2016. március 21. hétfő

márc. 21
0:30
Gyenge rubel = erős orosz turizmus (ProfitLine)
Tavaly 13 százalékkal nőtt az Oroszországba irányuló turistaforgalom a rubelárfolyam gyengülésének köszönhetően - jelentette ki Oleg Szafonov a Roszturizm orosz szövetségi idegenforgalmi ügynökség vezetője a moszkvai Intourmarket nemzetközi kiállításon.
márc. 21
1:36
Oroszországi légikatasztrófa - Befejeződött a kutatás (ProfitLine)
Befejeződött vasárnap a kutatás a FlyDubai légitársaság utasszállító repülőgépe katasztrófájának helyszínén Rosztov-na-Donuban, Moszkvában pedig megkezdődött a gép fekete dobozainak vizsgálata.
márc. 21
2:09
Kezdenek kiürülni a tartományi fenntartású szállások Németországban (ProfitLine)
A menedékkérők számának csökkenésével Németországban egyre több tartományi fenntartású befogadóállomás kezd kiürülni a Die Welt című lap kutatása szerint.
márc. 21
2:09
Dicsérte a Facebookot Zuckerbergnek a kínai kommunisták propagandafőnöke (GazdaságPortál)
Mark Zuckerberg alapító-vezérigazgatót fogadva elismerően nyilatkozott a Facebook technológiai és irányítási rendszeréről a Kínai Kommunista Párt propagandafőnöke annak ellenére, hogy az internetes közösségi hálózat hivatalosan nem elérhető a kelet-ázsiai országban. Liu Jün-san, aki a legszűkebb politikai döntéshozó testület, a politikai bizottság 7 tagú állandó bizottságának ötödik embere, a…
márc. 21
3:15
Reformfáradtság és protekcionizmus kezd eluralkodni a feltörekvő térségben (ProfitLine)
Az elmúlt negyedszázad "néha hihetetlen ütemű" átalakulása után mára a reformfáradtság és az újjáéledő protekcionizmus jelei mutatkoznak a feltörekvő gazdaságokban - mondta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke.
márc. 21
3:21
A csok és a lakástakarék is felhasználható önrészként a nokban (GazdaságPortál)
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a korábbi lakástakarékpénztári megtakarítások is felhasználhatók önrészként a nemzeti otthonteremtési közösségekben (nok) – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Úgy vélte, ezek az eszközök jól kombinálhatóak és együttesen segítik azt, hogy több lakás épüljön. Az…
márc. 21
3:27
Népbetegség a stroke Magyarországon, a betegek akár ötöde is belehalhat (GazdaságPortál)
A stroke népbetegség Magyarországon, amelybe a betegek akár 20 százaléka belehalhat a legmodernebb terápia mellett is – mondta Folyovich András neurológus főorvos az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában. A hirtelen jelentkező stroke (agyi érkatasztrófa) nagyon gyakori betegség, évente 45-50 ezer kórházi felvétel történik Magyarországon emiatt – számolt be a főorvos. A betegek mintegy 25…
márc. 21
3:45
A televízió használatán verekedtek össze a kiskunhalasi menekültszállás lakói (GazdaságPortál)
Rendőrök és fegyveres biztonsági őrök állították helyre a rendet a kiskunhalasi menekültügyi őrzött befogadó központban, ahol a televízió használatán verekedett össze a szállás külföldi lakóinak egy csoportja – tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. Árvai Edina tájékoztatása szerint a rendbontás még szombat este történt, amikor körülbelül harminc menekültügyi…
márc. 21
4:09
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 2016.03.20 (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy) 6 (hat) 11 (tizenegy) 24 (huszonnégy) 27 (huszonhét) 31 (harmincegy) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 70 darab, nyereményük egyenként 222.355 forint. 4 találatos szelvény 3.204 darab, nyereményük egyenként 4.860 forint. 3…
márc. 21
4:21
Tokaji Ipari Park épül - hogy hol? Hát Szikszón! (ProfitLine)
Tokaj és Szikszó képviselőtestülete közösen döntött arról, hogy a szikszói ipari területen épül majd fel a tokaji ipari park, az erre alapított cég nyereségén osztozik majd a két város, ezzel is támogatva egymást - közölte Füzesséri József (független), Szikszó polgármestere az MTI-vel vasárnap.
márc. 21
4:21
Hihetetlen milyen idő lesz a héten (GazdaságPortál)
Napsütéses és borúsabb napokra is készülni kell, kisebb esők is lehetnek, de fokozatosan melegszik a levegő, a hétvégén néhol akár 20 Celsius-fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn hajnalban az ország nagyobb részén gyengén felhős időre lehet számítani, de elsősorban a Zempléni-hegység környékén, a ...
márc. 21
4:33
A menekülteknek a disznóhúsfogyasztással együtt kell elfogadniuk a német kultúrát (GazdaságPortál)
A Németországban élő menekülteknek és muzulmán vallású embereknek a disznóhús- és sörfogyasztással együtt kell tiszteletben tartaniuk az úgynevezett német irányadó kultúrát a szövetségi kormány mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere szerint. Christian Schmidt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a Madsack médiacsoport lapjainak adott interjúban a társaság vasárnapi közleménye…
márc. 21
4:45
Bosszú folyik Magyarországgal szemben (GazdaságPortál)
Úri huncutság, bosszú folyik Magyarországgal szemben a nemzetközi piacok részéről, mert nemzeti érdekű gazdaságpolitikát folytat – erről Boros Imre közgazdász beszélt az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában azzal kapcsolatban, hogy a Standard & Poor’s hitelminősítő pénteken nem változtatott Magyarország besorolásán. Hozzátette: ha az ország befektetésre ajánlott kategóriába került…
márc. 21
5:09
Századvég-szakértő: mintegy százmilliárd forint hiányzik az oktatási rendszerből (GazdaságPortál)
Mintegy százmilliárd forint hiányzik az oktatási rendszerből, amit a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ jelzett is, ezt a kormány várhatóan idén kipótolja – mondta György László, a Századvég Gazdaságkutató Intézet vezető közgazdásza az M1 aktuális csatorna esti műsorában. Hozzátette: az Eurostat adatai szerint 0,3 százalékkal van Magyarország elmaradva az uniós átlagtól a bruttó hazai termék…
márc. 21
5:15
Chilitermesztő, hidegburkoló nyert a Telekom honlapversenyén (x) (Pénzcentrum)
Kategóriánként 5-5 millió forintos marketingkampányt nyertek....
márc. 21
5:27
Ez a magyar népbetegség, bele is halnak sokan (ProfitLine)
A stroke népbetegség Magyarországon, amelybe a betegek akár 20 százaléka belehalhat a legmodernebb terápia mellett is - mondta Folyovich András neurológus főorvos az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
márc. 21
5:36
Irak először exportált földgázt (Infostart)
Az iraki olajminisztérium szóvivője szerint vasárnap sor került az ország első cseppfolyósított földgáz exportjára.
márc. 21
5:51
Az MNB is léphet a héten (Portfolio)
Itthon az MNB dönt a kamatokról és friss inflációs jelentését is közli, míg külföldön a két kulcsfontosságú német konjunktúramutatóra, illetve az amerikai GDP harmadik becslésére figyelhetnek a...
márc. 21
5:54
Több turista utazik Oroszországba a gyenge rubel miatt (Infostart)
Tavaly 13 százalékkal nőtt az Oroszországba irányuló turistaforgalom a rubelárfolyam gyengülésének köszönhetően - jelentette ki Oleg Szafonov a Roszturizm orosz szövetségi idegenforgalmi ügynökség vezetője a moszkvai Intourmarket nemzetközi kiállításon.
márc. 21
6:09
Pórul járhat, aki először jut otthonhoz: indul a lakáslottó-licit (Pénzcentrum)
200 ezret is fizethetünk havonta....
márc. 21
6:15
Szaúd-Arábia rájött, miből fog élni az olajkorszak után (Privátbankár)
A legutóbbi olajár-ingadozások után ideje gondolkozni a szinte csak az olaj exportjára építő országoknak, miből fognak élni, ha egyszer az olajkorszak véget ér. Márpedig egyre több jel utal arra, hogy le fog zárulni, jóval előbb, mint hogy kifogyna a földkéregben található olajmennyiség.
márc. 21
6:24
Őstermelő tb-je: akad ellentmondás (Adózóna)
A biztosított mezőgazdasági őstermelők számára már csak néhány hét áll rendelkezésére ahhoz, hogy összesítsék 2015. évi bevételüket első negyedéves (1658-as) bevallásuk április 12-éig történő benyújtása érdekében. A következőkben e bevallás néhány sorának a kitöltéséhez szeretnénk segítséget nyújtani.
márc. 21
6:33
Kína nem engedi, de dícséri Zuckerbergnek a Facebook-ot (ProfitLine)
Mark Zuckerberg alapító-vezérigazgatót fogadva elismerően nyilatkozott a Facebook technológiai és irányítási rendszeréről a Kínai Kommunista Párt propagandafőnöke annak ellenére, hogy az internetes közösségi hálózat hivatalosan nem elérhető a kelet-ázsiai országban.
márc. 21
6:45
Ráugrottak a kínai részvényekre (Portfolio)
Megugrottak a hétfői kereskedésben a kínai részvények, azt követően, hogy a hatóságok arra vonatkozóan adtak jelzést, hogy könnyítenének a tőkeáttételes részvényvásárlásokra vonatkozó szabályokon. A...
márc. 21
6:47
25 év múlva Ausztria? Hogyan? (Portfolio)
A gazdaságpolitika kijelölt egy célt: az Európa legfejlettebb részéhez való gyors felzárkózást. Megnéztük, hogy a múltbeli teljesítmény, a kilátások, illetve a felzárkózás általánosítható tapasztatai...
márc. 21
6:51
Több mint kétszáz határsértőt fogtak el a hétvégén (GazdaságPortál)
Kétszáztizenkilenc határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 53, szombaton 100, vasárnap 66 embert fogtak el. Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, de februárban és márciusban is előfordult olyan nap,…
márc. 21
7:03
Részvények helyett aranyat kell venni! (Portfolio)
Könnyen elképzelhető, hogy a legutóbb látott tőzsdei rali nem lesz tartós, így a befektetők jobban teszik, ha részvények helyett inkább aranyat vásárolnak - véli az egyik legnagyobb tekintélynek...
márc. 21
7:06
Brit EU-népszavazás - Obama ne avatkozzon be a vitába! (ProfitLine)
Levélben kérték az amerikai elnökötől a kormányzó brit Konzervatív Párt EU-szkeptikus szárnyának képviselői, hogy ne avatkozzon be a brit EU-tagságról kiírt népszavazás kampányába.
márc. 21
7:09
Nincs tovább - falba ütköznek a fejlődő gazdaságok? (Privátbankár)
Fogy ki a lendület a feltörekvő gazdaságokból, ráadásul a régi rossz szokások is egyre inkább kezdenek visszatérni.
márc. 21
7:18
Nem hiszed el, ki nyerte a kazah választást (Portfolio)
Nurszultan Nazarbajev kazah elnök pártja elsöprő győzelmet aratott vasárnap az előre hozott parlamenti választásokon egy exit poll szerint. A szavazófülkét elhagyók megkérdezésével a Demokrácia...
márc. 21
7:20
49 dollárig száguldhat az olaj (Portfolio)
A múlt héten 42 dollár fölé kapaszkodott az olajár, egyes kereskedők pedig úgy látják, az emelkedésnek bőven van még tere, az olaj egészen 49 dollárig mehet vissza - írja a CNBC. Van még erő az...
márc. 21
7:27
Új játékos a gázbizniszben - Irak így menekülne a válságból (Privátbankár)
Az iraki olajminisztérium szóvivője szerint tegnap sor került az ország első cseppfolyósított földgáz exportjára.
márc. 21
7:36
Felminősítették a Magyar Telekomot (Portfolio)
Kedvező elemzői vélemény érkezett ma reggel a Magyar Telekomra, az HSBC ugyanis a korábbi tartásról vételre javította a papírokra vonatkozó ajánlását. A célár 500 forintra emelkedett, ami 14...
márc. 21
7:45
Tégla, cserép: megugrott a kereslet az építőanyagok iránt (Privátbankár)
Kezd beindulni az építőanyagok forgalma.
márc. 21
7:47
Kiakadtak a székelyek: a kürtőskalács ne legyen román (Privátbankár)
Ha földrajzi árujelzős oltalmat kap a sütemény, csak Erdélyben és Székelyföldön készülhetne.
márc. 21
7:51
Vegyesen nyitotta a hetet a forint (GazdaságPortál)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő reggelre: az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben enyhén erősödött, míg a japán jenhez képest gyengült. Reggel hét óra előtt tíz perccel az euró 309,88 forinton, a dollár 275,02 forinton, a svájci frank 283,57 forinton, a japán jen pedig ...
márc. 21
8:03
Kik járnak jó az új lakástámogatással? (Privátbankár)
A csok után itt a nok, egyelőre nehéz kiigazodni az új támogatási formán.
márc. 21
8:12
Mi lesz az OTP-vel? Shortoljuk, vagy még korai? (ProfitLine)
Bár 6997-es árfolyamon is járt pénteken a bankpapír, végül mégis mínuszban végezte. 0.7%-kal zárta a hét utolsó kereskedési napját a részvény és innen indulhat ma reggel a nyitány.
márc. 21
8:12
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.03.21) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.03.21-i időjárásjelentése....
márc. 21
8:12
A tőzsde felé terelnék a kínai vállalatokat (Portfolio)
A kínai jegybank vezetője egy hétvégi fórumon elmondta, a kormány azt szeretné, ha több megtakarítás áramolna a tőkepiacra, ami segítené csökkenteni a vállalatok magas eladósodottságát - írja a...
márc. 21
8:19
Feje tetejére áll a TV2 – ki jön és ki megy? (Privátbankár)
A régi szerkesztők többsége nem akar visszatérni a csatornához.
márc. 21
8:21
Mintha csak nálunk lenne: itt már katonai hatalomátvétel jöhet a korrupció miatt (Privátbankár)
Meglepő hasonlóságokat találunk a magyar és a brazil politikai folyamatokban. A nyersanyagárak esése és a hivalkodó nemzetközi sportrendezvények megrendezése hazavágta a brazil költségvetést, egy óriási korrupciós botrány pedig aláásta a pártok és a politikai intézmények hitelét. A brazil hadsereg főparancsnokának szavai felidézik a két évtizedes katonai diktatúra baljós emlékeit.
márc. 21
8:30
Adócsalásban találták bűnösnek a focistát (Adózóna)
Újabb focistánál látta bizonyítottnak az adócsalás vádját a bíróság.
márc. 21
8:33
Illegális bevándorlás – Megkezdődött a görög szigetek felé tartó csempészhajók visszafordítása (GazdaságPortál)
Törökország az Európai Unióval kötött megállapodásnak megfelelően megkezdte a görög szigetek felé tartó csempészhajók visszafordítását – mondta Hóvári János történész, turkológus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn. A szakértő szerint a következő fél évben derül ki, hogy hatásosan végzi-e a török parti őrség a munkáját. Véleménye szerint korábban azért nem fékezték meg a ...
márc. 21
8:45
Tovább roboghat a MOL részvénye, érdemes résen lenni (ProfitLine)
Megtörtént a CECE index átsúlyozása, amit a bécsi tőzsde vitt véghez pénteken az európai piacok zárása után. Újabb lendületet kaphatnak a magyar blue chipek, így köztük a MOL papírja is.
márc. 21
8:48
Matolcsyék mozgathatják megint a forintot (Portfolio)
Közel egyhetes csúcsról indítja a hétfői kereskedést a forint euróval szembeni árfolyama. Érdemes lesz azonban a keddi MNB-kamatdöntésre figyelni, bár a konszenzus szerint egyelőre nem vág kamatot a...
márc. 21
8:48
Drágulnak az építőanyagok: mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni (Pénzcentrum)
Jelentősen megnövekedett a kereslet....
márc. 21
8:54
Elkezdték visszaküldeni a menekülteket (Privátbankár)
Vasárnap éjfélkor lépett életbe a török-EU megállapodás.
márc. 21
8:56
Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea (Privátbankár)
Nem telik el hét a diktatúra ballisztikus rakétakilövései nélkül, megint az óceánba lőttek.
márc. 21
8:57
Tőzsdenyitás előtt – A Mol-papírok esetében a gyengülés a valószínűbb (GazdaságPortál)
Iránykereső, illetve vegyes kereskedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: összességben vegyes piacra számít. A Mol-papírok esetében a gyengülés a valószínűbb, mert az olaj ára csökken, illetve az emelkedést segítő egyéb tényezők hatása gyengül. Az OTP alacsonyan zárt pénteken, bár a…

Keresés