A Liberálisok politikusa szerint a gazdaságban legfontosabbnak tekintett mérőszámok kedvező alakulása nem Matolcsy Györgynek köszönhető, tulajdonképpen a „meleg vizet találták fel”. Bodnár szerint az ügyészség húzza az időt az MNB-alapítványok ügyében.
Nem működik a menedékkérők áthelyezésére szolgáló uniós mechanizmus - szögezte le Herman Van Rompuy, az Európai Tanács előző elnöke a Le Soir című belga napilapnak adott interjújában, amely szerdán jelent meg.
Oroszország állhat a WikiLeaks hétfő óta zajló újabb kiszivárogtatási hulláma mögött - jelentette ki kedd este John Podesta, az amerikai demokraták elnökjelöltjének, Hillary Clintonnak a kampányfőnöke.
A Mediaworks Hungary Zrt. Door Tamást, a társaság értékesítési és marketing igazgatóját megbízta, hogy jelenlegi feladatai mellett töltse be a kiadócsoport megbízott-vezérigazgatói pozícióját - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Az Ausztriában egy hűtőkamionban tavaly holtan talált 71 ember ügyében nyolc gyanúsított ellen fog vádemelést javasolni a rendőrség, három bolgár sofőrt pedig még köröznek - jelentette be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
Érdekes felvetést fogalmazott meg az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az LMP szakpolitikusa annak kapcsán, hogy miként is lehetne véget vetni a kormányoldal egészpályás letámadásának.
Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benziné nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Németországban megtörtént a trendforduló a menekültügyben, az érkező menedékkérők száma az idén jelentősen csökkent 2015-höz képest, és csökkenésnek indult a menedékjogi kérelmek száma is - mondta Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter szerdán Berlinben.
Nagy-Britanniának kötelessége a bécsi egyezmény szerint szavatolni a diplomáciai képviseletek biztonságát - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán.
Oroszországot aggasztja, hogy megromlott a kapcsolata az Egyesült Államokkal - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán egy moszkvai gazdasági fórumon.
Hivatalosan is megalakult a Nemzeti Gárda Franciaországban, amely a hadsereg, rendőrség és csendőrség megerősített önkéntes tartalékosait tömöríti ezentúl egybe.
Kiszivárgott egy tervezet, mely szerint a kormány felszámolná és újragombolná az óriásplakát piacot, amely ezentúl az önkormányzatok kezébe kerülne. Magyar György ügyvéd az ATV Start című műsorában mindezt összefüggésbe hozta a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó és tavaly eltüntetett MAHIR oszlopokkal.
A német kormány szerdai ülésén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette törvényjavaslatát az uniós társállamokból érkező bevándorlók szociális ellátási jogosultságának korlátozásáról.
Theresa May brit miniszterelnök szerint London célja az, hogy a brit vállalatok "a lehetséges legnagyobb mértékben hozzáférhessenek" az Európai Unió egységes belső piacához a brit EU-tagság megszűnése után is.
Vérző sérültek hevertek a földön a 8. kerületben. Körülöttük mindenhol szétszóródott műanyag kannák voltak, amikből gyanús anyag szivárgott. Ez persze csak egy gyakorlat volt, amellyel egy éles veszélyhelyzetre készültek fel a katasztrófavédők és a Semmelweis Egyetem. További részletek a videóban.
Veszélyesnek tartja Donald Trump-ot az ENSZ emberi jogi főbiztosa. A tisztviselő szerint ugyanis a republikánus elnökjelölt az egész nemzetközi közösségre veszélyt jelent. Közben Trump élesen bírálja a republikánusokat, akik közül egyre többen fordítanak neki hátat. További részletek a videóban.
A Star Wars - Az ébredő Erő című film brit produkciós cégét 1,6 millió font bírságra ítélte egy londoni bíróság azért a balesetért, amelyet Harrison Ford szenvedett a film forgatásán a Pinewood stúdióban.
Már több száz filmes szakember tiltakozik amiatt, hogy Kálomista Gábor pár nap alatt legalább 20 kollégáját rúgta ki cégétől, amiért dolgoztak a "Kút" című filmben.
Megkezdődött az úgynevezett Fortress-ügy tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A több milliárdos csalássorozat ügyében csalás és pénzmosás miatt emeltek vádat. Több mint 2 ezren jártak pórul. A csalásban résztvevő cégek elhitették a befektetőkkel, hogy egy neves amerikai vállalat kezeli majd a pénzüket. Még a szerződéseknél is hasonló logót használtak, mint az amerikai cég - így verték át az…
Ismét amerikai hadihajóra lőttek a jemeni felkelők uralta területekről indított rakétákkal, a szerdai sikertelen támadás már a második ilyen jellegű incidens az elmúlt négy napban - közölték névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselők.