2016. március 24. csütörtök

márc. 24
16:24
Czibere: Minden iskolai szünetben kapnak meleg ételt a rászoruló gyerekek (Infostart)
Ettől az évtől mind a négy iskolai szünetben meleg ételhez juthatnak a hátrányos helyzetben lévő családok gyermekei - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön a monori Kossuth Lajos Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatóján.
márc. 24
16:48
Durva videó: agyonlőtte egy izraeli katona a földön fekvő merénylőt (ATV)
Izraeli katonák agyonlőttek két palesztin merénylőt, aki késsel támadt egy határőr katonára csütörtök reggel Hebronban - jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió.
márc. 24
17:00
Lesz könyvhét a Vörösmarty téren (Infostart)
Mai sajtóértesülések arról szóltak, hogy áthelyezhetik a 87. Ünnepi Könyvhetet az eddigi helyszínéről, a Vörösmarty térről. Keresztury Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése igazgatója szerint komoly károkat okozhat a rendezvénynek, ha valóban máshol rendezik meg a fesztivált. Időközben a Főpolgármesteri Hivatal azt közölte, hogy a főváros támogatja az Ünnepi Könyvhét Vörösmarty…
márc. 24
17:02
Péntektől újra teljes hosszában járható a budai alsó rakpart (Infostart)
Március 24-én este 20 órától 25-én hajnalig fokozatosan megszűnnek a forgalomkorlátozások a Budai alsó rakparton a Szentlélek téri árvízvédelmi munkák befejezésével, így pénteken reggeltől újra mindkét irányban teljes hosszában járható a Budai alsó rakpart - közölte a BKK.
márc. 24
17:06
Karadzic 40 évet kapott Srebrenica miatt, most fellebbez (ATV)
Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök felelős boszniai településeken elkövetett emberiesség elleni bűnökért - állapította meg a hágai Nemzetközi Törvényszék a politikus perében csütörtökön tartott ítélethirdetésen.
márc. 24
17:08
Elhunyt Fodor János (ATV)
Életének 60. évében elhunyt Fodor János professzor, az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, hosszan tartó, súlyos betegségben - tudatta az egyetem csütörtökön az MTI-vel.
márc. 24
17:18
Agyonütötte betegét, kilenc évet kapott az orvos (Alternatív Energia)
márc. 24
17:39
Aktfotó, delegátusrablás: Eldurvult a kampány Amerikában (ATV)
A legfrissebb közvéleménykutatások szerint a kaliforniai republikánusok - bár nem mindenben értenek egyet döntéseivel - inkább Donald Trumpot támogatják, mint bárki mást a pártbeli elnökjelölt-aspiránsok közül. Közben egészen durva eszközöket vetnek be a kampányoló felek egymással szemben.
márc. 24
18:12
Ecclestone: nem biztos, hogy visszatér a régi időmérő (Alternatív Energia)
márc. 24
18:16
Ferenc pápa magasan veri a világ vezető politikusait (ATV)
Ferenc pápa népszerűbb a világ vezető politikusainál is - közölte csütörtökön a BBC News egy felmérésre hivatkozva.
márc. 24
18:27
Indul a 170. balatoni hajózási szezon (Infostart)
A 170. hajózási szezon indul a Balatonon - mondta az InfoRádiónak Dónucz László, a vállalat értékesítési és forgalmi igazgatója.
márc. 24
18:29
Megnyitják a kecskeméti repülőteret a polgári forgalom számára (Infostart)
Egy 3D toronyszimulátort adott át a honvédelmi tárca, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a HungaroControl. A honvédelmi miniszter az InfoRádiónak elmondta: cél a katonai és a polgári légi irányítás szorosabb együttműködése. Simicskó István szerint ennek egyik példája lehet az a terv, hogy a kecskeméti repülőteret megnyissák a polgári forgalom számára is.
márc. 24
19:27
Hóvihar, tornádó, villámlás: 57 millió ember érint a zord idő az USA-ban (ATV)
Az Egyesült Államok déli, középnyugati és északi vidékein szokatlan és erős hóviharok tombolnak. A viharok érintette térségben összesen mintegy háromszázezren maradtak áramszolgáltatás nélkül.
márc. 24
19:29
Paul McCartney is szerepelni fog A Karib-tenger kalózai 5. részében (ATV)
A Disney ugyan befejezte A Karib-tenger kalózai című népszerű sorozata ötödik epizódjának forgatását Ausztráliában, a rendezők és a producerek visszatértek egy extra felvétel elkészítésére, amely Paul McCartney személyére épül - értesült a deadline.com filmes hírportál.
márc. 24
19:31
400 terrorista kész arra, hogy vérbe borítsa Európát (ATV)
Négyszáz, a merényletek megtervezésében szabad kezet kapott harcossal, a brüsszeli és párizsi csoportokhoz hasonló, egymásba fonódó terrorsejtekkel akarja vérbe borítani Európát az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet - jelentették ki magas rangú tisztségviselők az AP amerikai hírügynökségnek.
márc. 24
20:00
Széles Gábor: "kész, takarodjon ki az összes arab Európából!" (Alternatív Energia)
A tévétulajdonos nyíltan rasszista, etnikai és vallási alapon is uszító írást osztott meg Facebook-oldalán.
márc. 24
20:02
Napköziben dolgozott az eltiltott HÖK-ös (Alternatív Energia)
márc. 24
20:03
500 szexuális bűncselekmény Kölnben, Egy migráns ellen emeltek vádat (ATV)
Szexuális kényszerítéssel és lopással vádoltak meg csütörtökön egy menedékkérőt Kölnben. A 26 éves algériai állampolgár a németországi városban szilveszterkor nők ellen elkövetett zaklatások és rablások első olyan feltételezett elkövetője, aki ellen szexuális bűncselekmény miatt emeltek vádat.
márc. 24
20:04
Milliárdokat nyerhetett ismét Mészáros Lőrinc (Alternatív Energia)
A felcsúti polgármester eddig ismeretlen cége korszerűsítheti Szombathely–Zalaszentiván vasútvonalat.
márc. 24
20:12
A befogadottakra is figyelni kell (Infostart)
A radikalizáció egy társadalmi tünet - mondta az InfoRádió Aréna című műsora által megszólaltatott elemzők. Arról is beszéltek, hogy a befogadott menekültek integrációjára komoly figyelmet kell fordítani.
márc. 24
20:14
Európában még nem, Magyarországon kevesebb a tbc-s (Infostart)
Ha Európa nem gondoskodik sürgősen a kiszolgáltatott és szegény népcsoportokról, illetve a migránsokról, megtorpanhat a tbc-s esetek évről évre mért csökkenése - figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ. A tbc világnapja alkalmából kiadott jelentésről Pusztai Zsófia, a WHO budapesti irodájának vezetője beszélt az InfoRádióban.
márc. 24
20:33
Szép, napos lesz a péntek (Alternatív Energia)
Délután 9-14 fokra számíthatunk.
márc. 24
20:48
Tálas Péter: Erősíteni kell a hírszerzést (Infostart)
Több, a terror elleni védekezés részeként bevezetett intézkedés csupán a lakosság félelemérzetét próbálja csökkenteni, ám a terrorelhárítók munkájának nagy része továbbra is rejtve marad - mondta az InfoRádiónak Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Központjának igazgatója.
márc. 24
20:57
Felgyújtották Trumpot az Iszlám Állam legújabb beteg videójában (ATV)
Az Iszlám Állam legújabb videójában vállalják a felelősséget a 31 halálos áldozatot követelő brüsszeli terrortámadásokért. A felvételeken Donald Trump napokban adott interjúja is látható, amelyben a belga fővárosban történt merényletsorozatról fejti ki a véleményét.
márc. 24
20:59
Szegedi városvezetés: Felháborító a Fidesz-Jobbik hazug támadása (ATV)
A szegedi városvezetés szerint Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke arra reagálhatott egy interjúban, hogy Szeged polgárai példaértékű humanitárius segítséget adtak a menekülteknek - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
márc. 24
21:09
Ők kapták az idei Magyar Sajtófotó pályázat díjait (Alternatív Energia)
A menekültválság jókora témaeltolódást hozott a pályaművekben.
márc. 24
21:11
Kunfalvi nem maradt talpon (Alternatív Energia)
márc. 24
21:16
Abdeslamnak is köze lehetett a brüsszeli merényletekhez (ATV)
Brüsszeli merényletekre készült a tavaly novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője, az előző héten őrizetbe vett Salah Abdeslam - jelentette csütörtökön a VRT belga közszolgálati televízió.
márc. 24
21:18
Gyerekjáték volt becsempészni a bombákat a brüsszeli reptérre (ATV)
Több hiányosságot is feltártak a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, ahol két nappal ezelőtt kettős robbantásos merényletet hajtottak végre - jelentette az M1 aktuális csatorna tudósítója.
márc. 24
21:24
Drámaian kevés a háziorvos (Infostart)
A legfrissebb adatok szerint már több mint 300 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon. Csak az utóbbi 2 hónapban 70 praxis üresedett meg. Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke az InfoRádiónak azt mondta, rég fel kellett volna készülni erre a folyamatra. Selmeczi Kamill arra is felhívta a figyelmet, hogy a háziorvosok kétharmada már most is nyugdíjas korban van,…
márc. 24
21:27
Magyar-horvát - Kádár nem játszhat (Alternatív Energia)
A horvátok elleni meccs szombaton 18 órakor kezdődik.
márc. 24
21:29
Szeged - Martin Schulz csak elismerte a példaértékű segítséget (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint az EP-elnök és Botka László megegyezett a "migránsok" befogadásáról.
márc. 24
21:45
Nézőpont - Szinte mindenben megbukott a Fidesz? (Alternatív Energia)
A kormány néhány intézkedése szöges ellentétben áll az emberek által elvártakkal.
márc. 24
21:51
Több európai várost is célba vett már az Iszlám Állam (ATV)
Több olyan információ is jutott a nyomozók birtokába, ami arra enged következtetni, hogy a párizsi és brüsszeli terrortámadásokat kitervelő és végrehajtó terrorsejt további európai városokat vett célba. Ezeknek a merényleteknek az előkészületei jelenleg különböző fázisokban tartanak.
márc. 24
22:00
Húsvét és óraátállítás - változik a MÁV-menetrend (Infostart)
A húsvéti ünnepi hétvége miatt változik a vonatok menetrendje - mondta a MÁV Zrt szóvivője. Lőcsei Virág kiemelte, hogy ezeken a napokon a lehető legtöbb szerelvény áll forgalomba.
márc. 24
22:16
Visszaküldte az államfő a nok-törvényt - a nap hírei (Infostart)
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvényt az államfő. Terrorizmus elleni intézkedéscsomag alkotásáról döntött a kormány. 40 év börtönre ítélte Radovan Karadzicot a hágai Nemzetközi Bíróság.
márc. 24
22:57
Ők kapták az idei Magyar Sajtófotó pályázat díjait - Fotók (Alternatív Energia)
A menekültválság jókora témaeltolódást hozott a pályaművekben.

Keresés