Ismeretlen fegyveresek vasárnap megtámadtak egy indiai konzulátust az észak-afganisztáni Mazari-Sarif városában, egyelőre nem tudni vannak-e halottak és sebesültek - közölte a Balh tartományi kormányzó szóvivője.
A Wolters Kluwer összesítése szerint 2015-ben 1300 új jogszabály keletkezett, amely 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban és az utóbbi hat év második legmagasabb adata, egyedül a 2013-as évi csúcsot nem sikerült megdönteni.
A Fővárosi Önkormányzat a rendőrség segítségét kéri a Mahir hirdetőoszlopainak elbontásával kapcsolatban, mivel a cég akadályozza a bontási munkákat - mondta Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok vasárnap az MTI-nek.
Orbán Viktor és Tarlós István nem fog találkozni a közeljövőben - tudta meg az ATV Híradója a miniszterelnök sajtófőnökétől. Ez azt is jelenti tehát, hogy nem lesznek további tárgyalások a BKV finanszírozásáról. Az agglomerációs körzet két érintett polgármestere szerint mától nem állíthatják le a közlekedést, hiszen hivatalos megállapodás van a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a főváros között.
Szaúd-Arábia megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal, miután a szunnita királyság teheráni nagykövetségét tüntetők támadták meg a hétvégén - jelentette be Abdel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter egy vasárnapi rijádi sajtótájékoztatón.
A karhatalom segítségét is kérheti a Fővárosi Önkormányzat a Mahir hirdetőoszlopainak elszállításához; ha ezt megteszi, a rendőrség megadja a támogatást.
Hamarosan holland katonai egységek és harcjárművek érkeznek Magyarországra egy nemzetközi hadgyakorlatra - írta hétfői számában a Magyar Nemzet és a Magyar Idők.
Török hackerek feltörték és török zászlókat, illetve harci repülőgépeket ábrázoló képekkel árasztották el az orosz távközlési és tömegtájékoztatási miniszter fiókját az Instagram fényképmegosztó internetes közösségi oldalon vasárnap.
2016 egyik legjelentősebb eseménye az amerikai elnökválasztása lesz. Alig egy hónappal az első előválasztás előtt egyre kiélezettebb a verseny a jelöltek között. A botrányhős Donald Trump és a felelőtlenül emailező Hillary Clinton lehetnek a pártok befutói, de az ellenfeleik még okozhatnak meglepetéseket.
Az atv.hu olvasója élete párjával jól kijön, a fizetéséből már kevésbé, de legalább kiváló egészségnek örvend. A kormányt azonnal lemondatná - derült ki portálunk év végi közvélemény-kutatásából.
Hamarosan holland katonai egységek és harcjárművek érkeznek Magyarországra egy nemzetközi hadgyakorlatra - írja a Magyar Nemzet. A Magyar Időkben arról lehet olvasni, hogy a Jobbik meghosszabbította, az MSZP pedig két hét után felfüggesztette aláírásgyűjtési akcióját.
Szíriában az Iszlám Állam terroristái lelöktek egy tinédzser fiút egy épület tetejéről miután kiderült, hogy homoszexuális. A dzsihadista parancsnok, aki megerőszakolta, megúszta a halálbüntetést.
A karácsony utáni napokban ilyen kérdések foglalkoztatták a nyilvánosság fórumait: vajon a Fidesznél szökken-e szárba a Jobbik vetése, ezzel az ellenzékkel verhető-e a Fidesz, és Orbán helyett Lázár kormányozza-e az országot? Lefülelt mondatok.
Oldalára borult egy sertéseket szállító teherautó Lakiteleknél, a Tiszaalpárra vezető úton, Bács-Kiskun megyében - írta honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn kora reggel.
A Marvel-filmhős, Vasember Jarvis nevű mesterséges intelligenciájához hasonló "i-komornyik" létrehozását tűzte ki idei személyes céljául Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, hogy az új asszisztens segítségére legyen a háztartásban és munkájában.
Több amerikai lap is megemlékezett Zsigmond Vilmos haláláról, a január 1-jén elhunyt Oscar-díjas operatőrről méltatást közölt többek között a Los Angeles Times, a Rolling Stone és a Hollywood Reporter is.
Andy Vajnáék tegnap bejelentették, hogy lezárták a TV2 Csoport megvásárlását. Fonyó Károlyék jogi képviselője szerint azonban a csatorna tulajdonjogának kérdése változatlanul a bíróságokon fog véglegesen eldőlni.
Simicska Lajos cége minden elbontott hirdetési oszlopa után külön kártérítési pert indít a főváros ellen, emellett az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az uniós normák megsértése miatt – értesült az atv.hu.