2016. március 23. szerda

márc. 23
0:06
Brüsszeli robbantások - Mi az üzenete a támadásnak? (ProfitLine)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) docense szerint sokrétű üzenete van a kedd reggel Brüsszelben történt robbantásos merényleteknek. Az MTI-nek nyilatkozó szakértő szerint a brüsszeli terrorcselekmény egyszerre irányulhatott a nyugati civilizáció, a nyugati vallás és az Európai Unió ellen.
márc. 23
0:39
A vállalkozások jelentős része késik a számviteli politika aktualizálásával (ProfitLine)
Az új számviteli törvény 2015. július 4-én lépett hatályba, melynek legtöbb rendelkezését csak 2016. január 1-étől kellett alkalmazniuk a vállalkozásoknak. A számviteli politikát azonban a hatályba lépés után 90 napon belül, vagyis 2015. október 3-áig kellett volna módosítaniuk. „Azoknak, akik ezt eddig nem tették meg, nem szabad továbbhalogatniuk kötelezettségüket, mert ha nem frissítik a…
márc. 23
1:12
Új karosszériaüzemmel bővül a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár (ProfitLine)
A vállalat 2018-ig 250 millió eurót fordít technológiafejlesztésre, valamint a termelőkapacitás bővítésére a telephelyen. Az új karosszériaüzemben gyártják majd az új generációs kompaktautókat. „A beruházás egyértelműen a Kecskemét iránti elkötelezettség megnyilvánulása, valamint megteremti az új generációs kompaktautóink sikeres gyártásának feltételét. Ez a döntés is alátámasztja a Mercedes-Benz…
márc. 23
1:45
Cameron: megerősítik a brit kikötők, repülőterek, pályaudvarok rendőri védelmét (ProfitLine)
A brit hatóságok növelik a kikötők, repülőterek, metróállomások és nemzetközi pályaudvarok rendőri védelmét - mondta kedden a brit miniszterelnök.
márc. 23
2:48
Figyelmeztető lövéseket adott le a holland rendőrség Amszterdamban (ProfitLine)
Figyelmeztető lövéseket adott le a holland rendőrség Amszterdamban egy előállítás során - közölte a rendőrség hivatalos Twitter-üzenetében kedden.
márc. 23
3:45
Brüsszeli robbantások – A szerdai budapesti járatait is törölte a Brussels Airlines (GazdaságPortál)
A keddi brüsszeli robbantások miatt szerdai brüsszeli járatait is törölte a Brussels Airlines – közölte Hardy Mihály, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője az MTI-vel. A belga légitársaság szerdán három járatot indított volna Budapest és Brüsszel között, reggel fél hétkor, délben, illetve 17.40-kor, de ezek egyike sem indul el. A Lufthansa-csoporthoz tartozó cég korábban…
márc. 23
4:09
Vegyi anyagokat és egy szögekkel teli robbanószerkezetet találtak egy házkutatás során (GazdaságPortál)
Vegyi anyagokat, egy szögekkel teli robbanószerkezetet és az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet zászlóját találták meg a rendőrök egy házkutatás során kedden Brüsszelben – jelentette a VRT helyi közszolgálati televízió. A belga szövetségi ügyészség tájékoztatása szerint a házkutatást a főváros Schaerbeek nevű negyedében folytatták le. Frédéric Van Leeuw főügyész korábban elmondta, hogy a…
márc. 23
4:24
Az ellenség már kapuinkon belül van, európaiak gyilkolnak európaiakat (GazdaságPortál)
A legmagasabb előtti fokozaton maradt a biztonsági készültség Olaszországban a brüsszeli terrorista támadásokat követően, de megerősítették az esetleges célpontok védelmét és az országos területellenőrzést – jelentette be Angelino Alfano olasz belügyminiszter kedden. “Az ellenség ma már gyakran otthonaink kapuin belül van, európaiak gyilkolnak európaiakat” – tette hozzá, közölve: “szabadságunkat…
márc. 23
4:27
Miért lett 1,20% a magyar alapkamat? Sok ábrával (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, amellyel meglepte a piaci szereplőket. Várakozásaink szerint a Magyar Nemzeti Bank 10-15 bázispontonként őszre 1% közelébe mérsékelheti az alapkamatot, tovább folytathatja a megkezdett átalakításokat a bankközi piacon. A kamatfolyosó is módosításra került, a jegybanki betétre a kamat mértéke már negatív…
márc. 23
4:48
Egy robbanóövet viselő ISIS-tagot fogtak el a határon (GazdaságPortál)
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet tíz tagját, köztük egy robbanóövet viselő harcost fogott el kedden a török haderő a szíriai határon – jelentette a Dogan török hírügynökség. Az eredetileg tizenkét fős csoport az IÁ ellenőrzése alatt álló észak-szíriai Jarabulusból próbált átjutni a délkelet-törökországi Gaziantep tartományban található Karkamisba. Miután a török katonák észrevették…
márc. 23
5:18
Iszlám Állam harcosai egy sor támadást hajtottak végre (GazdaságPortál)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) docense szerint sokrétű üzenete van a kedd reggel Brüsszelben történt robbantásos merényleteknek. Az MTI-nek nyilatkozó szakértő szerint a brüsszeli terrorcselekmény egyszerre irányulhatott a nyugati civilizáció, a nyugati vallás és az Európai Unió ellen. Brüsszelben kedd reggel három robbantásos merénylet történt – kettő a Zaventem nemzetközi repülőtéren, egy…
márc. 23
5:42
Nagyot ment a Telekom - Erre érdemes lesz figyelni! (Portfolio)
Év eleje óta sokat emelkedett a Magyar Telekom, az osztalékkal kapcsolatos kilátások javulnak, a legutóbbi jelentéskor pedig a menedzsment is adott optimista várakozásokat. Ha a rali folytatódik,...
márc. 23
6:06
Kamarai tagdíj - aki nem fizeti be időre, attól duplán szedi be a NAV (ProfitLine)
Érdemes még ezen a héten rendezni az 5000 Ft összegű kamarai díjakat, egyébként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tényleges végrehajtási eljárásban szedi be az összeg dupláját – hívja fel a hazai társaságok figyelmét a MAZARS és ügyvédi irodája a MARCALLIANCE. A vezető nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: a 2016. március 31-ig kiegyenlítetlen kamarai hozzájárulás köztartozásnak…
márc. 23
6:15
Te jó ég! Mikor lettek ilyen sokan a magyar nyugdíjasok? (Pénzcentrum)
Nagyon csúnya élet vár az idősekre....
márc. 23
6:24
Kurdok milliói szakadhatnak Merkel nyakába (Privátbankár)
Erdogan elnök alulmarad a démonokkal szemben, amelyeket ő szabadított az országára. A kurd területeken polgárháborús viszonyok uralkodnak és felelős német politikusoknak most kezd derengeni, hogy kurdok milliói indulhatnak el Berlin felé – különösen, ha beköszönt a vízummentesség. És akkor még nem beszéltünk az orosz szankciók miatt hirtelen munkanélkülivé lett török százezrekről.
márc. 23
6:33
Kútba esett a szerződés – kell-e a kártalanításra áfát számolni? (Adózóna)
A szerződés meghiúsulására az üzletfelek bánatpénzt kötnek ki, a késedelmes fizetésre kamatot, behajtási költségátalányt számítanak fel. Kell-e ezek után áfát számolni?
márc. 23
6:33
Év végére 60 dollárig emelkedhet az olaj (Portfolio)
Az év elején látott masszív lejtmenet után valamelyest stabilizálódhat az olajár, mely idén év végére 60 dollárig emelkedhet - idézte a CNBC a szaúdi petrolkémiai nagyvállalat, a SABIC vezetőjének...
márc. 23
6:51
Nyugtatta az elemzőket a Ford (Portfolio)
Sokan tartanak attól, hogy az amerikai autópiac csúcsra futott, emiatt a Ford felvette a kapcsolatot az elemzőkkel, és jelezte, a cég akkor is képes profitot csinálni, ha egy év alatt az amerikai...
márc. 23
7:09
Alig változott a forint jegyzése (GazdaságPortál)
Pár fillérrel mozdult el csupán a forint árfolyama a főbb devizákhoz viszonyítva szerda kora reggelre a kedd kora esti jegyzésekhez képest a bankközi piacon. Szerda reggel hatkor egy euró 311,59 forintot ért a kedd kora esti 311,52 forint után, a svájci frankot reggel 285,65 forinton jegyezték, kedd este fél hétkor 285,74 forinton állt. A dollár ...
márc. 23
7:12
Kutatás bizonyítja: az autómegosztás a közösségi közlekedés kiegészítője (ProfitLine)
Az Amerikai Tömegközlekedési Társaság (American Public Transportation Association) közlekedési szakemberekkel és utasokkal készített mélyinterjúkat. Az Egyesült Államokban 4500 fő részvételével zajlott, a napokban publikált kutatás megerősíti: minél többen használnak közösségi alapon szerveződő utazásmegosztó szolgáltatásokat, annál többen használják a tömegközlekedést. Ezek az egyének kevesebbet…
márc. 23
7:27
Ázsiát sem viselték meg a terrortámadások (Portfolio)
Ahogy tegnap Amerikában, ma reggel Ázsiában is csendes volt a kereskedés, a piacokat egyelőre nem viselték meg túlzottan a brüsszeli terrortámadások. Inkább az olajnál látszik mozgás, bár az 1...
márc. 23
7:45
A vártnál agresszívabban csökkenhet a magyar kamat (ProfitLine)
Londoni pénzügyi elemzők szerint az eddig vártnál agresszívabb monetáris enyhítési ciklus lehetőségére is utalhat, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az általános várakozásnál hamarabb csökkentette alapkamatát.
márc. 23
7:45
Ekkora csőddel még nem néztek szembe a spanyolok (Portfolio)
Időt nyert a csődközelbe jutott spanyol energetikai vállalat, az Abengoa, hogy megállapodjon hitelezőivel, ez utóbbiak közül ugyanis egyre többen támogatják a cég által közölt válság stratégiát. Az...
márc. 23
7:47
Lehet még egy-két dobásuk Matolcsyéknak (Portfolio)
Meglepő, de logikusan megindokolható lépés volt az MNB részéről az, hogy kedden 15 bázisponttal 1,2 százalékra vágták az alapkamatot - mondta a Portfolio kérdésére Koppenhágában John Hardy, a Saxo...
márc. 23
7:51
A Fed már áprilisban kamatot emelhet? (Infostart)
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed akár már a jövő hónapban kamatot emelhetne, ha folytatódik az amerikai gazdasági növekedés és nem lesznek kellemetlen meglepetések - fogalmazta meg véleményét Patrick Harker, a Fed philadelphiai területi igazgatója.
márc. 23
7:51
Így tette tönkre a kormány a magyarok bankszámláit (Privátbankár)
Téged mennyire zavar a tranzakciós illeték? Az MNB adatait nézve sokakat nagyon bosszant.
márc. 23
8:03
A legjobb hat kiállítás, amit érdemes megnézni húsvétkor (Portfolio)
Húsvétkor talán kicsit több szabadidőnk van, amit a családunkkal, barátainkkal tölthetünk. És mi lehetne jobb szabadidős program, mint megnézni egy jó kiállítást? A műtárgy.com ezért hat kiváló...
márc. 23
8:03
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.03.23) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.03.23-i időjárásjelentése....
márc. 23
8:09
Te hol töltöd a húsvétot? Dugig vannak a szállodák (Privátbankár)
Átalakulóban vannak a húsvéti szokások, egyre több család tölti szállodában az ünnepeket.
márc. 23
8:15
Trump súlyos vereséget szenvedett Utahban - de Clinton is bukott (ProfitLine)
Donald Trump New York-i üzletember nagyon lemaradt Ted Cruz texasi szenátor mögött a utahi előválasztáson, és Hillary Clinton volt külügyminiszter is az egyik legsúlyosabb vereségét könyvelhette el az idahói jelölőgyűlésen Bernie Sanders vermonti szenátortól az amerikai elnökválasztás előválasztási küzdelmében.
márc. 23
8:21
Valóban megszűnik a Klik (Portfolio)
A Klik megszűnése azt jelenti, hogy jelenlegi formájában nem működik tovább, de az állami fenntartás jó döntés volt és továbbra is feltétel - fotgalmazott Palkovics László oktatási államtitkár. Az...
márc. 23
8:23
"Szándékosan leptük meg a piacokat" (Portfolio)
Direkt leptük meg a piacokat - mondta Nagy Márton a tegnapi jegybanki kamatdöntésről egy háttérbeszélgetésen. Az MNB alelnöke utalt arra, hogy az elmúlt hónapban először "korainak", de később már...
márc. 23
8:25
Fordulat jöhet a vörösiszapperben (Portfolio)
Az ügyészség fellebbezése alapján a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék kizáró végzését három szakértő esetében is a kolontári iszapömlés kapcsán indult büntetőperben -...
márc. 23
8:27
Tovább nőtt az ukrán devizatartalék (Infostart)
Ukrajna devizatartaléka mérsékelten tovább emelkedett február végére, ezzel folyatódott a csaknem egy éve tartó trend.
márc. 23
8:27
Azonosították a brüsszeli merényletek két elkövetőjét (Portfolio)
Kedd éjszaka már a belga rendőrség is közzétette Twitter-oldalán a kedden a brüsszeli reptéren elkövetett terrortámadás vélhető elkövetőiről készült megfigyelőkamerás felvételeket, a felhasználók...
márc. 23
8:39
Kikerülnek a visszatérítendő EU-források az MFB mérlegéből (Portfolio)
A mérlegen kívüli tételek között kell nyilvántartania az MFB-nek az alapok alapja funkciója keretében finanszírozott visszatérítendő uniós forrásokat - ez a lényege annak a kormányrendeletnek, amely...
márc. 23
8:45
Elkapkodják a magyar bárányokat (Privátbankár)
Imádják az olaszok a bárányainkat, jelentősen fellendült az élőállat kivitel mostanában.
márc. 23
8:48
Első fokú terrorveszélyt hirdettek ki Csehországban (ProfitLine)
Első fokú terrorveszélyt hirdettek ki tegnap este Csehországban a brüsszeli robbantások miatt - közölte Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, miután Milan Chovanec belügyminiszterrel együtt a rendőrség és a biztonsági szolgálatok vezetőivel megvitatta a kialakult helyzetet. A prágai kormány este jóváhagyta a lépést.
márc. 23
8:51
Brüsszeli robbantások – Azonosították a harmadik, szökésben lévő repülőtéri merénylőt is (GazdaságPortál)
Azonosították a harmadik, még szökésben lévő merénylőt is, aki részt vett a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér elleni robbantásos merényletben: a férfi neve Najim Laachraoui a La Derniére Heure című helyi lap szerda reggeli értesülései szerint. A fiatalemberről nemrégiben azt közölte a belga államügyészség, hogy tavaly ősszel Magyarországon keresztül érkezett vissza Szíriából Belgiumba, majd…
márc. 23
8:57
Optimistább lett a Wizz Air (Portfolio)
Optimistább lett a Wizz Air menedzsmentje, a március végén záruló pénzügyi évben a korábban megcélzott sáv felső határán alakulhat a nettó eredmény - közölte a társaság a Reuters tudósítása szerint. ...
márc. 23
8:57
Félmillióval kevesebb számlánk van: ki ezért a felelős? (Pénzcentrum)
A tranzakciós illeték bevezetése óta csökkennek....
márc. 23
8:59
Brókerügy: újabb milliós részvénypakettet értékesít a felszámoló (Portfolio)
A felszámoló honlapján megjelent tájékoztatás szerint a PSFN értékesíteni szeretné a Hungária Értékpapír tulajdonában lévő, a Műsor-Hang Zrt. által kibocsátott törzsrészvény csomagot. A...
márc. 23
9:01
Azonosítottak három brüsszeli merénylőt, egyikük még szökésben (Portfolio)
Kedd éjszaka már a belga rendőrség is közzétette Twitter-oldalán a kedden a brüsszeli reptéren elkövetett terrortámadás vélhető elkövetőiről készült megfigyelőkamerás felvételeket, a felhasználók...
márc. 23
9:03
Egy új nap kezdődött a terror sújtotta Brüsszelben (Privátbankár)
Szabályos embervadászat zajlik Brüsszelben: mindenki a harmadik terroristát keresi, aki tegnapi robbantásokért felelős. Ugyanakkor kiderült, a másik két öngyilkos merénylőt már régóta figyelte a rendőrség, mégsem sejtettek semmit. Az európai terrorelhárítás válságára ébredhettünk a mai napon.
márc. 23
9:03
Tőzsdenyitás előtt – Stagnálásra számítanak a tőzsdén az elemzők (GazdaságPortál)
Alacsony forgalomra és stagnálásra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett elemzők. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője nem számít jelentős mozgásra. A kereskedés irányát befolyásoló fontos makrogazdasági adatok nem várhatók, és jelentősebb nemzetközi impulzus sem valószínű – mondta. Az elemző szerint a Magyar Telekomot segítheti a Magyar…
márc. 23
9:05
Orbán: maradnak a biztonsági intézkedések (Privátbankár)
Egy nappal a brüsszeli terrortámadások után összeült az operatív törzs, marad a riadó.
márc. 23
9:15
Hajszálnyit jobban nőtt a vártnál a kiskereskedelmi forgalom (Infostart)
A kiskereskedelmi forgalom volumene januárban 1,7, a naptárhatással kiigazított adat szerint 2,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette második becslése és a részletes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
márc. 23
9:16
Újra gyengül a forint az MNB üzeneteire (Portfolio)
Kedden a váratlan kamatvágások hírére, szerda reggel pedig az újabb, MNB felőli üzenetekre kezdett el gyengülni a forint, igaz ezek mértéke egyelőre kicsinek mondható. Az euróval szemben mindenesetre...
márc. 23
9:16
Húsvéti akciók az áruházakban: hol jövünk ki a legjobban? (Pénzcentrum)
Igencsak szoros az árverseny....
márc. 23
9:16
Tőzsde – Vegyes nyitás a nyugat-európai tőzsdéken (GazdaságPortál)
Vegyesen indult a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,12 százalék mínuszt, a párizsi CAC-40 index 0,32 százalék, a frankfurti DAX-30 index pedig 0,67 százalék pluszt jelzett a kereskedés első perceiben. Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,13 százalék, Frankfurtban a DAX-30 0,42 százalék, Párizsban a CAC-40 pedig 0,09 ...

Keresés