Meghalt egy ember, akit a tűzoltók hoztak ki egy füstölő, lakásnak használt melléképületből Budapest XVIII. kerületében, a Kosár utcában kedd reggel - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Akik látták Matolcsy György múlt heti parlamenti produkcióját, azokban erős kétségek éledtek elméjének épségét illetően, másfelől azonban, ha pénzről van szó, a jegybankelnöknek helyén van az esze, az, ami az alapítványok körül történt, tudatosan, a közpénz előre kitervelt módon, bűnszövetségben történt lenyúlása – ezt Bodnár Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A nemzeti szocialista rendszer által elkövetett népirtás tagadása miatt ítélték el a Jobbik üllési elnökét, Dobi Zsoltot. A szegedi járásbíróság a politikust 100 óra jóvátételi munkára, valamint a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont meglátogatására kötelezte, utóbbiról köteles lesz beszámolót írni pártfogójának - számolt be a Tett és Védelem Alapítvány a honlapján.
Elraboltak egy szerb férfit Líbiában szombaton - erősítette meg a Vecernje Novosti című belgrádi napilap értesülését kedden a szerb külügyminisztérium.
Matolcsy György felfutása nemzetgazdasági miniszterként a tudományos sámánizmussal kezdődött, ezután nevezték ki MNB-elnöknek, azon vagyok meglepődve, hogy nem krumpliban kapják az emberek a fizetésüket Matolcsy jegybankelnöki ténykedése után – ezt Hont András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Hamis pálinkát kínáltak egy népszerű budapesti vendéglátóhelyen; a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közérdekű bejelentésre tartott ellenőrzést a szórakozóhelyen - közölte az élelmiszerlánc-biztonságért felelős hatóság kedden az MTI-vel.
Két részletben összesen több mint 597 ezer euró - jelenlegi árfolyamon mintegy 180 millió forint - áramlott a korrupciós botrányba keveredett Alstom francia járműgyártótól Medgyessy Péter egykori miniszterelnök családi cégéhez - tudta meg a Magyar Idők.
Valószínűleg szén-monoxid-mérgezésben ketten meghaltak Budapest XVI. kerületében, Cinkotán, a Szakoly utcában kedd délelőtt - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Riasztó mértékben emelkedik a kalóztámadások és fegyveres rablások száma a nyugat-afrikai Guineai-öböl térségében, Nigéria partjainál csak idén legalább 32 ilyen esetet jegyeztek fel - mutatott rá az amerikai ENSZ-nagykövet helyettese.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói szállták meg kedd reggel a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pécsi székhelyét - értesült a Bama.hu. A pécsi önkormányzat az MTI-vel azt közölte: "volt alapja a Zsolnay-gyár megvédésének", talán ez a történés is mutatja és érthetővé teszi, miért volt szükség korábban a cég stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítésére.
Az RTL Magyarország üdvözli a kormány döntését, amely szerint az RTL Klub is jogosult programdíj beszedésére a jövőben a műsorterjesztőktől - közölte a társaság az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
A csernobili katasztrófa súlyos lecke volt az emberiség számára, következményeit csakis önfeláldozással lehetett enyhíteni - hangsúlyozta az atombaleset 30. évfordulóján a következmények elhárításának részvevőihez intézett táviratban Vlagyimir Putyin orosz elnök.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb 15 bázisponttal 1,05 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot kedden.
Az oroszok 72 százalékénak nincs külföldi utazásra jogosító útlevele - derült ki a moszkvai független Levada közvélemény-kutató központ kedden nyilvánosságra hozott felméréséből.
Öt és tíz év közötti börtönbüntetésre ítélt négy reformer újságírót egy iráni bíróság nemzetbiztonsági okokra hivatkozva - írta honlapján kedden az iráni állami televízió.
Feszült a biztonsági helyzet Németországban, de a hatóságok kiválóan együttműködnek és mindent megtesznek a veszélyek elhárításáért - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben a biztonsági szervek közös terrorelhárító központjában (GTAZ) tett látogatása után.
Az izlandi elnök családja is érintett a nemzetközi offshore-botrányban, amely az északi szigetországban ebben a hónapban példátlan utcai tüntetésekhez, a kormányfő lemondásához és előre hozott választások kiírásához vezetett - derült ki két izlandi és egy német napilap jelentéséből.
Bár a Magyar Úszószövetség csak szerdán hozza nyilvánosságra a londoni Európa-bajnokságra utazók névsorát, Hosszú Katinka menedzsmentjén keresztül elárulta, mely számokban kíván indulni - írja a Blikk.
A jövő évi büdzsében minden szakterület számára többletforrást biztosítana a kormány az idei évhez képest - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden a Parlamentben, mielőtt átnyújtotta a jövő évi büdzsé tervezetét Gulyás Gergelynek, az Országgyűlés alelnökének.
Munkások százai sorakoznak katonás rendben, arra várva, hogy iPhone-okat készíthessenek az Apple egyik legszigorúbban őrzött gyárában. A rózsaszín kabátot, kék hajhálót és műanyag papucsot viselő alkalmazottak azonosítóját az egyik felügyelő egy iPadbe scanneli be a reggeli névsorolvasáson.
Az orosz agresszió megteremtette a veszélyét annak, hogy újabb nukleáris katasztrófa történik Ukrajna területén - jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök kedden a csernobili atomerőműben, a harminc évvel ezelőtt történt tragédia évfordulóján.
Angela Merkel német kancellár elutasító választ adott Hors Seehofer alkotmánybírósági eljárással fenyegető levelére és egyetlen lényeges pontban sem engedett a bajor miniszterelnöknek a szövetségi kormány menekültpolitikája körül kibontakozott vitában - írta kedden a Süddeutsche Zeitung című német lap.
Sokáig a sajtó is hallgatott róla, de napokig maga a szovjet felső vezetés sem tudott a katasztrófáról – a 30 évvel ezelőtti csernobili történésekről és azok napjainkra is kiható következményeiről a Magyar Narancs újságírója beszélt az ATV Start című műsorában.
Szabadon engedték a Líbiában szombaton elrabolt szerb férfit - erősítette meg a Vecernje Novosti című szerb napilapnak a férfit foglalkoztató német cég, a szerb külügyminisztérium tájékoztatása szerint ugyanakkor semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy Miroslav Tomicot valóban elengedték volna.
Szávay István a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője bejelentette, nem indul a Jobbik alelnökválasztásán - derül ki abból a közleményből, amelyet szerkesztőségünknek is megküldtek.