A MÁV-csoport elnök-vezérigazgatójának javadalmazásáról kormányhatározat rendelkezik - reagált a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága a szakszervezetek erre vonatkozó kritikájára szombaton.
Sikerült megfékezni a Németországból kompokkal Finnországba érkező migránsok áradatát, miután Helsinki kérésére már csak azokat engedik felszállni a hajójáratokra, akik rendelkeznek finn vízummal - jelentette szombaton a Hufvudstadsbladet című napilap.
Pár éven belül egymillióra nőhet az alkoholisták száma a mostani 800 ezerről Magyarországon, mert "olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutya füle" - mondta Zacher Gábor toxikológus az M1 vasárnap reggeli műsorában.
Berkecz Balázs, az Együtt politikusa blogjában számolt be arról, hogy a váci önkormányzat tulajdonában lévő Váci Dunakanyar Színház Kft. 10 millió forintot fizethetett egy Ákos koncertért - írja Stop.hu.
Nemsokára megszűnhet a budapesti Déli pályaudvar, lebonthatják - értesült a kormányközeli Magyar Hírlap. Úgy tudják, a mostani építmény helyét a Délivel határos Vérmező park "folytatása" foglalhatja el.
Öt hosszú hétvégénk is lesz 2016-ban, így lesz bőven alkalom az évközi fáradalmak kipihenésére. Reméljük ez jobban összehozza a családokat, mint a vasárnapi boltzár.
Tizennyolc milliárd forintot kapnak a 2016-os költségvetésből a települési önkormányzatok az általuk fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatására, megyei hatókörű városi múzeumok, megyei könyvtárak, valamint a települési önkormányzatok muzeális intézményi feladataira.
Itt az ideje, hogy végre az áldozatok jogos érdekeit is figyelembe vegye a büntető igazságszolgáltatás - mondta Veisz Gábor, az Igazságügyi Hivatal főosztályvezető-helyettese.
Öt öngyilkos merénylő vasárnap megtámadott egy támaszpontot az iraki fővárostól, Bagdadtól északra, a biztonsági erők legalább 15 tagja meghalt, 22 megsebesült.
A januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.
Súlyos politikai hibának minősítette Szaúd-Arábia részéről Nimr al-Nimr síita főpap kivégzését vasárnap Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, aki szerint az "isteni kéz" bosszút áll majd e cselekményért. Ali al-Szisztani ajatolláh, Irak vezető síita méltósága szintén élesen elítélte Rijád tettét.
Az új évben sem csökkent a Horvátországba érkező migránsok száma, szilveszter éjszaka óta 7 ezer migráns lépte át a szerb-horvát határt - közölte a horvát belügyminisztérium vasárnap a honlapján.
A francia Alpokba hétvégén elindult olasz autósok több órán keresztül álltak sorban a francia hatóságok által a párizsi terrorista támadások után bevezetett szigorú határellenőrzés miatt - jelentette az olasz sajtó vasárnap.
A januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten. Az emelés havonta kétezer forint, ami nagyjából négy sajtburger menü ára.
A repülőgép-baleseteket összesítő Aviation Safety Network szakportál adatai szerint 2015-ben biztonságosabb volt a repülés, mint korábban: a halálos balesetek száma rekordalacsony volt.
Az afganisztáni tálibok rivális frakciói beszüntették belharcukat, amely tavaly nyáron egykori vezetőjük utódlása körül robbant ki - legalábbis ezt állította vasárnap a szélsőségesek egyik magas rangú illetékese az iszlamisták honlapján.
Rendkívül veszélyesnek tartja a Balkán-félszigeten keresztül érkező migrációt Angelino Alfano olasz belügyminiszter, aki a terroristagyanús személyek Olaszországból történő kiutasítását bevált biztonsági intézkedésnek nevezte a La Stampa című napilapban vasárnap közölt interjújában.
A török titkosszolgálatok figyelmeztették a német biztonsági szolgálatokat, hogy szilveszterkor terrorista merényletekre lehet számítani Münchenben, s ennek hatására ürítették ki és zárták le a bajor főváros két pályaudvarát - írta vasárnap a Hürriyet Daily News című török napilap.
A bíróság által is jóváhagyott szerzői jogi védettséggel dacolva mindenki számára hozzáférhetővé tette az interneten Anne Frank, a nácik elől Amszterdamban bujkáló német zsidó lány világhírűvé vált naplóját egy francia egyetemi oktató és egy francia parlamenti képviselő.
A Wolters Kluwer összesítése szerint 2015-ben 1300 új jogszabály keletkezett, amely 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban és az utóbbi hat év második legmagasabb adata, egyedül a 2013-as évi csúcsot nem sikerült megdönteni.
Év végi cikksorozatunkban a 2015-ös magyar filmeket is számba vesszük, és értékeljük a Vajna-rendszer első öt évét, sőt az is kiderül, hogy mit szeretünk nézni a moziban. Idén meglepően sok alkotás készült, voltak köztük bukások, de eljutottunk az Oscar-jelölésig is. A cikk végén Ön is szavazhat, hogy melyik volt 2015 legjobb magyar filmje.
A Magyar Broadcasting Co. Kft. lezárta a TV2 Csoport megvásárlását, a vállalat a tranzakcióhoz szükséges engedélyek birtokában benyújtotta a változásbejegyzési kérelmét a cégbírósághoz és Dirk Gerkens-t kinevezte a TV2 Csoport vezérigazgatójának - közölte a társaság vasárnap az MTI-vel.
Az Egyesült Államok bezárta a dél-etiópiai Arba-Mincs városában lévő drónbázisát - közölte David Kennedy, az addisz-abebai amerikai nagykövetség szóvivője vasárnap.
A bűncselekmények traumatizált, ellehetetlenült helyzetbe került sértettjeinek normális életbe való visszatéréséért dolgozik a tíz éve létrejött Áldozatsegítő Szolgálat - mondta el Veisz Gábor, az Igazságügyi Hivatal főosztályvezető-helyettese az MTI-nek.
Fegyveresek egy csoportja tart uralmában egy vadvédelmi központot az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Oregon szövetségi államban, tiltakozásul két farmer bebörtönzése miatt.
Háromdimenziós nyomtatással elkészítik és Londonban, valamint New Yorkban felállítják idén a szíriai Palmüra lerombolt Baál-temploma jellegzetes ívelt épületelemének életnagyságú mását - jelentette be az Oxfordi és a Harvard Egyetem közös intézménye, a Digitális Régészeti Intézet.
A Fővárosi Önkormányzat a rendőrség segítségét kéri a Mahir hirdetőoszlopainak elbontásával kapcsolatban, mivel a cég akadályozza a bontási munkákat - mondta Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok vasárnap az MTI-nek.