Legkorábban szombaton nyithatják meg újra a forgalom előtt a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőteret, ahol az előző napon kettős robbantást hajtottak végre - közölte szerda este a légikikötőt üzemeltető vállalat szóvivője.
Magyarországon a 8,3 millió felnőtt lakosból 3,5 millióra becsülhető a magas vérnyomásban szenvedők száma, ez a szám a lakosság idősödése miatt folyamatosan nő, a 75 éven felüliek több mint 80 százaléka hipertóniássá válik, elsősorban az érrendszeri meszesedés miatt - derült ki a Magyar Hipertónia Társaság által 2002-ben létrehozott hipertónia-regiszter legfrissebb adataiból.
A fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2015-ben 19,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest, a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma több mint 4 százalékkal nőtt - derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) beszámolójából, amelynek elfogadásáról jövő szerdán dönthet a Fővárosi Közgyűlés.
Az eddig ismerteken túl továbbra sincs hír újabb magyar sérültekről Brüsszelben, de a holttestek azonosítása és állampolgárságuk megállapítása még mindig folyamatban van – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerdán az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a brüsszeli magyar nagykövetség konzuli osztálya az EU melletti állandó képviselettel szoros együttműködésben eddig csaknem hatvan,…
Az idén közepes, jó termés várható meggyből, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) 150-160 forintos felvásárlási árat tartana reálisnak - mondta Csizmadia György, a szervezet alelnöke szerdán az M1 aktuális csatornának.
Már 37 gyanúsítottja van annak az ügynek, amelynek során kiderült, egy anya és a lánya az elmúlt öt évben 20 tartományi jogú régióban lejárt szavatosságú, vagy nem megfelelő körülmények között tárolt vakcinákat értékesített – számolt be a helyi média szerdán. Az úgynevezett “vakcinabotrány”, érintettjeit őrizetbe vették, három gyógyszeripari vállalat ellen folyik rendőrségi nyomozás, amelyet egy…
Szinte egyöntetűen a terrorizmus elleni fellépés fokozását sürgette a nemzetközi sajtó szerdán, a brüsszeli terrortámadások másnapján. A brit The Daily Telegraph megállapította: nehéz meghatározni, hogy pontosan mikor kezdődtek a nyugati célpontok elleni iszlamista terrorcselekmények – lehet, hogy 1995-ben a párizsi metróban elkövetett robbantásos merényletekkel, lehet, hogy 1998-ban, az Egyesült…
Két hónapja Sopronban láthatták Salah Abdeslamot, a tavaly novemberi párizsi terrorakciók egyik főszervezőjét – közölte a Kronen Zeitung című osztrák lap internetes oldala szerdán egy burgenlandi olvasóra hivatkozva. Az újság írása szerint a szemtanú azt mondta, hogy Salah Abdeslamot egy soproni kávézóban látta még januárban, és ezt egy nappal később a kismartoni (Eisenstadt) illetékes hatóságnak…
A keddi brüsszeli robbantások egyik elkövetőjét a török rendfenntartó erők Gaziantep városnál elfogták, majd 2015 júniusában kiutasították az országból – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán Ankarában. Elmondta, hogy Törökország tavaly július 14-én jelentést küldött az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet külföldi állampolgárságú harcosának kitoloncolásáról a belga hatóságoknak, de…
A Migrációkutató Intézet szerint a nyugat-európai bevándorlás- és biztonságpolitika kudarcát jelzik az újabb, immár stratégiai célpontok ellen elkövetett merényletek. Az intézet az MTI-hez szerdán eljuttatott elemzésében emlékeztetett rá: Salah Abdeslamot, a tavaly novemberi párizsi merénylet egyik irányítóját a keddi brüsszeli terrortámadást megelőző napokban fogták el. A merényletek és a…
Márciusi döntésével az Európai Központi Bank 0% azaz nulla százalékra csökkentette irányadó kamatszintjét. Így a cikkünk címében jelzett 9,50%-os euró-kamatra joggal kaphatják fel sokan a fejüket. Mégis lehetséges mindez? A válasz: IGEN, és a megoldás itt is a részletekben rejlik. Lássuk hogyan működik az "Erste Group Protect Multi Luxury 2016-2017" elnevezésű értékpapír.
A brókerbotrányok után a kormány a könyvelők, könyvvizsgálók felelősségét is firtatja, július elsejétől ezért egy új közfelügyeleti rendszert vezetnének be. A könyvelők szerint viszont a brókerbotrány csak ürügy az ő ellenőrzésükre; központi regisztráció helyett kötelező érdekképviseleti tagságot javasolnak. Azt sem tudjuk, hány könyvelő dolgozik az országban, a könyvelési díjak viszont emelkedni…
Soha nem indult még annyira csúnyán az év a tőzsdéken, mint idén, látszólag a semmiből estek 10-20 százalékot másfél hónap alatt a fontosabb részvényindexek, a feltörekvő piacokon még nagyobb volt a...
Ellentmondásosak a munkaügyi és bérelszámolási dokumentumok megőrzésére vonatkozó jogszabályok. Súlyos bírságot kaphat a nyakába az, aki nem teljesíti e kötelezettségét, ugyanakkor elég egyszerűen ki is lehet bújni a büntetés alól.
Nem szerezte meg az Orangeways Kft. a Rába S91-es midibuszok típusengedélyét szerződésben vállalt határidőig, ha a cég április 1-ig nem mutatja be a dokumentumokat, akkor a Budapesti Közlekedési Központ felbontja a szerződést.
Áprilistól tovább csökkennek a horvátországi gázárak, a gázellátás utóbbi években történt átalakítása miatt ez további elvonást jelent a Mol horvát leányától, az INA-tól. A hazai mintára...
Kínában továbbra is a világátlagnál gyorsabban emelkedik a tengerszint, 1980 és 2015 között évi 3 millimétert mértek - tájékoztatott az állami óceánfelügyeleti hivatal Pekingben.
Csupán fillérekkel változott a forint árfolyama csütörtök reggelig az előző esti kurzusaihoz képest a bankközi devizapiacon. Az eurót 7 óra tájban 313,27 forinton jegyezték a szerda esti 313,12 forinttal szemben. A svájci frank 20 fillérrel 287,33 forintra erősödött, a dollár árfolyama nem változott, az amerikai valuta 280,30 forinton forgott.(MTI)
Optimistább lett a Mollal kapcsolatban a Deutsche Bank, mely a korábbi 14 000 forintról 15 500 forintra emelte a részvényekre megfogalmazott célárfolyamát. Ez azonban így is a jelenlegi tőzsdei ár...
Akkumulátorgyártó üzem felépítését tervezi Gödre a Samsung, iparági források szerint a vállalat szeretné kivenni részét a feltörekvő elektromosautó-gyártásból - írja a 24.hu. Akkumulátorgyárat...
46,2 milliárd forintnyi osztalékot fizethet az OTP a 2015-ös eredménye után. Az OTP április 15-én tart közgyűlést, ezen többek között az osztalékról is döntenek. A közgyűlési határozati javaslat...
Most rajtunk a sor, hogy segítsünk Európának - jelentette ki Hillary Clinton, a Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsa Kaliforniában, a belgiumi terrorakciókra utalva.
Közzétette közgyűlési meghívóját a Richter, az eseményre 2016. április 26-án kerül sor 15 órai kezdettel. Az éves rendes közgyűlés helyszíne: 1143 Budapest, Stefánia út 34. A Richter szokásos módon...
Csütörtök reggel sem tud érdemben visszakapaszkodni a magyar deviza az utóbbi napok gyengülése után, 313 felett indítja a napot az euróval szemben. Ma sem fogunk dúskálni a makroadatokban, délután...
A GDP óriási hányadát, 15 százalékát emészti fel a korrupció azokban az EU-tagállamokban, amelyeket a leginkább érint a probléma. Magyarország a 28 tagállamból a 18. a korrupciót tekintve. A sereghajtók: Horvátország, Románia és Bulgária – írja a hvg-hu.
Kirabolták az OTP Bank fővárosi, VIII. kerületi Blaha Lujza téri fiókját szerda este – erősítette meg az MTI értesülését az OTP Bank. Gáspár Bence, az OTP Bank médiakommunikációs vezetője elmondta: megerősíti a rablás tényét, de a nyomozás érdekeire tekintettel további információt nem adhat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére közölte: 18 óra körül történt ...
Majdnem 6700-ig csúszott le a tegnapi záróérték a magyar blue chipnél. Ahogy azt már hétfőn is hangoztattuk szerdáig lehetett élvezni azt a csekély volatilitást, amit vártunk ettől a héttől.
Elromlott a hangulat ma reggel a világ tőzsdéin, Ázsiában szemmel látható mínuszokba süllyedtek az indexek és Európában is esésekkel indult a nap. Fontos adatok nem lesznek ma, a befektetők pedig már...
Inognak az árupiacok, a napokban combosodó dollár megingatta a nyersanyagpiacot. A zöldhasú ereje mellett pedig az USA-ban napvilágra kerülő olajkészlet adatok sem segítettek további támaszt találni az olajárnak a több hónapos csúcson.
Április elején vitathatja meg Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az állami tisztviselők érdekképviseleteivel bürokráciacsökkentő javaslatát - értesült a Figyelő. A lap által megszerzett...
Ezerötszáz forint lehet a négyzetméterenkénti átalányadó azoknak a magánszemélyeknek, akik szálláskiadás céljából hasznosítják ingatlanjukat. Szintén maximálnál a bérbe adható otthonok számát, mely a...
Tegnap megreccsent a BUX. Minden vezető részvényben, kivéve az MTEL, jelentős eladási hullámot észleltünk a nap második felében. Az indexünk a 26000 pont feletti értékekről már 25700 pont környékénél tart, de tragikusnak ez a korrekció még mindig nem tekinthető, de érdemi esélye van a negatív folytatásnak. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés Húúúúsvéééét! Nyuszi hopp, nyuszi hopp! ...
A hosszú hétvége előtt csökkenésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A legtöbb európai tőzsdén, így a BÉT-en sem lesz kereskedés pénteken. Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta: a hosszú hétvége előtt csökkenésre számít, a befektetők zárják pozícióikat, emiatt eladói nyomás alatt lehetnek a piacok csütörtökön. Csökkentheti a Mol…
"Kedvező munkalehetőség Szlovákiában! Nálunk akár 265 ezer forintot is kereshet!" - ezt ígérte nemrég egy szórólap, amit a győri postaládákba dobtak be a Világgazdaság cikke szerint. Úgy tudják,...
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a nemzeti otthonteremtési közösségekről (NOK) szóló törvényt Áder János köztársasági elnök csütörtökön. Áder János visszaküldte A jogszabályt egy...