy- és létesítménybiztonsági intézkedéseket, melyeket - a jogszabályok alapján - a brit miniszterelnök és delegációjának biztonsága érdekében vezetett be Budapest egyes területein.
Az Iszlám Állam egyszerre hat európai nagyvárosban készült öngyilkos merényletek végrehajtására szilveszter éjjel, de a török hírszerzés figyelmeztetésének köszönhetően sikerült ezeket megakadályozni - jelentette csütörtökön a Hürriyet Daily News című török lap kormányzati képviselőkre hivatkozva. A török kormány egyelőre nem reagált az értesülésére.
Megvan a fedezet a családi otthonteremtési kedvezményre a 2016-os költségvetésben – erről a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára beszélt az ATV Start című műsorában.
A schengeni övezet csak akkor működik, ha mindenki kiveszi a részét a menekültválság kezeléséből - jelentette ki Angela Merkel német kancellár a Berlinbe látogató Dacian Ciolos román miniszterelnökkel tartott találkozója utáni közös sajtótájékoztatójukon csütörtökön.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) feloldotta azokat "a személy- és létesítménybiztonsági intézkedéseket" amelyeket David Cameron brit miniszterelnök és delegációjának biztonsága miatt vezetett be Budapesten.