2016. március 26. szombat

márc. 26
0:06
Fura törvény - a fogyatékos gyereket sem lehet elvetetni (ProfitLine)
Az indianai kormányzó pénteken aláírta azt a törvényt, amely megtiltja az abortuszt abban az esetben is, amikor a születendő gyermek súlyos fogyatékossággal születik.
márc. 26
0:39
Íme a rendelet az online pénztárgépek kiterjesztéséről (ProfitLine)
Megjelent a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rendelete az online pénztárgépek használatának kiterjesztéséről a pénteki Magyar Közlönyben.
márc. 26
1:12
Az egyiptomi hadsereg végzett hatvan iszlamista szélsőségessel (ProfitLine)
Hatvan iszlamista szélsőségessel végeztek, negyvenet pedig megsebesítettek az egyiptomi hadsereg katonái pénteken a Sínai-félsziget északi részén, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet helyi ága ellen több mint két éve folyó hadjárat helyszínén - közölte a hadsereg szóvivője.
márc. 26
2:15
Több milliárd forint túlórapótlékot fizet ki három évre visszamenőleg a MÁV (ProfitLine)
Több milliárd forint túlórapótlékot fizet ki három évre visszamenőlegesen a MÁV-csoport tízezer munkavállalójának - közölte a VDSzSz Szolidaritás pénteken az MTI-vel.
márc. 26
2:27
Tankolj még ma, vasárnaptól drágábban tudsz (GazdaságPortál)
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát vasárnap a Mol Nyrt., a gázolajé nem változik – értesült piaci forrásokból az MTI pénteken. Az emeléssel a benzin átlagára 326-327 forintra nő, a gázolajé 318-319 forint marad. Legutóbb pénteken változtak az árak, akkor a 95-ös benzin átlagára bruttó 6 forinttal, a gázolaj ára pedig ...
márc. 26
3:21
Megállapodás a magyar és kínai bankszövetség között - de miről is? (ProfitLine)
A Magyar Bankszövetség és a Kínai Bankszövetség (CBA) együttműködési megállapodást írt alá, amely lehetővé teszi, hogy a két szövetség tagbankjai olyan kapcsolatokat alakítsanak ki, amelyek segítik a két ország közötti beruházási programok hatékony megvalósulását - közölte a Magyar Bankszövetség pénteken az MTI-vel.
márc. 26
3:27
Az Iszlám Állam nem adja meg magát (GazdaságPortál)
Dezső Tamás asszirológus szerint bár az Iszlám Állam folyamatosan veszít a területéből, nem fogja megadni magát. A szakember, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta, a területfoglalás korszaka már lezárult és azzal, hogy a kurdok, valamint az iraki kormánycsapatok, milíciák megerősödtek, elkezdték visszaszorítani a terrorszervezetet.…
márc. 26
3:45
Az ALDI, Auchan, Lidl, Penny Market, SPAR és Tesco együtt segít a rászoruló gyermekeken (GazdaságPortál)
Hat nagy áruházlánc – ALDI, Auchan, Lidl, Penny Market, SPAR és Tesco – összefogva egyenként 5 millió forintnyi élelmiszer-felajánlással segíti a halmozottan hátrányos helyzetű településeken élő rászoruló gyermekeket. A vállalatok áprilistól közel 10 ezer gyermek havi ellátását segítik élelmiszeradományukkal, amelyet az érintett önkormányzatok, valamint a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány juttat…
márc. 26
4:09
Húsvét – Változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje (GazdaságPortál)
Változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje a hétvégén a húsvéti ünnepek, a tavaszi szünet, illetve az óraátállítás miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel. A hétköznapokon március 29-ig a tanítási szünetek alatt érvényes menetrendet, húsvét vasárnapján és hétfőjén pedig a vasárnapi és ünnepnapi menetrendet kell figyelni. Szombaton és vasárnap a húsvéti…
márc. 26
4:27
Fidesz - hány embernek kell még meghalnia? (ProfitLine)
A Fidesz szerint megdöbbentő az MSZP viselkedése, és azt kérdezték a szocialistáktól, hány embernek kell még meghalnia, hogy a baloldal komolyan vegye a terrorveszélyt.
márc. 26
4:27
Élve akarták elfogni a terrorszervezet második számű vezetőjét (GazdaságPortál)
Újabb részleteket közölt az amerikai média pénteken az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet második számú vezetőjének Szíriában történt likvidálásával kapcsolatban Ashton Carter védelmi miniszter aznapi bejelentését követően, így például azt, hogy az amerikaiak élve akarták elfogni Abd ar-Rahmán Musztafa al-Kadulit. Két amerikai televíziós csatorna is idézett magukat megnevezni nem kívánó…
márc. 26
4:45
Eladó a Playboy-birodalom (GazdaságPortál)
Árulják a Hugh Hefner alapította Playboy-birodalmat. A cégbirodalom elnök-vezérigazgatója, Scott Flanders bejelentette: 500 millió dollárért kínálják a vállalatot, amelynek része az 1953-ban alapított Playboy magazin, a honlap és a Playboy-márkanév. Flanders televíziós interjúban jelentette be az eladási szándékot, jelezve, hogy máris több vevő jelentkezett. Bár ő 500 millió dolláros összeget…
márc. 26
5:27
Rekordméretű vagyonzár a román Astra biztosítótársaság tulajdonosa ellen (GazdaságPortál)
Rekordméretű vagyonzárat rendelt el a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Astra román biztosítótársaság tulajdonosa, Dan Adamescu ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan vitte csődbe a biztosítót. A DNA pénteken közölte, hogy 857,3 millió lej (60,2 milliárd forint) értékű vagyonzárat rendelt el az üzletember ellen. Adamescunak március közepén 40 millió lej (2,8 milliárd forint)…
márc. 26
6:06
Figyeljünk számítógépünkre! Újfajta zsarolóvírus bukkant fel (ProfitLine)
Új, a teljes merevlemezt zároló zsarolóprogramot fedezett fel a G Data német vírusvédelmi cég, amelynek tapasztalatai szerint a készítők főként cégeket céloznak meg a vírussal.
márc. 26
6:06
Kinek jöhet kapóra a NOK-ok elkaszálása? (Portfolio)
A kormány gyorsan nyomta keresztül a törvényhozáson a rendkívül furcsa, fogyasztói közösségekhez nagyon hasonló nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló javaslatát, azonban viszonylag gyorsan le...
márc. 26
6:33
Iparűzési adó: így vehető figyelembe az anyagköltség (Adózóna)
Hogyan befolyásolja a gépjárműszerviz anyagköltsége az iparűzési adót? Olvasói kérdésre Pölöskei Pálné okleveles adószakértő válaszolt.
márc. 26
7:00
Terrorveszély Európában: ezek az országok is tiltólistára kerültek? (Pénzcentrum)
Vajon mely országok sínylik meg leginkább a terrorfenyegetettséget?...
márc. 26
7:12
Figyeljünk! Változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje (ProfitLine)
Változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje a hétvégén a húsvéti ünnepek, a tavaszi szünet, illetve az óraátállítás miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
márc. 26
8:03
Húsvét – Erős forgalomra számítanak az üzletláncok (GazdaságPortál)
Erős húsvéti forgalomra számítanak a hazai üzletláncok, a legkeresettebbek változatlanul a sonkafélék, a tojás, a csokoládé, és jóval több fogy alkoholos italokból is; ugyanakkor a vásárlók egyre inkább a jobb minőségű termékek felé fordulnak – derül ki az MTI által készített körképből. Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére elmondta: élénk az érdeklődés ...
márc. 26
8:12
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.03.26) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.03.26-i időjárásjelentése....
márc. 26
8:15
Üdülőparadicsomokba és világvárosokba Budapestről: indulnak a nyári fapadosok (Privátbankár)
Több légi járat közlekedik majd Budapest viszonylatában a hét végén hatályba lépő nyári menetrendi időszakban a télihez képest.
márc. 26
8:19
Végletekig lecsupaszított félig szintetikus baktériumot hoztak létre (ProfitLine)
A végletekig lecsupaszított, kevesebb mint 500 génnel működő félig szintetikus baktériumot hoztak létre laboratóriumi körülmények között amerikai kutatók, még egy lépéssel közelebb kerülve annak megértéséhez, hogy melyek azok a genetikai feltételek, amelyek elengedhetetlenül szükségesek az élethez.
márc. 26
8:33
Lezuhant egy kisgép Budapesttől nem messze – frissítve (Privátbankár)
Lezuhant egy kisrepülőgép a Pest megyei Dány közelében, a gépen tartózkodó két személy életét vesztette - tudta meg az MTI a Pest megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjétől szombaton.
márc. 26
8:39
Sztrájk lehet a Tescónál (Adózóna)
Sztrájkbizottságot alakítottak a Tesco dolgozói, erről az áruházlánc vezetését is értesítették – írja az index. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) azért tervez munkabeszüntetést, mert a Tescóval most zajló bértárgyalásokon nem sikerült megállapodni a céggel.
márc. 26
8:39
Lezuhant egy repülőgép Pest megyében, halottak (GazdaságPortál)
Lezuhant egy kisrepülőgép a Pest megyei Dány közelében, a gépen tartózkodó két személy életét vesztette – tudta meg az MTI a Pest megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjétől szombaton. Csámpai Attila elmondása szerint a gépnek a gödöllői repülőtérre kellett volna megérkeznie a kora esti órákban, de miután ez nem történt meg, a katasztrófavédelem, a Pest megyei kutató-mentőszolgálat ...
márc. 26
8:51
Drágábban tankolhatunk húsvét vasárnap (ProfitLine)
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát vasárnap a Mol Nyrt., a gázolajé nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI pénteken.
márc. 26
9:06
Szabadul a Buda-Cash alapítója (Portfolio)
Első fokon, nem jogerősen házi őrizetre változtatta a Buda-Cash brókerház alapítójának előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság - írja szombati számában a Magyar Nemzet. A lap...
márc. 26
9:06
Elvitték a szuperlottót: 23 milliárdot ért ez a 7 szám (Pénzcentrum)
9, 10, 19, 20, 35; 3, 4...
márc. 26
9:09
Új közlekedési csomópontokat építene a kormány (Privátbankár)
Több városban új közlekedési csomópontok létesülnek a kormány döntése értelmében, a projektek megvalósításához 42 milliárd forintra van szükség a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat szerint.
márc. 26
9:24
Rekordméretű vagyonzár a román Astra biztosítótársaság tulajdonosa ellen (ProfitLine)
Rekordméretű vagyonzárat rendelt el a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Astra román biztosítótársaság tulajdonosa, Dan Adamescu ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan vitte csődbe a biztosítót.
márc. 26
9:27
Nagy hipermarket körkép: így vásárolunk húsvétkor (Privátbankár)
Erős húsvéti forgalomra számítanak a hazai üzletláncok, a legkeresettebbek változatlanul a sonkafélék, a tojás, a csokoládé, és jóval több fogy alkoholos italokból is - derül ki az MTI által készített körképből. A zöldségek közül hagyományosan a saláta, a retek és a csemegehagyma népszerű a húsvéti időszakban, de rengetegen vesznek fonott kalácsot is.
márc. 26
10:00
Így olvad el Trump mesés vagyona (Portfolio)
Donald Trump, a milliárdos ingatlanmágnás saját zsebből finanszírozza az elnökválasztási kampányát. A befektetései viszont az elmúlt 15 hónapban nem teljesítettek túl jól a Reuters elemzése szerint. ...
márc. 26
10:03
Tovább épül a Corvin sétány: sorban állnak a vevők (Privátbankár)
Új lakóingatlan-fejlesztés indult Budapesten a Corvin sétányon, a beruházás első ütemében 261 lakás készül el - közölte a beruházás fejlesztője, a Cordia Magyarország Zrt.
márc. 26
10:15
Egy magyar városnyi energiát spórolunk meg az óraátállítással (GazdaságPortál)
A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. szóvivője szerint az óraátállítás energiamegtakarító hatása évente egy 30-40 ezres magyar város energiaszükségletét fedezi. Berczelly Réka az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában azt mondta, hogy a szakemberek az óraátállítás előtt és után figyelik az energiafelhasználást, ezek alapján állapítják meg az…
márc. 26
10:30
Klasszisok közt a Generali Alapkezelő (ProfitLine)
A Privátbankár.hu harmadik alkalommal díjazta a magyarországi befektetési alap piacon szereplő portfóliókezelők és alapkezelő cégek teljesítményét. A Generali Alapkezelő a tavalyi évhez hasonlóan idén is több kategóriában kapott szakmai elismerést a Klasszis 2016 díjátadón.
márc. 26
10:33
Kevesebben kapnak nyugdíjat, mint 4 éve (Portfolio)
2012, a nyugdíjszabályok változása óta 190 ezer fővel kevesebb ember kap nyugdíjat, vagy nyugdíjszerű ellátást - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal kiadványából. A hivatal osztályvezetője...
márc. 26
10:36
Új vírus lendült támadásba - zsarol, váltságdíjat követel (Privátbankár)
Új, a teljes merevlemezt zároló zsarolóprogramot fedezett fel a G Data német vírusvédelmi cég, amelynek tapasztalatai szerint a készítők főként cégeket céloznak meg a vírussal.
márc. 26
10:45
Mobiltelefonokat dobált ki az autóból – hosszú börtön lehet az illegális cigarettakereskedelem vége (Adózóna)
A NAV pénzügyi nyomozói kiiktatták a Hajdú-Bihar megyei illegális cigarettakereskedelem egyik főszereplőjét, és leleplezték titkos raktárát. Az elmúlt hónapokban 165 millió forint értékű adózatlan cigarettát és dohányt foglaltak le tőle. A visszaesőnek számító férfit a Debreceni Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
márc. 26
10:54
Két ok, amiért nagy bajban vannak a titkosszolgálatok (Privátbankár)
Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint nagy lépéshátrányban vannak a titkosszolgálatok Brüsszelben.
márc. 26
11:03
Lezuhant egy kisrepülőgép Pest megyében, halottak (ProfitLine)
Lezuhant egy kisrepülőgép a Pest megyei Dány közelében, a gépen tartózkodó két személy életét vesztette - tudta meg az MTI a Pest megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjétől szombaton.
márc. 26
11:09
Csak semmi pánik, máris szabadulhat a Buda-Cash vezére! (Pénzcentrum)
HÁZI ŐRIZET!...
márc. 26
11:09
CSOK: megduplázódhat az új építésű lakások száma (Portfolio)
Egyre többen vannak a komoly érdeklődők a Családok Otthonteremtési Kedvezményével, vagyis a CSOK-kal és a 10+10 millióval kapcsolatban. A legtöbbeket az érdekli, hogy hol vannak, illetve lesznek...
márc. 26
11:30
A Playboy elsüllyed, mint a Titanic? (Privátbankár)
Árulják a Hugh Hefner alapította Playboy-birodalmat. A cégbirodalom elnök-vezérigazgatója, Scott Flanders bejelentette: 500 millió dollárért kínálják a vállalatot, amelynek része az 1953-ban alapított Playboy magazin, a honlap és a Playboy-márkanév.
márc. 26
11:45
Új lakóingatlan-fejlesztés indult a Corvin sétányon (GazdaságPortál)
Új lakóingatlan-fejlesztés indult Budapesten a Corvin sétányon, a beruházás első ütemében 261 lakás készül el – közölte a beruházás fejlesztője, a Cordia Magyarország Zrt. az MTI-vel. A főváros VIII. kerületében tíz éve folyik az a 22 hektáros, komplex területfejlesztés, amelynek célja Józsefváros kiemelkedő területének építészeti, kulturális és gazdasági újjáélesztése. A Corvin sétányon a csaknem…
márc. 26
11:48
A NAV tippje: így lehet adót csökkenteni (Privátbankár)
Január óta új adókedvezmény igénybevételére van lehetőség - erre hívja a figyelmet a NAV. A népegészségügyi termékadót lett csökkenthető az egészségmegőrző programok költségeivel. Mennyit lehet csökkenteni? Hogyan lehet igénybe venni a kedvezményt? Hogyan ellenőrzik?
márc. 26
11:48
További áfacsökkentést szorgalmaz az MSZP (Adózóna)
Az MSZP továbbra is az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra való csökkentését szorgalmazza – erről Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Mint fogalmazott, a családok többségének nagy anyagi gondot, kihívást jelent a húsvétra való felkészülés, a nagybevásárlás, a Fidesz által fenntartott 27 százalékos élelmiszeráfa sokuknak a böjti…
márc. 26
12:09
261 új lakás épül a Corvin sétányon (ProfitLine)
Új lakóingatlan-fejlesztés indult Budapesten a Corvin sétányon, a beruházás első ütemében 261 lakás készül el - közölte a beruházás fejlesztője, a Cordia Magyarország Zrt. az MTI-vel.
márc. 26
12:18
Idén sem fizet osztalékot a CIG Pannónia (Portfolio)
A CIG Pannónia igazgatósága előterjesztette, hogy a társaság a 2015. üzleti év után ne fizessen osztalékot. Amennyiben a közgyűlés támogatja a javaslatot, az életbiztosító történetének első...
márc. 26
12:36
Vasárnapi boltzár: nem szóltak a KDNP-nek, hogy esetleg változás jön (Portfolio)
A vasárnapi boltzár népszerűtlensége ellenére sem változtatna támogató álláspontján a KDNP, a párt pedig nem kapott információt arról, hogy a kormányzat esetleg újragondolná a szabályozást - mondta...
márc. 26
12:39
Lecsaptak az orgazdára és a titkos raktárra (Privátbankár)
A NAV pénzügyi nyomozói kiiktatták a Hajdú-Bihar megyei illegális cigarettakereskedelem egyik főszereplőjét, és leleplezték titkos raktárát. Az elmúlt hónapokban 165 millió forint értékű adózatlan cigarettát és dohányt foglaltak le tőle.

Keresés